Gútai kézisangyal hodítja meg Angliát

Üdvözöljük Gútán!
2017. augusztus 21. hétfő, Sámuel

Gútai kézisangyal hodítja meg Angliát

2014.06.03 / 14:39
Gútaival is erősített, kizárólag magyarokból álló London Angels női kézilabdacsapat bravúros szereplésének köszönhetően első lett a másodosztályban és a következő szezontól már az első ligában versenyezhet.

Gútaival is erősített, kizárólag magyarokból álló London Angels női kézilabdacsapat bravúros szereplésének köszönhetően első lett a másodosztályban és a következő szezontól már az első ligában versenyezhet.

Kürti Nikolett személyében pedig gútai is szerepel a csapatban, amelyet 2013-ban egy közösségi oldalon meghirdetve hozta össze a debreceni Kondor Gábor, aki először különféle nemzetközi összetételű csapatokban játszott. Majd úgy határozott, hogy összehoz egy kizárólag magyarokból álló női kézilabdacsapatot. Az ötletet tett követte és olyannyira jól sikerült a tehetséges kézisek verbuválása, hogy egyre gyorsabb ütemben szerezték meg az elsőségeket a versenyeken.

„Először csak hobbi szinten kezdtük el – avat be Niki – de amikor már ügyesebbnél ügyesebb tagok csatlakoztak, Gábor és Szántó Andi azt mondták, kár lenne mindezt veszni hagyni, ezért hivatalossá tették. Tavaly megnyertük az I. Strandkézilabda Bajnokságot, s azt követően pedig az Olimpiai Nyári Kupát.

Majd mindezen sikeren felbuzdulva úgy döntöttek, beneveznek a bajnokságba. Jelenleg harminckét taggal rendelkeznek, két csapatban mérkőznek. Niki csapata a napokban bekerült az első ligába, a Super 8-ba, ahol már komolyabb ellenfelekkel kell megbirkózniuk.

A java még hátravan, ugyanis az első ligában már edzettebb és erősebb csapatok vannak. Ezért megnöveltük az edzések számát, erősítünk a felkészüléseken az olimpiai csarnokban. A cél megnyerni az EHF-kupát, ami az Európai Kézilabda-szövetség által klubcsapatok számára évente megrendezett kézilabdaverseny.” – meséli Niki.

Elárulja, szeretnék, ha az ott még gyermekcipőben járó kézilabdát megismertessék az angolokkal. A jobb szélső oldalon játszó lány elmondja, hogy bár messze van otthonától, de némileg kárpótlás számára a hihetetlen szurkolótábor, ami a kicsivel több, mint egy év alatt összejött és mára már háromszázan is vannak.

„Hihetetlenek, komolyan. Nagyon sok szurkolónk van, akik kijárnak a meccseinkre, s ha éppen Liverpoolban játszunk, akkor oda is követnek minket. Ez remek érzés! Nagyon sok mindenben segítik a csapatot. Összetartóak vagyunk, akár egy nagy család.” – meséli lelkendezve Kürti Nikolett.

Anyagilag először megterhelő volt, hiszen kezdetben mindent maguk álltak, de ahogyan nőtt a sikerességük, úgy csatlakoztak támogatók, így ma már könnyebb. Sokan a munka mellett, kemény munkahét után próbálták tartani az edzéstempót.

Marketing szempontjából is fontos a csapat népszerűsítése, ezért aztán ezzel is külön csapat foglalkozik. Címerükbe még bele akarták tenni a magyar címert, de később ezt elvetették, viszont a mezükre rácsempészték a trikolórt, bár nem igazán akarnak ilyesformában kitűnni, hiszen az angol szövetség alá tartoznak, de az edzések magyar nyelven zajlanak.

A London Angels (londoni angyalok) elnevezés pedig igazán költőien fogalmazódott meg. Kondor Gábor klubvezető éppen akkor hallgatta az „A jányok, a jányok, a jányok angyalok” című régi magyar slágert, s így találta ki a nevet.

Az első ligába való bekerülések újabb feladatok elé állítja őket, immár az utánpótlásról is gondoskodni kell. Ami nem egyszerű, hiszen a külföldi munkavállalóknak gyermekei nem mindegyiknek adódik a lehetőség, hogy csatlakozzanak. Ezért aztán a junior csapatban már lesznek angolok is, ez egyébként az angol szövetség kérése is egyben.

Kürti Niki óvatosan bizakodó az első ligában való szereplést illetően, bár elhivatottsággal nem lesz probléma. És ahogyan a honlapjukon is szerepel: „a kézilabda szárnyakat ad a londoni angyaloknak”, talán tényleg szállni fognak a sikerek szárnyán is. Gútaiak mindenesetre árgus szemekkel figyelik Londont, ahol egy honfitársuk éppen Angliát készül meghódítani.

Borka Roland

Krányik Attila felvételei

 

Toolbox
  • Menu
  • Menu
  • Menu
  • Menu
Legolvasottabb