Forró Tibor: Felfogásbeli módosítást szorgalmaz

Üdvözöljük Gútán!
2017. október 19. csütörtök, Nándor

Forró Tibor: Felfogásbeli módosítást szorgalmaz

2014.11.12 / 23:50
Forró Tibor: Felfogásbeli módosítást szorgalmaz Mélyről indult, mindenért megküzdött. Kisgyerekként a Dankó Pista telepen lakva rúgta a bőrt társaival. Végigjárta a ranglétrát. Kitartásának, elhivatottságának és tenni akarásának köszönhetően ma már két diplomával a közigazgatásban tevékenykedik. Első választási ciklusát tölti az önkormányzatban és mozgalmának, a helloGúta Polgári Társulásának tagjaival az idei helyhatósági választásokon is megmérettetik.

Mélyről indult, mindenért megküzdött. Kisgyerekként a Dankó Pista telepen lakva rúgta a bőrt társaival. Végigjárta a ranglétrát. Kitartásának, elhivatottságának és tenni akarásának köszönhetően ma már két diplomával a közigazgatásban tevékenykedik. Első választási ciklusát tölti az önkormányzatban és mozgalmának, a helloGúta Polgári Társulásának tagjaival az idei helyhatósági választásokon is megmérettetik.

 

Négy évet eltöltött a helyi önkormányzatban. Nyilván belelát a dolgokba. Meséljen tapasztalatairól!

Hidegzuhanyként ért engem az, ami ott történik. Négy évvel ezelőtt úgy vágtunk bele Attival (Forgács Attila – a szerk.megj.), hogy talán több támogatást tudok szerezni a BC Knives kosárlabdaklubomnak, Attinak meg könnyebben sikerülne intézményesíteni a kulturális tevékenységét. Mindig is hiperaktív voltam, két egyetemet végeztem egyszerre, s amikor a másodikat befejeztem, és rám szabadult napi két-három óra szabadidő, úgy gondoltam, valamit kell azzal kezdeni. Így határoztam el, indulok a helyhatósági választásokon.

Volt fogalma arról, mire vállalkozik?

Nem tudtam, hogyan működik az önkormányzat. Semmit nem tudtam arról, mennyi képviselő van, hogyan zajlanak az ülések, és azok milyen hosszúak. Fokozatosan kellett rájönnöm, hogy semmi sem az, aminek elsőre gondoltam volna. Kezdetben is nagy elszántsággal vágtam neki minden egyes ülésnek. Kutattam, informálódtam, és tájékozódtam. Az első három ülés igazi és kemény tapasztalás volt, kezdtem belelátni. Elolvastam a város működési szabályzatát, kinek mi a jogköre, ki alá tartoznak egyesek és ki miért felel. Második évben aztán elkezdtem ezzel dolgozni. Önszorgalomból próbáltam tevékenykedni. Azt hittem, ez a dolga egy képviselőnek, hogy projektekkel álljon elő. Kidolgoztam, leadtam, beadtam, általános érvényű rendeletek javaslatait hoztam be a városi tanács üléseire és módosításokkal éltem. Majd miután minden félre lett téve a fiókba, rájöttem, másfél évig feleslegesen dolgoztam, mert nincs semmi foganatja.

Talán mert fiatalnak vették.

Először én is erre gondoltam, meg hogy nem tartozom sem ilyen, sem olyan táborhoz. Tudtunk volna hangosnak lenni Ferencz Lászlóval, Angyal Bélával, Bajcsi Bélával vagy Árgyusi Imrével, de nem vittük volna sikerre, hiszen akkor is eggyel többen voltak a mi ellenzékükben.

Az ellenzéket ez esetben a Magyar Közösség Pártja tagjaira érti?

Igen, bár aztán már nem szerettem volna egyik oldalhoz sem tartozni. Maradtam középen. A jobboldalról megkaptam, hogy a polgármester embere vagyok, a baloldalról meg jött az oltás az MKP felől, hogy miért nem értek egyet az ő projektjeikkel. S aztán, amikor közöltem velük, hogy teljesen mindegy, hogy én mit mondok, úgyis megszavazzák, értetlenül néztek.

Milyen volt?

Próbáltam mindig úgy lavírozni, hogy az jó legyen. Ám a leszűrt tapasztalatom az, hogy valójában senki nem tudja, hogy ennek hogyan kellene működnie. Azért, mert azt láttam, hogy nem mutattak nekik példát a múltban. Szerintem, amit a kommunisták elloptak tőlünk, azt nem lehet egy csettintésre behozni. Azonban közben eltelt már húsz év a nagy demokráciában és az itteniek azt látták normális példának, hogy úgy lehet dolgozni az önkormányzatban, hogy jusson és maradjon is. De ne a városnak, hanem mindig az adott kedvezményezettnek, akár cégnek, akár valakinek.

Akkor kiábrándulhatott a pártpolitikából.

Összességében nincs baj az MKP-val, de a nagypolitikába nem akarok belemenni, hogy nekik mit sikerült elérniük. De hogyha én, harmincévesen, azt látom, hogy húsz év alatt a három magyar pártból úgy elpolitizáltak, hogy megint maradt három, akkor valamit nem jól csináltak. Már ebből a részből nem folyunk bele. Nem lehet politikailag irányítani a várost. Gútát nem kellene. Nem kell itt semmit sem elpolitizálni. Nagyon sok olyan példát láttam, hogy a városvezetés és az MKP-frakció azt állította, nekik köszönhető néhány projekt. Kétségkívül van ebben valami. De talán az ellenpélda is működhet. Azaz, ha racionálisan állunk hozzá. Ricsi (Kiss Richárd – a szerk.megj.) mint projektáns, Tomi (Angyal Tamás – a szerk.megj.) és én és Adrián (Kovács – a szerk.megj.) valamint Szili (Marosi Szilárd – a szerk.megj.) - mind céget vezetünk. Tehát tisztában vagyunk azzal, hogyan működik a gazdaság itt, ebben a régióban és hogyan, hogy abból megéljünk. Ugyan a tankönyvekből tanultuk, de az nem tanított meg itt vállalkozni. A gyakorlat hozott egy csomó tapasztalatot. A mi cégünk (villagutta kft. – a szerk.megj.) egy éves, Tomiék (Atech.net – a szerk.megj.) lassan nyolc éve vállalkoznak, Szilárdé (Unitel – a szerk.megj.) már húsz éves. Meg akik körülöttünk vannak emberek, azok már próbálják konceptuálisan látni és követni.

Úgyhogy erre a négy évre azt tudom mondani, hogy tanulópénz volt. Csak túl drága.

Kellő tapasztalatot szerzett. Mégis mi volt az a pont, amikor úgy döntött, hogy mégis újra belevág és egy külön összeállított gárdával nekiindul a következő négy év önkormányzásának?

Konkrétan idén február tizennegyedikén. A januári ülésen a költségvetésről volt egy beszámoló és azokat a dolgokat, amiket három éven keresztül mindig felhoztunk, most is felhozásra kerültek és rájöttem, a költségvetésbe semmi olyan dolog nem lett beépítve, ami előrevinné a várost. Megpróbáltam jelezni, akár mint tanácstag meg városfejlesztési bizottsági tag is, mégsem lettek beépítve a közeljövő terveibe. Viszont helyette olyan dolgokat fogalmaztak meg, amiket én kevésbé tartottam fontosnak. Itt csak azt láttam, hogy ha én továbbra is csinálni fogom, akkor ehhez egyedül kevés leszek. Valakihez oda kell csapódnom. Viszont azt láttam, hogy ha bármelyik oldalhoz odaállok, akkor senki sem fog komolyan venni. S aztán jött az ominózus februári ülés, amikor úgy jött be az ülésre egy programpont, mint hogy ha feltalálták volna a spanyolviaszt. Holott, utánanéztem, 2011-ben pontosan dokumentálva jómagam leadtam ezeket a dolgokat és még ugyanezen az ülésen volt három ilyen dolog, ami általam kidolgozva, aláírva, lepecsételve, leadva, beadva az iktatóba került hozzájuk. Úgy gondoltam, hogy nem érek el semmit azzal, hogy kijelentem az egyik közösségi oldalon, hogy már korábban gondoltam erre vagy a kamerák előtt az ülésen és eljátszva a hattyú halálát. Hanem úgy döntöttem, megpróbálok összeszedni egy-két olyan embert, akit ismerek, aki feddhetetlen, szorgalmas, tettrekész és aki dolgozik. Nem a városnak, nem a várostól függően, de itt dolgozik, és talán nem tudják kapcsolatba hozni érdekszálakkal. És olyanok, akiknek még talán lenne ideje a közügyekre is.

Így jött képbe ez a hét ember, akivel indul?

Nem titok, hogy sokkal több embert megkerestem. Nem kifejezetten fiatal korosztályból válogattam, hiszen én sem tartom már annyira annak magamat. De azt mondom, hogy harminctól negyvenöt éves korig próbáltam embereket keresni. Ennyi ember maradt, akik azt mondták, hogy ők felvállalják és indulnak és támogatnak ebben.

Akkor ez az az új látószög.

Egyebek mellett igen, és a programunkba beleszűrtük a négy éves tapasztalataimat. Mi már több mint fél éve rendszeresen találkozunk és átbeszéltük az általam tapasztaltakat az önkormányzást illetően. De nemcsak velük, hanem folyamatosan szélesebb réteggel beszélgettem arról, hogy mit gondolnak bizonyos kérdésekről. Nem formálisan, csak hogy ők ezt hogyan látják. És leszűrtem, hogy nagyjából mi az, ami azon emberek felé átjön, akik nem foglalkoznak közügyekkel, hanem csak pletykaszinten hallják, amit a rossz nyelvek tolmácsolnak feléjük. Gondolok itt arra, hogy a polgármester IFA-val hordja a cigányokat a városba vagy hogy a képviselői honoráriumból lehet meggazdagodni. Ekkor összeraktam, hogy mi az, ami elér hozzájuk és mi az, ami a valóság. Aztán próbáltam közvetíteni feléjük azt, ami igazán történik és felvázolva fokozatosan adagolni azt is, hogy ha belefogunk, nem lesz gyerekjáték, mert kapunk majd hideget és meleget. Ahogy azzal is tisztában voltam, hogy ilyen-olyan módon megkörnyékeznek majd „ismerősök”, akik eddig nem tették. Így alakult ez a hetes. Ha csak azt veszem, hogy hetente egyszer tudunk minden találkozni és képesek vagyunk két-három órát beszélni a dolgainkról, mint hellóGúta, akkor ugyanígy fogunk tudni beszélni az önkormányzati témákról és a város sorsáról is.

Vannak már konkrét tervek a választások kimenetelétől függetlenül?

Szélesebb körben szeretném csinálni. A frakció, ami megalakul, mert megalakul, akkor nem annyi emberből fog állni, ahányan bejutunk – lehet egy, de lehet, hogy hét ember bejut -, hanem az összes ember, akivel eddig eredményesen dolgoztam, részese lesz ennek a frakciónak. Azaz mindazok, akiket foglalkoztat ez a kérdés és van ötlete, türelme és ideje elolvasni az anyagot előre, nem úgy, hogy az ülés előtt bontja fel a borítékot, és aztán utólag mond okosságokat a közösségi oldalon vagy az utcán. Mi szeretnénk erre előre felkészülni. Tehát tudjam azt, hogy ha én bekerülök egy gyűlésre és mellettem tudhatok négy-öt embert, akkor egészen pontosan tudjam, hogy melyik pontnál mi az álláspontjuk, és hogy melyik ponton szeretnék változtatni. Nem villogásból, a kamerák előtt lejátszani, hanem felkészülten érkezni az ülésre.

Úgy gondolja, ez hiányosságnak tekinthető a gútai önkormányzatban?

Gútán ez sem működik rendesen. Az utóbbi időben több helyen is megfordultam az országban, sokat utaztam. Olyan helyeken is, ahol magyar szót nem hallottak. Viszont a magyarokról mindenki tudja, hogy rendes emberek. Nem anyáztak fenn, a Tátra alatt sem. És a Gútához hasonló városok önkormányzati üléseit két-három óra alatt lezavarják. Amikor ezt itt megemlítettem, akkor azt mondták, azért, mert ott a frakciók előre megbeszélik és lezsírozzák. Persze, lehet ezt rossz és jó értelemben is venni. Jó értelemben véve azt látni, hogy a város mellett működő bizonyos számú szakbizottságoknak talán ténylegesen nagyobb szerepük van és a kapcsolat a külvilággal is sokkal erőteljesebb. Azt látni, tiszteletben tartják a bizottság döntéseit. Nem vakon követik, csak tiszteletben tartják. Gútán azonban azt tapasztaltam, hogy a bizottságokon összejövünk kilencen, megvitatjuk az adott témát, aztán ugyanezt a tanácson heten, majd az önkormányzati ülésen tizenkilencen, az újonnan alakulóban tizenheten. Ugyanakkor van, többször is, hogy egy hozzászóló ellentétes véleménye miatt megváltoztatják a döntést. Akinek pedig feltűnési viszketegsége van, az ott fogja magát reklámozni ezzel és rávilágítani arra, hogy valamelyik tétel hibás a költségvetésben…

Mi a megoldás?

Mi ezt a másik oldalról próbáljuk megfogni, hogy mit kellene tenni. A programunkban szerepel egy 2020-ig terjedő EU-s program is. Remélem, addigra lesz gyerekem, és addigra fogom látni, megfelelően működik a gútai iskolarendszer, és nem kell saját pénzemből dotálnom az óvodát és iskolát, hogy a gyerek tudjon mivel írni és kirándulhasson. Ám amíg erre odafigyelve nem tudnak itt így gondolkodni, akkor szerintem nincs miről beszélni.

Mégis most összeszedettebben lát neki ismét a következő négy évnek. Miért?

Úgy döntöttem, nincs még négy évünk arra, hogy ne csináljunk semmit. Nekem legalábbis biztosan nincs. Hogy csak várjak és nézelődjek, vagy tapasztalatot gyűjtsek. Gyűjtöttem már annyit, hogy rájöjjek, valami nem jó. Nem tudom megmondani, mi az, ami nem, sem azt, hogy biztos jobb lenne, ahogy én vagy mi csinálnánk. De az biztos, hogy átgondolva, közösen, közösségformáló hatalommal, ha kívülről kapom az impulzusokat és be tudom építeni az önkormányzati testület ülésébe, elmondhatom a hozzászólásokban és e döntések mentén sikerül határozatba hozni, akkor már valamit elértem-elértünk. Ám a puding próbája az evés, majd kiderül, hogy jó-e vagy sem. Lehet, hogy négy év múlva letesszük a stafétát és azt mondjuk: gyerekek, ez így nem működik, mert nem jött be, amire gondoltunk, hát csinálja jobban más.

Úgy fogalmaz, mintha tényleg utolsó lehetősége lenne a városnak. Mit lehet ez alatt érteni?

Nem is lehetőséget látok, hanem potenciális végveszélyt. Intézményesítetten. Példának okáért, ha négy éven belül nem sikerül megoldani a gútai iskolák legégetőbb gondjait, akkor nagyon nagy költségvetési problémák elé fog nézni a város. És az itteni iskola azon belül is a legyártott emberanyag minősége rohamosan csökkenni fog, ami valós problémákat fog okozni, beláthatatlan következményekkel. Ez az első. A másik az, hogy az a korosztály, aminek tagjai ki akartak menni valahová külföldre dolgozni, vagy esetleg nem látott más lehetőséget a boldogulásra, az elment, és az itt maradottaknak esetleg mi jó példával tudunk előjárni és lehet ez egy kapaszkodó másoknak. Tehát sokkal könnyebben fognak kijutni a gútaiak ebben a négy évben, mint korábban bármikor. És ha nem próbálunk meg valamit az ügyben lépni, hogy de gyerekek, itt is lehet élni, és azért a kétszáz euró pluszért lehet, hogy jobban ízlik a mama húslevese minden vasárnap, akkor nekünk ebben kell segítenünk. Úgy látom, a következő négy év arra van, hogy racionalizálnunk kell a városi kiadásokat és a gútai gondolkodást módosítani arra, hogy példának behozzuk, mondjuk Észak-Kelet Szlovákiát. A cél az, hogy az önkormányzatba behozzuk azt, ami most hiányzik: a harminctól ötvenig lévő korosztályt, mert nincsenek reprezentálva. Talán a saját érdektelenségük miatt, vagy az itt lefolyt húsz éves történések miatt. Akár az iskolában, sportban, vagy a gazdaságban és az üzleti szférában.

Kérem, ezt fejtse ki bővebben. Azaz mi az, amit ez ügyben tenni tud, tehát, hogyan marasztalja a fiatalokat? Hiszen külföldön dolgoznak, mert úgy gondolják, itt nem lehet megélni. Mi az a terület, amin javítani lehet, és akkor gyakorlatilag meglesz ennek a korosztálynak itteni megbecsülése?

Tudjuk, mi a legnagyobb probléma. Ki is mondta: nem itt dol-goz-nak, mert itt nem lehet meg-él-ni. Ez azonban nem igaz. Mi ezen próbálunk segíteni a közösségnek, tájékoztatni őket a lehetőségekről. Aki keres, talál. Példának említhetném Érsekújvárt és környékét, ami rohamos fejlődésnek indult. Nincs messze. A munkaközvetítést próbáljuk közelebb hozni a munkakeresőknek, felvázoljuk a lehetőségeket és tudunk valami olyan programokat hozni ide, hogy az, aki munkát keres, az adott esetben át tudja magát kvalifikálni, és egy-két hetes tanfolyam után fog tudni olyan munkát elvégezni, aminek van megbecsülése a környéken. Ez mindenképpen segít! Ami meg minket érint, mi valójában közvetve részt veszünk ebben a szerepben, mert több mint ötven ember megélhetéséhez járulunk hozzá a városon belül. Terveink közt szerepel egy régiófejlesztési szakember bevonása az itteni közügyekbe.

Milyen ötletei vannak a város fejlesztését illetően?

Első körben az idegenforgalmat említeném. Úgy látom, nincsenek kiaknázva Gúta lehetőségei. Azzal fog kelleni foglalkozni, hogy attraktív legyen a városunk. Gúta nem egy úti cél város, hanem átutazó város. Úgy kell alakítani, hogy aki átutazik, az esetleg megálljon nálunk, töltsön el egy-két éjszakát, biciklizzen a kerékpárúton, járja be a Dögös területét. S ezek már megvannak. Amikor másutt jártam és megmutattam a térképen, hol van Gúta, akkor sokan megkérdezték, van-e fürdő vagy aquapark, esetleg van-e lehetőség csónaktúrára, működik-e kenu- vagy kajakklub, rendeznek-e vízipóló versenyeket a településen. Sokszor bambán néztem, miért kérdeznek ilyeneket. Majd ránéztem a térképre és rájöttem, igazuk van, mert víz vesz minket körül. Ahol eddig ilyen vízi adottságok vannak, ott mindenütt kiaknázták a környéken. Csak itt nem.

Korlátozottak a város anyagi lehetőségei.

Valóban, de külön téma a költségvetés. Nincsenek támogatva az idegenforgalmat fellendítő projektek. Olyan ürüggyel, hogy nincs rá pénz vagy személyes indokokból bizonyos emberek miatt. Ezért is van, mondjuk a malom térségének hanyagolása illetve elmarad a karbantartása és fellendítése, pedig ebből közvetetten profitálhat a város. Másik, ami jellemző, az a földterületek felújított nyilvántartása (ROEP – Register Obnovenej Evidencie Pozemkov). Ezek a bizottságok már húsz éve működnek, mégsem tudják több esetben megoldani a város kataszterében lévő értékes földterületek rendezését. Hivatkoznak ilyen-olyan törvényre, holott szerintem csak művileg van tologatva az akta. Még mindig telekrendezési problémák vannak a Dögösben. Amíg így van, addig ezzel nem tudunk mit kezdeni. Vissza kellene juttatni a városhoz, ehhez azonban rugdosni kell az ügyet.

Hogyan lehetne pluszbevételhez juttatni a várost?

Semmiképpen sem az épületek bérbeadásából vagy telekeladásból fogunk várost fejleszteni. Mint már említettem, nagy lehetőséget látok az idegenforgalomban, mint bevételi forrásban. De léteznie kellene egy koncepciónak, egy víziónak, hogy mi felé haladunk, s mi az, amivel foglalkozni szeretnénk és kinek. Mert amíg nem tudjuk, ki a célcsoport és építkezünk, vagy fejlesztünk, vagy gyomlálunk, vagy fából rakunk össze valamit, addig nem tudjuk, hogy a német, az osztrák, a magyar, a cseh turista, esetleg a szomszéd, vagy a naszvadi fog-e idejönni. Másik oldalról pedig a városi erőforrások optimalizációjára lenne szükség, és egyebek mellett az energiagazdálkodás ésszerűsítése is sürgető. Ez egy olyan hatéves terv, ami megvalósítható. Ha a közvilágítás felújításának projektjét veszem, amit bizonyos okokból befékeztek, az hét év után profitot fog termelni. Ha azt veszem, hogy jelenleg tizenháromezer eurót fizetünk havonta a közvilágítás fenntartására (karbantartás, izzócsere + villanyáram) és 2014-et írunk, amikor is a digitális világban élünk, ahol már ötven wattból tudjuk kivilágítani a lakást, akkor úgy gondolom, hogy ez a várost illetően hatványozottan tud működni. Vagy említhetném a hőgazdálkodási modelleket, amik megvannak. Van egy koncepció, ami már húsz éve életben van, de amit valamiért mellőznek. Csak fel kell építeni a tervezetet, hogy hat évig ezt a szintet tudjuk tartani azzal a feltétellel, hogy ugyanúgy önforrásból, banki hitelből, céges szerződés által az újítás árát öt-hat év alatt letörlesztjük bizonyos fél felé és akkor hét év után leeshet egy kő a vállunkról. Ez olyan mintha most nem harminc éves hitelekből építkeznénk, vagy élnénk a saját ingatlanjainkban, hanem csak hét éves hitelekből. Mert amire már a gyerek iskolába megy, addigra már nem kell fizetni háromszáz eurót a lakásra. A városnak ugyanígy kellene gondolkodnia. Csak az a helyzet, hogy valahogy mindig problémát okoz a városvezetésnek így gondolkodni.

Ha már az idegenforgalmat említette, nem mehetünk el amellett, hogy a város attraktívabbá tételéhez a megfelelő infrastruktúra is szükség van. Ez azonban jelenleg hiányzik. Ha Gútát vesszük, a városi utak is katasztrofális állapotban vannak. Kifejezetten az Állomás és Béke utca már életveszélyes. Hogyan lehetséges ennek a megoldása?

Ez is óriási probléma. És ez csak fokozódni fog, hiszen az összes többi frekventált utcánál ez elő fog jönni. Mert csak tűzoltás van. Viszont ezek akkora útszakaszok, hogy saját forrásból nem fogjuk tudni megoldani. Tehát itt is el kell döntenünk, hogy ha lesz, mondjuk egy kilométer útszakasz leaszfaltozására pénz az adott évben, akkor évente fél kilométert haladva négy év alatt két kilométer utat tudunk felújítani, ami a Gőgh Kalmi boltjától a Kalászig lévő útszakasz fele. Erre van valós lehetőség. Például akár az idegenforgalom címszó alatt a Petőfi sor jelenlegi panelútját felújíthatnánk egy projekt keretében. Lehet, hogy akkor az Állomás és Béke utca lakóinak azt kell mondani, hogy most már nem közlekednek felétek a kamionok és nem esik le a váza a polcról, de még ki kell bírnotok pár évet és aztán ezt is megoldjuk. De itt tudna segíteni a nagypolitika, megyei szinten megoldható lenne nem a városi utak, hanem a városok közti úthálózat felújítása. A városon belüli utak állapota is égető probléma, de sokkal nagyobb a körülöttünk lévő közutak állagának problémája. Még Komárom és Érsekújvár felé aránylag jó útviszonyoknál lehet közlekedni, de például Nemesócsa irányában már egészen más tészta. Ám erre szintén van egy nagy modell, ez az ötös számú gyorsforgalmi út (R5) tervezete, aminek megvalósítását szintén folyamatosan halogatják. Nekünk sokat segítene, mert megközelíthetőbbé válna Gúta.

Ez csak a szlovák oldal.

A magyar része az lenne, ha végre elkészülne a két Komáromot összekötő híd, és akkor az autópálya sokkal könnyebben megközelíthető lenne, nem kellene Komáromon keresztül végigvesződni, vagy az Erzsébet-szigeten, teherforgalommal a szűk hídon és sorba állni a kamionokkal. Ez is szükséges lenne, ha elkészülne a következő hat év alatt, amire mondjuk nem sok esélyt látok, de akkor beszélhetünk arról, hogy az úthálózat is fejlődött körülöttünk, s akkor kaptunk valami kis lehetőséget. És akkor nem kéne azon agyalnunk, hogy kinek fogjuk nem előnyösen eladni a telket az ipari parkunkból, félig közművesítve, de legalább valami lenne. S akkor a befektetőknek nem kell visszaadogatni a foglalókat négy év után. Mert ők leteszik azt a tíz-húsz ezer eurót, hogy megvesznek majd bizonyos hektárt az ipari parkban, ha összejön az EU-s projekt. Ezt a város beépíti a költségvetésébe és többször előfordult, hogy na, ide be volt ígérve egy telek, alá volt írva az előszerződés, ők törvényes keretek között visszamondták, vissza kell fizetni több ezer eurót. Nincs miből. S akkor pislogunk, hogy itt lett volna biogázfermentor, jöttek volna villanyizzókat gyártani, itt lett volna a betongyár, de az nem jött össze, stb. Jártam én már sokkal rosszabb helyeken is.

Mindezzel tisztában véve mivel tud hozzájárulni a város fejlődéséhez?

Közös vállalkozásom van Kovács Adriánnal, ez a Villagutta Kft., aminek sokrétű a tevékenysége. Emellett üzletkötőként dolgoztam Szlovákiában és még jelenleg is dolgozom, ám most már szerződéses partnerként az IDTechnek, ami beléptető parkoló-rendszerek értékesítését végzem. Ez egyben az egyik szakmám, ami az eladást illeti. A másik ezzel kapcsolatos, az a stratégiai menedzsment, ami ugyanúgy alkalmazható egy városra, mint egy vállalatra. Kis cégre, annyira nem, mivel be van szorítva munkaerőben és anyagilag is korlátok között van. Multiknál ez működik. Felvesznek egy menedzsert, és azt mondják neki, figyelj, ennyit fogsz keresni, van előrelépési lehetőséged a cégben, fizetésed az infláció növekedésével emelkedni fog, kapsz mindenféle juttatásokat, elmegyünk kirándulni és tímbildingre, stb., akkor jól fogja magát érezni a munkájában és valamit tesz érte. Másik szakmám pedig az automatizáció, amit végeztem. Itt szintén bedolgozunk egy kft-nek, ahol ipari gyártógépek karbantartásával foglalkozunk. Ezzel is foglalkozunk, bár ilyenre kevés ember van Gútán, nincs is rá nagyon igény. Így azonban van előnyünk, hogy amíg 2,43 eurós órabérből fenn lehet tartani tízemberes gyártást, és kellőképpen van odafigyelve a menetére, akkor még mindig jobb, mint belefektetni százezer eurókat a gépesítésbe, aminek szintén megvan a maga határa. Ez visszaszorulóban van, éppen ezen a szakterületen vettem észre, hogy Nyugatról visszatérnek hozzánk többfajta gyártási iparágból bizonyos tevékenységek, mert éppen az automatizált műszaki dolgoknak megvannak a saját határaik. Tehát ezek nem tudnak rugalmasan módosítani a gyártáson, vagy kevés darabszámot gyártani, esetleg különleges kívánságoknak eleget tenni. Ennek a régiónak éppen ez az egyik előnye. A gútaiak tudnak dolgozni és itt rengeteg olyan munkás van, akiknek visszamenőleg ilyen jellegű munkája volt, említhetném az ún.: Babetta-gyárat vagy a komáromi hajógyárat. Ez a generáció még köztünk van, csak ilyen-olyan munkákon dolgoznak. Tehát, ha lenne adott szakmához kötődő gyártás, ami valamilyen, legalább minimális kézügyességet és hozzáértést igényel, addig lenne rá emberünk. Csak nincs.

Mindezt összegezve: két diploma, intelligencia, átlátható képesség. Mi az, ami Gútához fűzi?

Elsősorban a közösség, tehát, a család és a barátok. Ha kimegyek az utcára, akkor ismerem, akivel találkozok, tudok kinek köszönni, kivel beszélgetni. Nem vadidegenekkel foglalkozok. Valóban szeretek itt élni. Ha a második diplomám megszerzése után azt mondtam volna, hogy jó, mindezen háttérrel kereshetek, mondjuk négyezer eurót, csak ehhez külföldön kellene léteznem és egyszer visszajönnék, akkor ez nekem nem fekszik. Aki tehát belevág ebbe, és neki ez megfelel, az úgy marad. És gútai marad, de hazajár kirándulni. Nekem nem jött be ez a fajta életstílus. Lehetőségem ugyan lett volna rá, de akkor úgy gondoltam, nem kell vele élnem. Persze, aztán két évig sajnáltam, de most már kezdek úgy gondolkodni, hogy mégiscsak jól döntöttem. De ez olyan dolog, hogy mindkét helyen volt lehetőségem. Nagyon kevés embernek adatik meg.

S ebből, amit mondott, leszűrhető, itt is képzeli el a jövőjét…

Egyelőre igen. De még mindig nem vetettem el annak a lehetőségét, hogy ha a közeljövőben nem tudunk a fent vázoltakon változtatni, akkor csomagolni kell és arrébb állni. Amíg ez így áll össze, akkor ez a kérdés még kb. tíz évig nyitott számomra.

 

De látja a reményt.

Hogyne, én azért dolgozok. Azért dolgozunk ennyien.

 

Borka Roland

 

Kapcsolódó anyagok:

HelloGúta: Új látószög program

 

Alsó körzet:

1.Angyal Tamás: "Mindig megoldjuk!"

14.Kárpáty Ernő: „A sportra tettem fel az életem!”

15. Kiss Richard: Projektek menedzselését végzi

21.Marosi Szilárd: „A gyakorlatiasság embere vagyok!”

 

Felső körzet:

7.Forgács Attila: Az új látószöget képviseli 

15.Kovács Adrián: Családközpontú várost szeretne

 

Toolbox
  • Menu
  • Menu
  • Menu
  • Menu
Legolvasottabb