Fűri Gábor, Sused a természet által küldött üzeneteknek tartja fotóit

Üdvözöljük Gútán!
2017. október 19. csütörtök, Nándor

Fűri Gábor, Sused a természet által küldött üzeneteknek tartja fotóit

2015.04.07 / 14:43
A szülővárosában mindenki által Sused becenéven ismert Gábor a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatójaként nem véletlenül jutott el az Ekotopfilm fesztiválra. Ema Mišúnová professzor órájára kellett évközi munkát készíteniük a hallgatóknak egy öko-eseményen látottak alapján.

Május 25-29-e között rendezik meg Pozsonyban, a Tatra Szállóban, valamint Besztercebányán, az Európa SC/Cinemaxban a nemzetközi Ekotopfilm –Envirofilm 2015-ös évfolyamát, ahol bemutatkozik a fiatal gútai fotós, lelkes természetvédő, Fűri Gábor is.

A szülővárosában mindenki által Sused becenéven ismert Gábor a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatójaként nem véletlenül jutott el az Ekotopfilm fesztiválra. Ema Mišúnová professzor órájára kellett évközi munkát készíteniük a hallgatóknak egy öko-eseményen látottak alapján.

Füri Gábor karizmatikus, megnyerő személyiségével és nem mindennapi történetével hívja fel magára a figyelmet. A tekintetéből optimizmus, eltökéltség, valamint az alkotás és a megismerés iránti vágy tükröződik. Az új ismereteket pedig szívesen megosztja másokkal.

gabor1

A sorrend: esküvők, bulik, majd a természet

Gábor még az államvizsgái előtt kereste fel a Túzok Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség környezettudatosságra nevelő központját, hogy élő és élettelen környezet iránti szenvedélyét kamatoztatva segítse munkájukat; azóta ingyen dolgozik a szervezetnek. Hihetetlenül inspiráló figyelemmel követni egy olyan fiatalember életútját, aki tudja, mit akar. Gábor spontán módon és célzottan ismerkedik emberekkel, keres fel helyeket, vesz részt eseményeken és programokban, egyre közelebb kerülve ezzel álmai beteljesüléséhez.

A fotózás egyike ezeknek az álmoknak: témák kimeríthetetlen tárházát és végtelen kreativitást kínálja számára. Kapcsolata a fotózással fokozatosan fejlődött. Először esküvőkön, sporteseményeken, bulikon fényképezett, ezután következtek a különféle riportok és végül a természet. 2012-ben ismerkedett meg Bence Mátéval, a madárvilágban zajló események szakértőjével. A találkozás sorsszerűnek bizonyult Gábor számára.

 

Leginkább a madarak nyűgözték le

A természet nem véletlenül vált Gábor érdeklődésének fő tárgyává, hiszen annak közelében nőtt fel. Kisgyermek korától együtt járták az erdőt szeretett nagypapájával: az ő természethez fűződő viszonya nagy hatással volt a cseperedő kisfiúra. Az erdőkben, a fákon, a folyópartokon, a hegyeken átélt pillanatok – saját szavaival élve – örökre meghatározták az életét. Leginkább a madarak nyűgözték le: a daluk, a röptük és az életük, amit akár egy karnyújtásnyiról is megfigyelhetünk. Gábor szerint ugyanis egyáltalán nem nehéz közel kerülni hozzájuk. Éppen ezért két évvel ezelőtt úgy döntött, hogy olyan közelről kapja őket lencsevégre, amennyire az a szabadságuk és természetes közegük megzavarása nélkül lehetséges.

A madárvilág fényképezése által magasabb szintre lépett: megismerte az ornitológiát és a környezetvédelmet. A madarak mindennapi életének megörökítése széleskörű ismereteket, hosszas felkészülést, technikai felszereltséget, terepismeretet és türelmet követel – és persze egy kis szerencsét is. Nagyon jól kell ismerni a madarakat ahhoz, hogy az ember lencsevégre kaphassa a kívánt pillanatot.

 

Heteket töltött egy 2x2 méteres gödörben

A fiatal fotós hónapokat töltött kutatással, az elméleti tudás megszerzésével, és több ezer órán keresztül figyelte a madarakat kinn a terepen. A fészkek, magaslesek és pihenőhelyek megépítése több száz órát vett igénybe. Hordószámra hordta a vizet – ráadásul kilométereken keresztül, gyalog – annak a mesterséges tónak a megépítéséhez, ahová a madarak megmártózni, inni, a nagy melegben pedig hűsölni járnak, és persze azért, hogy megmutassák Gábornak sokszínűségüket, eleganciájukat és szabadságukat természetes élőhelyükön. Heteket töltött a földfelszín alatt egy 2x2 méteres gödörben, hogy közvetlen közelről láthassa, hogyan viselkednek az egyes fajok természetes közegükben, az embertől való félelem nélkül.

Ha Gábort megkérdezik, miért pont a madarak fotózása vált élete értelmévé, spontán, mosolyogva válaszolja: „Mert ez az örökség, amit magam után hagyok: nemcsak saját utódaim, hanem mindenki számára. A fotóimra nem úgy tekintek, mint a hagyatékomra, inkább úgy, mint egy üzenetre, amit a természet küldött nekünk.” 

A természetfotós többet is elárul magáról és munkájáról az Ekotopfilm – Envirofilm 2015 fesztiválon, 2015. 5. 26-án a pozsonyi Tatra szállodában. Az előadás során az alábbi témákról lesz szó:

- A madarak története határok nélkül

- Túzok központ: tanácsok, tippek, inspiráció

- Hogyan lesznek az apróságokból „nagy dolgok”?

- Miért fontos átadni az ismereteket és az örökséget a fiatal generációnak?

- A madarat ne repülni tanítsd, hanem tanuld meg őket megvédeni

 

gabor furi

A fotós szabadidejében sem feledkezik meg a madarakról. Bódékat, etetőket készít és javít a kis operaénekesek számára, hogy mindig legyen hova visszatérniük egy kis finomságért.

vtacik gabor2

Gábor szereti a dinamikát, ami megjelenik a képein: a pillanat ITT és MOST élményét adják át. Nincs két egyforma fénykép, mindegyik egyedi. 

vtacik gabor3

Sosem használ photoshopot a fényképek tökéletesítéséhez. Erre egyébként sincs szüksége: örül, hogy olyanok, mint amilyen a valóság. 

gabor vizitky

(A www.ekotopfilm.sk nyomán: villagutta)


 

Toolbox
  • Menu
  • Menu
  • Menu
  • Menu
Legolvasottabb