Vízcsepp Blog: Eldöntetett - leváltották az idősek otthona igazgatóját

Üdvözöljük Gútán!
2017. július 21. péntek, Dániel

Vízcsepp Blog: Eldöntetett - leváltották az idősek otthona igazgatóját

2013.12.09 / 10:42
Hosszú és zavaros ügymenetet követően végül pont került a gútai idősek otthona igazgató személye körül kialakult botrány végére. Kezdődött azzal, hogy az illetékes bizottság idén nyáron úgy határozott, bizalmatlansági szavazást eszközöl Kulich László, igazgató ellen, mivel állításuk szerint szakmailag alkalmatlan a pozíció betöltésére.

Hosszú és zavaros ügymenetet követően végül pont került a gútai idősek otthona igazgató személye körül kialakult botrány végére. Kezdődött azzal, hogy az illetékes bizottság idén nyáron úgy határozott, bizalmatlansági szavazást eszközöl Kulich László, igazgató ellen, mivel állításuk szerint szakmailag alkalmatlan a pozíció betöltésére. Hogy ezt mégis mire alapozták? Nos, a bizottsági jegyzőkönyv szerint sok visszás állapotról kaptak információt a tagok, és a biztosság elnöke, dr. Viola Miklós többször összeszólalkozott az érintettel, minek következtében személyes okok is közrejátszhattak az igazgató úr elleni bizalmatlansági szavazás beterjesztéséhez.

Az ominózus bizottsági ülésen megíródott egy levél, amelynek tartalma igencsak megosztó volt. Itt több, összetett kérdéskörről is szó esik, kezdve az intézmény vezetéséből adódó feladatok hiányosságaitól, a belső dokumentáció vezetésének visszásságairól, a betegellátásról, de még arról is ír Viola, hogy Kulich felelőtlen tevékenységével közvetetten hozzájárulhatott egy lakó halálához. Mindezeket Viola mások elmondása alapján vetette papírra, illetve kifogásként az igazgató személyének bizonyos tulajdonságaira való rávilágítással érvelt.

Kulich nem hagyta annyiban a dolgot és hosszas utánajárás és nyomozás közben végül megkapta Viola levelét, ami lezárva volt a jegyzőkönyv mellékleteként. Elolvasása után nyilván az első felháborodást követően összeszedett és következetes válaszlevelet fogalmazott, amelyben részletekbe menően, tárgyilagosan, ám keményen és higgadtan válaszolt. Ezt a levelet, talán taktikai okokból aztán szétküldte az önkormányzat független képviselőinek, feltételezve valamilyen szimpátia kiváltását, illetve megelőzve egy bizonyos lejárató kampány további terjedését.

Az írás ITT FOLYTATÓDIK

Toolbox
  • Menu
  • Menu
  • Menu
  • Menu
Legolvasottabb