Belépődíjat szednek a gútai Búcsú és Vásár két koncertjén

Üdvözöljük Gútán!
2018. szeptember 20. csütörtök, Friderika

Belépődíjat szednek a gútai Búcsú és Vásár két koncertjén

2011.07.28 / 20:14
Mégsem lesz teljesen ingyenes az idei 27. Gútai Búcsú és Vásár keretében megrendezendő IV. Koncerthétvége műsora. Ezt maguk az illetékesek jelentették be.

Mégsem lesz teljesen ingyenes az idei 27. Gútai Búcsú és Vásár keretében megrendezendő IV. Koncerthétvége műsora. Ezt maguk az illetékesek jelentették be.

 

Az augusztus 12-én 21 órakor kezdődő R-GO zenekar, valamint az augusztus 13-án szintén 21 órakor kezdődő Magna Cum Laude együttes koncertjére a szervezők "koncerttámogatás" címen jelképes, 1 eurós belépőt szednek.

 

Ez az intézkedés enyhe felzúdulást keltett a gútaiak körében. Az egyik közösségi portálon megjelent véleményekből kitűnik, néhányan ellenezték, mások üdvözölték ezt a kezdeményezést.

 

Horváth Árpád polgármester korábban a honlapunknak adott interjújában hangsúlyozta: „Bár vannak, akik szorgalmazzák, hogy szedjünk belépő díjat az esti koncerteken, jómagam annak a híve vagyok, hogy hagyjuk meg ingyenesnek ezeket a rendezvényeket. Úgy gondolom, az egész éves hajtás mellett ennyi jár annak a dolgos gútainak.”

 

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott - a koncerthétvégét reklámozó - plakát szerint azonban 1 eurós belépti díjat kérnek az R-GO valamint a Magna Cum Laude koncertjére.

 

Koczkás Beáta, alpolgármester elárulta: Egyszerűen valóban csak arról van szó, hogy mivel nem jól áll a város anyagilag, jelképesnek mondható 1 eurót kér a város az említett koncertekért. Mindenkinek a becsületén múlik, hogy azt az 1 eurót kifizeti-e vagy sem. A város azzal számolt, hogy ezeken a koncerteken több ezer ember szokott megfordulni, tehát reményeink szerint legalább 3000-4000 eurós bevétel lehet (ami az összköltségek 1/5-ét is elérheti). Én is annak a híve vagyok, hogy jövőre újra ingyenesek legyenek a koncertek.”

 

Az ügyet tisztázandó megszólalt Rigó Magdolna, a helyi önkormányzat kulturális és kulturális örökség bizottságának elnöke, aki szerint elképzelhető, hogy a jövőben a város egyéb rendezvényei is belépődíjasak lehetnek.

 

Mint elmondta, a belépő szedése teljesen normális dolog, és a környéken több helyen is így zajlik, s ahol pedig nincs, ott támogatók pénzéből oldják meg a rendezvény finanszírozását. Hozzátette, hogy a gútai vásár rendezvényeire nem kérhető EU-s támogatás.

 

„Ha a koncerthétvége finanszírozására egy polgári társulás adna be EU-s pályázatot, lehet, hogy lenne rá esély ilyen módon pénzt szerezni. Ez azonban lutri, amire nem lehet egy kb. 1 évvel a rendezvény előtt zenekarokkal előszerződést kötni. Sok éven keresztül hozzászoktattuk a közönséget, hogy ingyenesek a rendezvényeink. Csakhogy a város jelenlegi helyzetében nem engedheti meg, és a továbbiakban el kell rajta gondolkodni, vajon ingyenesek lehetnek-e rendezvényeink.” - nyilatkozta Rigó Magdolna.

 

Az R-Go valamint a Magna Cum Laude koncertekre 1 eurós belépti díjat szednek, befizetését azonban az illetékesek nem fogják szigorúan ellenőrizni.

 

Borka Roland

Kapcsolódó anyagok:


Toolbox
  • Menu
  • Menu
  • Menu
  • Menu
Legolvasottabb