Fábry Sándor Gútán is dumált

Üdvözöljük Gútán!
2017. június 28. szerda, Levente, Irén

Fábry Sándor Gútán is dumált

2012.03.05 / 13:24
Nagy dumák és remek muzsikák hallatszottak szombaton a gútai művelődési központ színháztermében, ahol a Magyar Koalíció Pártja kampányrendezvényt tartott.

Sanyii

Nagy dumák és remek muzsikák hallatszottak szombaton a gútai művelődési központ színháztermében, ahol a Magyar Koalíció Pártja kampányrendezvényt tartott. A mintegy kétórás műsorban a képviselőjelöltek bemutatkozása mellett fellépett Wolf Kati, Fábry Sándor és a Ghymes zenekar.

 

Katitól szeretettel, akár ez is lehetne a dal üzenete, amelyet Wolf Kati énekesnő adott elő a program nyitányaként. A From Sarah With Love az egyetlen angol nyelvű szerzemény volt, amit a magyar énekesnő előadott. Ezt követően magyar dalokkal szórakoztatta a szépszámú nézősereget.

 

Egykor a Vuk címadó dalát énekelte mindössze hétévesen, és jóval később az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe is bekerült, Szerelem miért múlsz? c. dallal. Ezt is előadta Gútán, ahogy az új, tavaly ősszel megjelent albumáról is énekelt néhány számot.

 

Nemcsak passzív hallgatóként, hanem aktív résztvevőként a közönség is szerephez jutott, hiszen Kati bizony megénekeltette, mégpedig egy Katona Klári dallal. De felcsendült még a minden idők legtehetségesebb magyar énekesnő, Cserháti Zsuzsa Akad, amit nem gyógyít meg az idő sem című dal. Mindannyian nagyon megkedvelték a közvetlen előadót.

 

Ezután Fábry Sándor humorista kapott szót, aminek következményeként több mint fél órát „dumált” és hozta a szokásos formáját. Bevezetésként úgy mondta, Kolárovo-ra jött, amire felzúdult a tömeg. Fábry nem várt reakciót kapott, de ezt is a maga módján kezelte. Elárulta, hogy kedveli az itteni vizeket, gyakran járt erre csónakázni. Ám egészen másfajta vizekről tartott élménybeszámolót.

 

A nézők részletes képet kaphattak a stand-up comedy atyja vizelési szokásairól, valamint a letűnt század kommunista világának ma már vicces társadalmi berendezkedéséről. A humorista szót ejtett családi emlékeiről, nem feledkezve meg általa nagyra becsült édesapjáról. Zárszóként humorlabdacsokkal szórakoztatta a megjelenteket.

 

A műsor befejező részében a méltán népszerű Ghymes zenekar játszott. Felcsendültek a magyar, közép- és kelet európai népzenei alapokon nyugvó dalok, legfőképpen a Szikraszemű című lemezről, mint például a Boszi, de hallhattuk a nagy sikerű Kézfogás című szerzeményt is. A teltházas műsor után a résztvevőket forralt borral illetve teával kínálták.

 

Borka Roland

Fotó: Fűri Gábor - Sused

Toolbox
  • Menu
  • Menu
  • Menu
  • Menu
Legolvasottabb