Szólt a rock a vízimalomnál

Üdvözöljük Gútán!
2017. július 27. csütörtök, Olga

Szólt a rock a vízimalomnál

2012.03.21 / 15:01
Rendhagyó rockzenei estét adtak szombaton a vízimalom kocsmájában Gútán. Két zenekar is remek szórakozást biztosított az érdeklődők számára.

 

Hir2
Rendhagyó rockzenei estét adtak szombaton a vízimalom kocsmájában Gútán. Két zenekar is remek szórakozást biztosított az érdeklődők számára.

 

A különleges rockesten először a Modern Cow csapott a húrok közé, akik felvezetésként szolgáltak, mert az est fénypontja a gútai Leslie and The Heartbreakers banda volt. A négytagú zenekar élőben játszott és kiváló hangulatot teremtett.

 

Telt ház fogadta a „szívtiprókat”, akik olyan előadók ismert és kevésbé ismert dalait játszották, mint Elvis Presley, Johnny Burnette vagy éppen a The Tornadoes, Swingin’ Demons, Mystery Gang és Al Ferrier.

 

Ám nemcsak „feldolgozásokat” játszottak, hanem négy saját szerzeményt is bemutattak a szépszámú közönségnek, hiszen szinte talpalatnyi hely sem maradt a malomkocsmában, annyian kíváncsiak voltak a zenekarra.

 

Sikerüket a taps is bizonyította, hiszen a közönség egy csapásra megkedvelte a hiánypótló koncertet, amelyen az ötvenes évekbeli rock and roll zenéjét, a country muzsikát és hamisítatlan rockabilly-t hallhattunk.

 

A Simigh László (gitár/ének), Angyal Tamás (nagybőgő), Domján Ádám (szólógitár)
és Domján Kristóf (dob)
alkotta csapat igazi hobbizenész, mivel szenvedéllyel és hihetetlen átéléssel adták elő a slágereket.

 

Borka Roland

Héderváry Márta felvételei

Toolbox
  • Menu
  • Menu
  • Menu
  • Menu
Legolvasottabb