Taxira támadtak a Dankó Pista telepen

Üdvözöljük Gútán!
2018. február 22. csütörtök, Gerzson

Taxira támadtak a Dankó Pista telepen

2014.01.02 / 18:01
Koccanásos közlekedési balesetből nagy perpatvar kerekedett Gútán a Dankó Pista telepen.Január 2-án a délelőtti órákban a gútai taxivállalat egyik gépjárműve utast vitt az említett telepre, azonban a 72-es házszám előtt parkoló gépjármű tolatni kezdett és nekiütközött a szabályosan közlekedő taxinak.

Koccanásos közlekedési balesetből nagy perpatvar kerekedett Gútán a Dankó Pista telepen.

Január 2-án a délelőtti órákban a gútai taxivállalat egyik gépjárműve utast vitt az említett telepre, azonban a 72-es házszám előtt parkoló gépjármű tolatni kezdett és nekiütközött a szabályosan közlekedő taxinak.

A járművet vezető sofőr elmondása szerint kiszállt a kocsiból és megpróbált megoldást javasolni, baleseti jegyzőkönyvet írva megegyezni. Ezt a magát vajdának titulált férfi nem fogadta el és a taxisofőr vallomása szerint több ott lakó rátámadt, állítólag még a kocsi motorháztetejét is ütögették. Akadt, aki meglehetősen sajátságosan próbálna igazságot tenni, az egyik fiatalkorú előhozta a favágó fejszét és azzal fenyegetőzve azt mondta: "Majd én mindenkit felszeletelek, b***ki."

A sofőr Cs. Tibor azt vallotta, féltette az életét, mivel többen is nekirontottak, amiért elmondásuk szerint „problémázott.” Helyszínre érkezve valóban feldühödött és zaklatott lakókat találtunk.

Kérdésünkre az egyikük elmondta, hogy „se szó, se beszéd, idejött, és összetörte a kocsinkat és ki kellene hívni a rendőrséget.” A helyzetet felmérve jelen volt a taxitársaság egyik ügyvezető igazgatója, Forró Tibor, aki egyben városi képviselő, és próbálta békés úton megoldani a helyzetet.

Az egyre több, sértettnek érzett ember kivonult a baleset helyszínére többen szemtanúként jelentkeztek, akik a kérdéses időpontban nem voltak jelen. Az ügyvezető igazgató megpróbálta kitölteni a szükséges baleseti bejelentő nyomtatványt, egy ideig azonban a vajda ódzkodott ettől, mindinkább ragaszkodott a rendőrség kihívásához.

Miután a közlekedésrendészet kiérkezett, egyszeriben több lakó is ott termett, akik azt állították, egészen pontosan ismerik a baleset körülményeit és okait.

A rendőrök alkoholszintet mértek a két érintettnél, azonban alkoholt egyik esetben sem mutatott ki a szonda. Mintegy egy órás intézkedés során végül mégiscsak kitöltötték a baleseti bejelentő nyomtatványt, valamint a vajdára húsz eurós pénzbírságot róttak ki.

Úgy gondolom, szükségtelen volt ez az egész cirkusz, már jóval korábban békesebben megoldhattuk volna a helyzetet. Remélem, hamarosan elcsitulnak a kedélyek. Fontolóra vesszük azt a megoldást is, hogy ezek után a taxi csak a telep határáig fog közlekedni, hogy megelőzzük a további esetleges atrocitásokat.” – nyilatkozta portálunknak Forró Tibor, a taxitársaság ügyvezető igazgatója.

 

-br-

fotó: ft

Toolbox
  • Menu
  • Menu
  • Menu
  • Menu
Legolvasottabb