Izsán is az Életatlasz irányít

Üdvözöljük Gútán!
2017. augusztus 23. szerda, Bence

Izsán is az Életatlasz irányít

2014.04.08 / 06:32
Most már az izsai közönség is új művészi térképpel keresi az utat az életben. A hellóGúta Polgári Társulás égisze alatt megvalósított Életatlasz című rendhagyó fotókiállítás ugyanis a Duna menti falucska múzeumába érkezett.

Most már az izsai közönség is új művészi térképpel keresi az utat az életben. A hellóGúta Polgári Társulás égisze alatt megvalósított Életatlasz című rendhagyó fotókiállítás ugyanis a Duna menti falucska múzeumába érkezett. Nyitott és érdeklődő emberek tucatjai érkeztek a csütörtökön az izsai múzeum második emeleti termébe, hogy részt vegyenek a gútai fiatalok által életre hívott tárlatának bemutatójára.

A megnyitón Borka Roland, ötletgazda-rendező röviden felvázolta a kiállítás eszmei üzenetét, hogy azaz a kilátástalanságtól a reményig terjedő élethelyzetek irodalmi jelenetek általi bemutatása. Több mint hetven ember folyamatos munkájának gyümölcse ez a páratlan tárlat.

„Ugyan az én ötletemből jött ez létre, azonban a segítő kezek nélkül nem készülhetett volna el. Hálás köszönet mindenkinek, aki valamilyen szinten részt vett a megvalósításában, ugyanis minden egyes cselekedet – legyen az akármekkora – létrehozott valamit, aminek egyetemes üzenete van: akármilyen nehézségeken is megyünk át életünk során, mindig ott van a megváltás reménye. – fogalmazott portálunknak Borka Roland.

Kiemelte, hogy ez nem egy tipikus fotókiállítás, hiszen a képeken bizonyos mértékű grafikai módosításokat végeztek, ami Tóth Péter, az nDesign vezető grafikusának keze munkáját dicséri.

Olyan ismert irodalmi történetek jelenetei elevenednek meg gútai helyszíneken és gútai valamint Gútához kötődő emberek által, mint a 22-es csapdája – ami egyben a tárlat nyitóképe -, vagy Nyomorultak, Szent Johanna Gimi, Csillagok háborúja, Lady Chatterley szeretője, illetve Jelenések könyve. Minden egyes témához egy idézet is tartozik, s ezeket Borka Roland egy új történetté fűzte.

„Ez az életünk. Rólunk szól, különböző életkorból, hiszen a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki megtalálja azt, ami igazán megérinti. Életünk során átéljük a gyermeki rácsodálkozást, majd a barátságot, szerelmet, csalódást, örömet, s bánatot, az ifjúsági lázat és az időskori elszámolást. Mindenkiről szól.” – fogalmazott Borka Roland.

A megnyitón részt vett Izsa polgármestere, Domin István, aki örömmel fogadta a tárlatot és úgy fogalmazott, ezzel új színnel bővült a település kulturális élete. Látványos képeket fotózott Karasz Viktor, s ennek háttérmunkájáról készült egy mintegy tíz perces fekete-fehér werkfilm, amelynek vágását Gőgh Krisztián vállalta, több dicséretet is kapott, sőt, megjegyezték, akár még egy regionális filmfesztiválon is megállná a helyét.

Szereplők közül Szabó Márta, előadóművész is megjelent, aki Lady Chatterly-t keltette életre a fotózás kedvéért.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével a hellóGúta társulás elnöke, Forró Tibor, valamint a pati wellness szálloda igazgatója, Vincent Andraško illetve munkatársa Michal Dobiaš, akik gratuláltak az alkotóknak a kiállításhoz. A tárlatot az izsai múzeumban április 17-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

 

fotók: Karasz Viktor és Szabó Bianka

Toolbox
  • Menu
  • Menu
  • Menu
  • Menu
Legolvasottabb