Fenyő Miklós és Gringó Sztár a gútai búcsú koncerthétvégéjén

Üdvözöljük Gútán!
2017. augusztus 20. vasárnap, István

Fenyő Miklós és Gringó Sztár a gútai búcsú koncerthétvégéjén

2014.05.29 / 11:34
Minden korosztály számára érdekes programfolyammal készülnek a szervezők az idei, immár XXX. Gútai Búcsú és Vásáron, amelyre 2014. augusztus 15-től 17-ig kerül sor.

Minden korosztály számára érdekes programfolyammal készülnek a szervezők az idei, immár XXX. Gútai Búcsú és Vásáron, amelyre 2014. augusztus 15-től 17-ig kerül sor. Információink szerint a rock and roll, rock, pop, jazz, funky, operett világából érkeznek Gútára előadók. Már van néhány ismert név a repertoárban. Meglehetősen színesnek ígérkezik a VII. Gútai Koncert Hétvége.

Úgy tudjuk, hogy Gútán koncertezik Fenyő Miklós és zenekara, akik augusztus 15-én, pénteken lépnek a közönség elé, másnap Geszti Péter és a Gringó Sztár szórakoztatja az érdeklődőket, míg vasárnap hagyományosan a családé lesz a főszerep: gyermekműsorok várják a legkisebbeket is, lesz operett-délután népszerű magyarországi művészek közreműködésével és Mészáros Tamás és zenekara is ad koncertet.

Megkerestük Mayer János, főszervezőt, aki elmondta, hogy az egyes programok még egyeztetés alatt állnak. Nem kívánta sem megerősíteni, sem cáfolni az értesüléseket, végleges hivatalos programot június végére ígért.

„A koncerthétvégével kapcsolatosan még jó néhány apróságon is dolgozom, ami azért érdekes lehet. Az alappillérei már megvannak, de még nagyon sok kérdőjel és egyeztetés van hátra. – válaszolta sejtelmesen megkeresésünkre Mayer.

További kísérőrendezvények szervezése is folyamatban van, akciókkal készül a hellóGúta polgári társulás és a Via Nova ifjúsági szervezet.

A Club Manhattan arra az időszakra tervezi újranyitását és egy hatalmas nyári bulival kívánják elindítani az új szórakozási lehetőséget. A gútai búcsú idején, augusztus 16-án ad a Manhattanban koncertet a Children of Distance magyar hip-hop csapat.

A BC Knives Streetball tornát szervez, de idén is megrendezik a Kolárovo Cup Nemzetközi Kézilabda Tornát. De a futball szerelmesei is megtalálják a kedvükre valót a mérkőzéseken és idén is lesz tizenegyes rúgó verseny.

Lesz Borutca igényes programokkal és ízletes borokkal. Több utcabálon is szórakozhat a közönség, de kiállítások és egyéb attrakciók színesítik a programot. Valódi népünnepélynek ígérkezik a jubileumi Gútai Búcsú és Vásár.

-br-

 

Toolbox
  • Menu
  • Menu
  • Menu
  • Menu
Legolvasottabb