Iskolában aludtak a diákok

Üdvözöljük Gútán!
2017. október 18. szerda, Lukács

Iskolában aludtak a diákok

2014.06.23 / 08:39
Rendhagyó foglalkozásokkal várták az érdeklődő mintegy nyolcvan diákot a szlovák alapiskolába. A Nemzetközi Duna Nap alkalmával tartott egész napos és éjjeles ismertető nap keretében a gyermekek számos érdekes és izgalmas foglalkozásokon vettek részt.

Rendhagyó foglalkozásokkal várták az érdeklődő mintegy nyolcvan diákot a szlovák alapiskolába. A Nemzetközi Duna Nap alkalmával tartott egész napos és éjjeles ismertető nap keretében a gyermekek számos érdekes és izgalmas foglalkozásokon vettek részt.

Az Enviromentális tevékenységek napjához számos témába vágó program várta a gyereksereget. Rendbe rakták az iskola környezetét, valamint a Média hatása nevelőkoncertet is megtekintették. Vendégül látták az óvodásokat is, akikkel különféle kézműves foglalkozásokat tartottak.

Eva Sladká, az iskola igazgatója elmondta, hogy immár hatodik alkalommal került megrendezésre ez a nem szokványos természetvédelmi témájú nap, amelynek keretében a gyerekek játékos formában új szemszögből látják az iskolát. „Mintegy nyolcvankét gyermek jött el, hogy egy teljes napot töltsön az iskolában. Lótuszvirágot formázó úszó vízi lampionokat bocsátottak a vízre, különféle kívánságokkal megtűzdelve. Éjszaka pedig a helloAstro amatőr csillagászklub tagjai tartottak rendhagyó előadást. Sajnos a kedvezőtlen időjárás miatt nem volt lehetőség csillagokat megfigyelni. Ezt követően szerencseballonokat eregettünk.– nyilatkozta az igazgatónő.

Majd mindannyian az iskolában töltötték az éjszakát. A kezdeményezők elmondása szerint azért, hogy közelebb hozzák a diákokhoz a tanintézményt, egyfajta családias hangulatot kialakítva szorosabb kapcsolatba kerüljenek egymással is.

A résztvevő diákok nagy lelkesedéssel vettek részt ezen a nem mindennapi akción és kifejezték, hogy akár évente többször is lehetne ilyen napot tartani.

A szlovák alapiskola az országos hálózatú Zöld iskolaprogram fáklyavivője, a közbenjárásukkal Gúta csatlakozhatott a Klímaszövetségbe és a város környezetvédelem terén kifejtett tevékenységéért kaphatta meg a Környezetvédelmi Minisztérium elismerő oklevelet.

Borka Roland

A szerző és Tóth Tamás felvételei

 

Toolbox
  • Menu
  • Menu
  • Menu
  • Menu
Legolvasottabb