Négyen jelentkeznek polgármesternek Gútán

Üdvözöljük Gútán!
2017. szeptember 25. hétfő, Eufrozina

Négyen jelentkeznek polgármesternek Gútán

2014.09.23 / 12:19
Nagy az érdeklődés a közigazgatási funkciók iránt Gútán. Információink szerint a 2014-es önkormányzati választásokra négy polgármesterjelölt és több mint hatvan képviselőjelölt adta be jelentkezését.

Nagy az érdeklődés a közigazgatási funkciók iránt Gútán. Információink szerint a 2014-es önkormányzati választásokra négy polgármesterjelölt és több mint hatvan képviselőjelölt adta be jelentkezését.

Pontos és részletes adatok október elsején lesznek ismertek, mivel a jelölőlistákat még a helyi választási bizottságoknak nyilvántartásba kell venni és ellenőrizni azokat. A novemberben esedékes helyhatósági választásokon pártjelöltek és függetlenek is indulhatnak, az utóbbiaknak a jelölőlistájukkal egy kétszáz felnőtt aláírásával ellátott petíciós ívet is le kell adniuk.

Gútán már nyáron nyilvánosságra került, hogy a Magyar Közösség Pártja az eddigi polgármestert, Horváth Árpádot indítja ismételten a város első embere tisztségbe. Hosszas mérlegelések után végre nyilvánvalóvá vált, hogy Angyal Béla is jelölteti magát, valamint a közelmúlt egyik nagy gútai eseményévé vált Németh Ivett korábban MKP-tag indulása is, aki jelenleg a városi hivatal vezetője és szintén versenybe száll a polgármesteri tisztségért. Őt a Most-Híd párt gútai alapszervezete támogatja, az egyik közösségi oldalon tett indoklásukban egyebek mellett az szerepel, hogy Németh nem az ígéretek, hanem a tettek embere. Negyedik jelöltként Peter Palacka független indul, akiről egyelőre nem sok mindent tudni, az egyik közösségi oldalon lévő profilja se árul el róla sokat, annyi kiderül, hogy nős.

Az egyfordulós önkormányzati választásra tehát november 15-én reggel hét órától este nyolcig kerül sor Gútán két választókerületben. Az erről szóló részletes tájékoztatást és választási útmutatót minden választásra jogosultnak kézbesíteni fogják.

Az idén március végén elfogadott városi rendelet értelmében a 2014-2018 közötti választási időszakban a korábbitól eltérően tizenhét városi képviselőre lehet a választásra jogosultaknak leadni a voksokat. Az első kerületben kilenc, míg a másodikban nyolc képviselőjelöltre lehet szavazni. A hivatalos kampány október 29-én kezdődik és negyvennyolc órával a voksolás kezdete előtt végződik. A törvény értelmében meghatározott időben (azaz idén július 23-hoz) Gúta lakosainak száma 10556 volt.

Négy évvel ezelőtt a választásra jogosultak hat polgármesterjelöltből választhattak. A jelenleg is indulók közül a hivatalban lévő polgármester, Horváth Árpád (aki már második választási időszakát tölti ebben a tisztségben) az MKP jelöltjeként 2757 szavazattal nyert, Angyal Béla mintegy 591 szavazattal másodikként végzett. Az akkori választási részvétel meghaladta a negyvenhét százalékot.

Borka Roland

 

Toolbox
  • Menu
  • Menu
  • Menu
  • Menu
Legolvasottabb