Megbüntették a faültetésért

Üdvözöljük Gútán!
2017. október 21. szombat, Orsolya

Megbüntették a faültetésért

2014.12.10 / 15:36
Meglepő és furcsa kimenetele lett a helloGúta Polgári Társulás tavasszal megtartott ökológiai napjának. A környezetvédelem fontosságára és az élettér szépítésének szükségességére felhívó akció keretében szemetet szedett és díszfákat-cserjéket ültetett egy tucat fiatal. Mint azt Forró Tibortól, a társulás elnökétől megtudtuk, hogy más városi helyszínek mellett a központi buszmegálló melletti zöld területen öt japán fűzfa került kiültetésre a gútai városi hivatal tudtával. Lelkesen és örömmel ültették el a fákat, ezzel is szépítve a környezetet.

Meglepő és furcsa kimenetele lett a helloGúta Polgári Társulás tavasszal megtartott ökológiai napjának. A környezetvédelem fontosságára és az élettér szépítésének szükségességére felhívó akció keretében szemetet szedett és díszfákat-cserjéket ültetett egy tucat fiatal. Mint azt Forró Tibortól, a társulás elnökétől megtudtuk, hogy más városi helyszínek mellett a központi buszmegálló melletti zöld területen öt japán fűzfa került kiültetésre a gútai városi hivatal tudtával. Lelkesen és örömmel ültették el a fákat, ezzel is szépítve a környezetet.

Örömük azonban nem tarthatott sokáig, hamarosan a rendőrségi feljelentés alapján eljárást indított ismeretlen tettes ellen a komáromi körzeti hivatal illetékes osztálya. A hivatalos indoklás szerint a kiültetett japán díszfákat önkényesen, engedély nélkül kerültek a jelenlegi helyükre, amelyek azonban az út védelmi sávjában találhatóak, és ezzel a jövőben veszélyeztethetik a közlekedés folytonosságát és biztonságát. Érdekesség, hogy a japán fűzfa egy oltvány cserjefajta, bármilyen formára vágható.

További figyelmet érdemlő tény, hogy a márciusi faültetési akciót követően május 23-án a rendőrségi feljelentés eljutott a kerületi hivatal közlekedési osztályához, ahol szabálysértésként kezelték azt, hogy a közút menti védelmi sávban kiültetésre kerültek díszfák.

Az illetékes hivatal munkatársai június 12-én kiszálltak a helyszínre, hogy meggyőződjenek a szabálysértésről, s június 17-én a közlekedési osztály levéllel fordult a gútai városi hivatalhoz, amely afelől érdeklődött, tudomása van-e a város vezetésének arról, kik ültették ki a fákat. Válasz híján szeptember 5-én ismételten (sürgősen) megkérte Gúta vezetését, szolgáltassanak nekik információt arról, ki ültethette a fákat a kifogásolt területre.

A város vezetése november 4-i levelében értesítette az illetékes hivatalt, hogy a fákat Forró Tibor ültette. Ez alapján a kerületi hivatal beidézte Forrót, hogy szóban adjon számot tettéről. Ez meg is történt, bevallotta „bűnét”, majd a rendelkezésre álló információk alapján Horváth Árpád Gúta polgármesterének közbenjárásával csupán húszeurós pénzbírságot szabtak ki (akár 165 euró is lehetett volna), valamint kötelezték arra, hogy a kiültetett fákat távolítsák el, ellenkező esetben további bírság megfizetésére kötelezik. Forró nem érti a helyzetet és keserű szájízzel elfogadta a kiszabott büntetést. „Azért az szép, hogy a város arculatán próbálunk szépíteni, saját költségen fákat és bokrokat telepítettünk, s aztán ezért a "nasihlapci" feljelent minket, mint bűnözőket. Egyébként a kiültetett bokrok és fák nem lesznek nagyobbak, a lombkoronát meg akár Gúta címerformájára is vághatja a város. Most, a vegetációs időszak vége előtt, ha átültetjük, nem biztos, hogy túlélik, de valahogy megoldjuk. Különben újra megbüntetnek minket.” – nyilatkozta Forró.

Megjegyezendő, hogy az illetékesek milyen körültekintően és kiemelt fontosságúként is kezelték ezt az ügyet, amelynek tanulsága talán az, hogy a szükséges és nélkülözhetetlen engedélyek nélkül önkényesen nem szabad tenni, már a környezetért sem. Az átültetést az építkezési osztály dolgozóinak közbenjárásával végezték el, a fák új helyet pedig a város főterén kaptak.

Borka Roland

 

Toolbox
  • Menu
  • Menu
  • Menu
  • Menu
Legolvasottabb