Ahmed köszöni a gútaiaknak

Üdvözöljük Gútán!
2017. október 17. kedd, Hedvig

Ahmed köszöni a gútaiaknak

2015.10.07 / 09:00
Több zsáknyi téli holmit, gyümölcsös müzli-szeletet és gyümölcslevet vittek a gútaiak Hegyeshalomra a menekülteknek.

A határátkelőn több segélyszervezet állította fel a sátrát, a gútai küldöttség a magyar vöröskeresztnek adományozta az összegyűjtött holmikat. A jótékonysági akciót egy civil megkeresés után a Mi Gútánkért Polgári Társulás koordinálta. Mint azt Kürti Mónikától, a társulás vezetőjétől megtudtuk: mindenkori feladatuknak tekintik az elesettek és rászorulók megsegítése, nem képeznek ez alól kivételt a menekültek sem.

„Egy nevét nem vállaló gútai férfi megkeresett minket, hogy vállalja, ingyen elviszi a holmikat, ha összegyűjtjük. Elvállaltuk, mert mindenkinek segítünk, akinek szüksége van rá. Legfőképpen a gútai embereknek, éppen ezért kértük az adományozókat, hogy jelöljék meg, a leadott holmit kinek ajánlják. – fogalmazott Kürti Mónika.

A kis küldöttség október 7-én indult el a hegyeshalmi határátkelőhelyre, ahol szívesen fogadták a küldeményt. Szerkesztőségünkből a cikk szerzője is jelen volt. Nem sokkal délután egy óra után érkeztek a helyszínre, ahová kis idő múlva több mint kétezer menekült megérkezett.


Fiatalok, idősek, nők és férfiak, gyerekek egyaránt voltak a tömegben. Még a nagy szám ellenére sem volt tapasztalható semmilyen rendbontás, hanem szépen, sorban érkeztek az egyes segélyszervezetek által felállított sátorokhoz, ahol vizet, üdítőt, gyümölcsöt, sőt, zöldséget és tojást is kaptak, valamint müz-liszeleteket is fogyaszthattak. Többségük útközben evett, és amit nem fogyasztott el, azt a szemetesbe rakta, mivel semmit nem vihetnek fel a buszra, még poggyászt sem. Ez utóbbit egy osztrák rendőr úgy magyarázta, biztonsági okok miatt nem engedélyezik, hogy bármit felvigyenek a járműre.

A hömpölygő tömeg fegyelmezetten, gyalog áthaladt a határon, a két állam rendőri és katonai állománya vigyázott a rendre. A határ osztrák oldalán kordonokkal körbekerített, ideiglenes várakozó helyeket jelöltek ki. De semmilyen ellenőrzés nem folyt, pisszenés és lökdösődés nélkül szálltak fel a buszra.

A tömegben kifejezetten angolul tudó egyéneket kerestünk, a nyelvet beszélők általában iskolázottak. Rövid keresés után egy magát szíriainak valló fiatalember, aki úgy mutatkozott be, mint Ahmed Angar, elmesélte, hogy a családjával indult el, ám valahol elveszítette, és most a keresésükre indult. A huszonéves srác műszaki egyetemi tanulmányait szakította meg, miután találta érte az iskolát.

„Leírhatatlan, mi megy az országomban. Nem örülök, hogy el kell hagynom mindent és mindenkit, de ott tényleg lehetetlen élni. Mondanám, nézzék meg, de még az ellenségemnek se kívánom, hogy megélje, ami ott zajlik. Németországot választottam úti célként. Nem volt sok ismeretem Európáról, de azt mondták, ott befogadnak engem. Szeretnék továbbtanulni, és ha elül a háború a hazámban, akkor szeretnék visszatérni, mert jó diákéletem volt.” – mondta Ahmed.

Éppen az egyik szlovákiai boltmárka müzli-szeletét tartotta a kezében. Mikor megtudta, hogy Szlovákiából, egy kisvárosból kapta, megörült neki. „Köszönöm az ottaniaknak… Gútha, így mondják? Jólesik. Nem ismerem az országot, de a helységnév ismerős... Hálás vagyok és biztos jó emberek élnek ott is.” – mondja Ahmed, aki aztán elsietett, hogy elérje a buszt.

De sok más szakmát tanult ember is van a tömegben. Van köztük mérnök (mi is beszéltünk eggyel), de egyszerű munkásember, fejőnő, bolti eladó, autószerelő, kamionsofőr, fodrásznő és háztartásbeli is. Első látásra nem mind érkezett Szíriából. Láttunk japánokat, ázsiaiakat, afgánokat, eritreiakat, de más afrikait is. Volt, aki azt vallotta, Kongóból érkezett és tart tőle, hogy visszatoloncolják, de megpróbálja.

A magyar vöröskereszt egyik önkéntesétől, Rékától megtudtuk, hogy napi több turnusban érkeznek a menekültek, a számuk olykor eléri vagy túlhaladja a tízezer főt. „Mindenki tisztában van itt vele, hogy akik idejönnek, azok hosszú utat tettek meg, megkínáljuk őket. Nem válogatunk, nem teszünk különbséget. Úgy érezzük, segítenünk kell nekik. Látni a szemükben, hogy jólesik nekik az emberi jó szó. – fogalmaz Réka, és közben pakolja a holmikat. Majd két arab srác szegődik mellénk. Ők is önkéntesek, több hónapja kijárnak segíteni. Hol kétkezi munkát végeznek, vagy csak segítenek tolmácsolni és informálni az érkezőket.

A magyar rendőrség tagjai példás módon felügyelik a területet. Jó kapcsolat alakult ki az osztrák kollégákkal, első osztályú a kommunikáció a két testület között. Naponta megkapjuk a parancsot, eddig nem volt különösebb rendzavarás. Nem különb, mint bármely más tömegrendezvényen. Semmi rendkívüliről nem tudok beszámolni.” – mondja az egyik magyar rendőr.

Az osztrák kollégáik is tisztában vannak a helyzettel és készségesek, ha információt szeretnénk kapni. „Nem számít, honnét jöttek. Ha betartják a legalapvetőbb szabályokat, akkor nem zavarnak senkit. És eddig szerencsére semmilyen rendbontás nem történt. Fegyelmezetten ülnek fel a buszra, követik az utasításokat.– árulja el érdeklődésünkre az egyik osztrák rendőr. Kivonult a katonaság, látni, teljesen összeszokott és rendezett az emberszállítási rendszer. A buszsofőrökön se látni idegenkedést. „Olyan, mint bármilyen utas, akikkel naponta találkozni. Ők most a bécsi pályaudvarra mennek, de valakiket átmeneti szállásra visznek. Úgy szoktuk csinálni, hogy indulás előtt tisztázzuk a szabályokat. Tudják azt ők is, ha zajongani mernek, akkor leszállítják őket és nem engedik tovább.” – mondja az egyik osztrák busz lengyel sofőrje.

Borka Roland

Fűri Gábor felvételei

Kapcsolódó cikkek
Toolbox
  • Menu
  • Menu
  • Menu
  • Menu
Legolvasottabb