Mesés menedékhely a számkivetetteknek Gútán

Üdvözöljük Gútán!
2017. augusztus 20. vasárnap, István

Mesés menedékhely a számkivetetteknek Gútán

2016.02.04 / 08:44
Nincs szem előtt, mégis könnyű odatalálni. Gútáról az Érsekújvár felé vezető főúton közvetlenül a Vág hídja előtt kell kissé elkanyarodni, egy ipari telepszerűséghez érkezünk.

Itt alakították ki menedékkuckóját, vagy ahogyan ők nevezik, a mézeskalácsházat, ami a rászorulók számára igazi reménysugár. Robi, egy önkéntesből lett munkatárs nyit ajtót, ott aztán Erzsi és Zsuzsi szorgoskodik a ruhakiosztó helységben, gyér a választék, panaszkodnak is, de bíznak, hamarosan érkezik egy újabb segélycsomag. Belépve kellemes környezet fogad, a kályhában pattog a tűz. Hangulatos az egész. Kürti Mónika, a Mi Gútánkért Polgári Társulás vezetője hellyel kínál. Mikor megdicsérem a három helyiségből álló házikót, Kürti Mónika nyomban mesélni kezd. „Amikor először szemrevételeztük a helyet, amit a város felkínált bérlésre, omladozott minden és nagyon fel kellett tennem a rózsaszín szemüveget, hogy meglássam benne a lehetőséget. Miközben a többiek szó nélkül várták a reakciómat, már akkor elképzeltem, mi mindent lehet kihozni ebből a helyből.” – mondja.

Nem is kellett sokat várni. Jólelkű emberek csatlakoztak a nemes kezdeményezéshez: rászorulók számára menedéket biztosítani, ahol az adományok mellé mindig jár egy kedves, emberi szó és örömteli biztatás.

Ügyes kezek serénykedtek és zokszó nélkül tették hozzá a magukét. Volt, aki kavicsot, homokot hozott. Más talajcsempéket rakott le, de akadt, aki ablakokat cserélt, vagy ácsmunkát végzett. „Közösségi munkában hoztuk össze. Mint a dolgos kis méhecskék. Kezdetben semmink nem volt, úgy kellett mindent összeszedni.” – meséli Mónika.

Leleményességük nem ismer határt. Amikor 2013-ban sikerült megszerezniük az épületet, azóta saját idejüket, energiájukat és pénzt nem spórolva szépítik-fejlesztik, és főleg bővítik. Ugyanis ők maguk is meglepődtek, milyen nagy erre az igény. Így aztán nagyon ügyködtek, hogy minél hamarabb elkészüljön a menedék. Az átadásra 2014. november 17-én került sor. Szándékos volt a dátumválasztás. „Önkormányzati választások voltak, és nem akartam kampánycélokra kiadni az ún.: krízisközpontunkat, ezért kifejezetten a választások után adtuk át. A dátum pedig jelképes. A szabadságért és demokráciaért vívott küzdelem emléknapja.” – avat a kezdetekbe Kürti Mónika.

Nem csinál titkot abból, hogy kezdetben sok gondjuk akadt a szélhámosok kiszűrésével, mára azonban sikerült lefektetni szigorú szabályokat, amiket betartatnak az érkezőkkel. Sokszor tényleg csak egy emberi jó szó is segít. Patetikusan hangzik, pedig tényleg így van. Eleinte még mi is nehézkesen indultunk, ám mára már egy összeszokott csapatot sikerült összehozni. A tagjaink mellett négy önkéntessel indultunk. Ma már három főállású alkalmazottunk van. Ez a munkaügyi hivatal speciális programja, ami a foglalkoztatottság emelésére összpontosul. Az alkalmazottak nyolcórás munkaidőben dolgoznak, bérük kilencvenöt százalékát a munkaügyi hivatal állja, nekünk az ötszázalékos önrészt kell bebiztosítani. Kilenc hónapra szól a megbízatásuk, minimálbérért. Már most gondolkodom, hogyan tudnám megtartani őket, mivel remek munkaerőnek bizonyulnak. Jól működik ez a csapat.” – fogalmaz Kürti Mónika.

Kupakgyűjtést kezdték, és azóta is folytatják Gútán, ugyanakkor használt étolajat is gyűjtenek, műanyag hordókban tárolják őket. Azt mondják, tíz centet kapnak érte literenként. Ez is valamilyen bevételi forrás. A kupakgyűjtésből már négy beteg gyermeknek segítettek. Egyénileg is osztanak segélycsomat. Ottjártamkor éppen egy tartós élelmiszerekből álló csomagot állítottak össze. Egy egyedülálló anyának lesz, aki egy hatéves gyermekkel él egy fűtés nélküli házban. Ezúttal száraztésztát, zacskós instant levest, kristálycukrot, konzervet és két-három kiló lisztet kapnak. Mindig annyit, amennyit a központban adni tudnak. Merthogy ők is kifogynak a készletekből.

De mindent alaposan ellenőriznek. Minimálisra csökkentették azok számát, akik pénzzé tennék a segélycsomagot. Szükség van a szigorra, a világos szabályokra, hogy a megfelelő helyre kerüljenek az adományok. Vezetik az igénylők listáját, egyének egy alkalommal legfeljebb hét ruhadarabot vihetnek el, havonta két alkalommal van erre lehetőség.

Elsősorban, profiljukból kifolyólag, a gútaiakon segítenek, de mindenkinek, aki megkeresi őket. Akár a járásban, az országban, de külföldről is. Így volt ez a menekültekkel kapcsolatosan is. Kürti Mónika elmondta, sajnálatos, hogy a mai napig kritikával illetik őket, holott ők semmi mást nem néznek, csak azt, hogy ki az, aki bajban van és rászoruló. Az adományok egyébként a Magyar Vöröskereszthez kerültek.

Ugyan hivatalosan alig egy éve működnek, mégis állandóan bővítik a helyet. Más terveik is vannak. Elképzeléseik szerint a városközpontban szeretnének kialakítani egy másik menedéket. Hajléktalanoknak és szociálisan rászorulóknak. Úgy tippelnek, Gútán három hajléktalan van, akiknek nincs hol lakniuk, a többieknek van hol meghúzódniuk. „Egy olyan helyet keresek, ahol nappali melegedő lehetne, mosási és tisztálkodási lehetőséggel és a szociálisan rászorulók számára fél évre szóló lakbérléssel is. Nem is gondolnánk, mennyi ember szorul erre rá. Meglátásom szerint Gútán húsz és negyven között van a számuk.” – fogalmaz Kürti Mónika.

Aztán csak maga elé néz. Nem könnyű erről beszélni. Súlyos emberi sorsokról szereznek tudomást. Mély sóhaj után folytatja. „Vannak, akik önhibájukból, és vannak, akik azon kívül kerülnek ilyen helyzetbe. És ez nemcsak a romákat érinti. Bárki kerülhet ilyen helyzetbe. Elég néhány rossz döntés és elindulhat a lejtőn. A kérdés, hogy sikerül-e visszakapaszkodni. Mi ebben próbálunk meg a magunk eszközeivel segíteni.” – mondja Kürti Mónika. Felmerül a kérdés, hogy amikor ennyi tragédiával találkozik, ezt valaki miért is vállalja. „Ez számomra természetes. Szeretek másokon segíteni. Anyáskodó típus vagyok. Tizennyolc évig más területen dolgoztam, nem éreztem úgy, hogy kiteljesednék. Így váltottam. Úgy érzem, ezzel megtaláltam azt a hiányzó részt, ami ez életem értelméhez kellett. – vallja Kürti Mónika. Legjobban az érinti meg, amikor úgy jön valaki segíteni és hozza az adományt, aki maga is rászoruló. Merthogy ő tudja, milyen az.

Közben kilépünk a házikóból. Pofás kis előtér tárul elénk. Apró veteményeskerthez érünk. Epret ültettek, kissé hátrább ribizlibokrok sorakoznak, illetve egy részen burgonyát is termesztettek, amit aztán a karácsony előtt egy jótékonysági káposztaleves-főzésen az ételhez használtak fel. Kürti Mónika sorolja, mennyi elképzelése van még. A szemközti rozoga házikót is felújítaná, búcsúzásként pedig régi dédelgetett álmát is megosztotta. Szeretné, hogy egy bővített krízisközpontot hozhatna ott létre. Ígéret már megvolt, illetve pályázati források is rendelkezésre állnak, már csak további segítő kezekre van szükség. Illetve adományokra. Bármilyen használati tárgy, ruhanemű, gyermekjáték, tartós élelmiszert szívesen fogadnak.

Bíznak a jólelkű emberekben, mert a segítők és rászorulók láthatatlanok, ám a tettek nagyon is látványosak.

Borka Roland

A szerző felvételei

Kapcsolódó cikkek
Toolbox
  • Menu
  • Menu
  • Menu
  • Menu
Legolvasottabb