Forgács: „Felveszem a fater munkaruháját!”

Üdvözöljük Gútán!
2017. november 18. szombat, Jenő

Forgács: „Felveszem a fater munkaruháját!”

2015.11.09 / 17:00
Több tekintetben is érdekes volt a legutóbbi önkormányzati ülés. Számos vitatott programpont került terítékre, amiket alaposan átrágtak a képviselők. A tizenhét programpontból álló tárgyalássorozat azonban újfajta szellemiséget is magával hozott.


A város újkori történetében már sok izgalmas pillanatot szereztek a képviselők humoros megszólalásaikkal, viszont még sosem fordult elő, hogy minden tárgyalási protokoll és etikett valamint a nyilvános beszédek diplomáciai szabályrendszerét figyelmen kívül hagyva a kissé szexista és kommunista-ízű megnyilatkozás mellett az utcai szleng is bekúszik a képviselők szótárába. Legutóbb éppen ez történt.

Három, kiemelten élénk, közérdeklődést övező programpontnál brillíroztak szóbelien a képviselők. Ugyanis többnyire az iskolaügyi anyagok megvitatása érdemel külön figyelmet, most azonban a hulladékilleték emelésének javaslata illetve a közvilágítás felújításának kérdése, valamint a Gúta TV Kft. ügye szült érdekes tárgyalási megnyilvánulásokat. Egyik ilyen kétségkívül Forgács Attila (független) képviselő megnyilatkozása, aki a Gúta TV Kft. ügyvivőjeként a vállalat távlati vízióját tárta az önkormányzat elé. Röviden kronológiailag felsorolta a cég élére való kinevezése óta eltelt időszakban véghezvitt változtatásokat-fejlesztéseket, tételesen kiemelve az egyes beruházásokat, szavai szerint „korszakalkotó dolgokat”. A Gúta TV jövőjét érintő ún.: vállalkozói terv ismertetésénél, amely a cég szerkezeti összetétele mellett tartalmazza a megvalósításhoz szükséges pénzügyi keretek megszabását is, Forgács a műsor struktúráját firtatva nem akarta „lelőni a poént”, így csak nagyvonalakban beszélt a tervekről. Az általánosságokban felvázolt jövőkép rendhagyó ábrázolásakor megjegyezte, az ártáblázat kialakításánál „legoptimistább változattal” számolt, minden mást saját berkeken belül kíván megoldani. Ahogy fogalmazott: „Megveszem a festéket, felveszem a fater munkaruháját, és kifestek.”

A beszámolóra sorra érkeztek a képviselői reakciók. Egyik jelentős megnyilvánulás Madarász Róbert (MKP) képviselőhöz köthető, aki visszafogottan, de keményen bírálta a Gúta TV koncepcióját, ami megfogalmazása szerint „koncepciótlan”, amire Forgács megjegyezte, hogy ezt egy közgazdász is „leokézta”.

A másik, derültséget okozó, megnyilvánulás Gőgh Mihály (MKP) képviselőtől származik, aki a régi kommunista korszak nyelvezetét idéző szólást osztott meg az önkormányzattal, mégpedig meglehetősen szexista felhanggal: „Tisztelt elvtársak, az előttem szóló elvtársnő izéjét szeretném kibővíteni”, amire Németh Ivett, ugyan nem, mint érintett, de diplomatikusan reagált: „a kibővítést majd a szünetben megbeszélem a képviselő úrral”.

Ezen kiragadott esetek nem egyedülállóak a városi önkormányzati ülések alatt tapasztaltak között. Hiszen a múltban számos nyílt és közérthetően egyszerű szólások is elhangzottak, szintén kiragadott példaként: „ha nem megy a kupleráj, nem a bútorokat kell lecserélni”, illetve számos ilyen és ehhez hasonló megmondások voltak jellemzőek. Ami viszont újdonság és példa nélküli, hogy soha korábban nem hangzott el utcai szleng egy választott képviselő szájából egy nyilvános fórumon, valamint a szexista – még ha humorosnak szánt is – megjegyzések is mindezidáig elkerülték a tárgyalótermet. Tehát várostörténelmi pillanatoknak lehettünk szemtanúi. Idővel kiderül ennek létjogosultsága.

Borka Roland

Toolbox
  • Menu
  • Menu
  • Menu
  • Menu
Legolvasottabb