Jézus szíve szobor

Üdvözöljük Gútán!
2017. szeptember 25. hétfő, Eufrozina

Jézus szíve szobor

1920.01.01

A város szívében –talán a legszebb és legtiszteletreméltóbb helyen- a római katolikus templomot körülölelő parkban áll. A város lakossága állítatta az I. világháború ideje alatt hősi halált halt lakosok emlékére még az I. Csehszlovák állam ideje alatt. A négyszögletű talpazat három oldalán van az 1914—1918-as világháború­ban elesett katonáinak névsora, összesen 332.

„Nem messze tőlük zöld parkból tűnik elő a templom. Mint másutt is, itt kell keresnünk az emlékművet. S ha kocsiból szemlélődünk, a vastag örökzöld bokor fölé emelkedő két angyal között álló, széttárt kezű Jézus-szobrot azonnal észrevesszük. Egy szakrális, megszentelt jelnek, és nem hősi emlékműnek vélnénk. Egyedül a bokrok fölé magasodó két ágyúhüvelyre emlékeztető kőbáb jelzi, hogy nagyon is világi ez a megszentelt hely. Települése válogatta, hogy hol s ki vállalta a szoborbizottság vezetőjének szerepét. Itt egy pap volt (Palkovich Viktor), de nagyon is világi dolgokat tett a városkáért. Az egyik legelkötelezettebb településfejlesztő volt. Az emlékjel megformálásánál viszont ragaszkodott a katolikus vallás formakincséhez. Még a gyalog közeledő előtt is némileg rejtve marad a kompozíció rendeltetése. Olyan erős a főalak, hogy elviszi a tekintetet az angyalok tartotta haldokló honvédről, aki szürkén belesimul a szoborcsoportba. A szoborbizottság elnökének súlyát mutatja, hogy sikerült megnyerni Pozsony akkor legnevesebb szobrászát, Riegele Lajost. Életművét zömmel temetőszobrászati alkotások teszik ki. Részben ide sorolhatjuk legjelentősebb alkotását, Pázmány Péter síremlékét a pozsonyi dómban. S ő alkotta Alsósztregován Madách Imre mellszobrát. Az előttünk álló kompozíció világi témája ellenére is inkább temetői hangulatot sugall.”

SZEMBŐL:

AZ 1914-1918 ÉVEK ALATT DÚLT VILÁGHÁBORÚ

GÚTA KÖZSÉGBELI HŐSI HALOTTAI EMLÉKÉRE

EMELTE A KÖZSÉG KATHOLIKUS LAKOSSÁGA.

 

DRÁGA TESTVÉREINK! PORAITOK A HIDEG FÖLDBEN

SOKAKÉ A MESSZE IDEGENBEN PIHEN EMLÉKETEK

AZONBAN AZ ÉLETBEN MARADOTTAK ÉS UTÓDOK

SZíVÉBEN ÉL KINEK IMÁJA SZÁLL AZ ÉG FELÉ

HOGY HŐSI HALÁLOTOK JUTALMA AZ ÖRÖK

BOLDOGSÁG LEGYEN.

 

Névsor:

I.

ALTIA FERENC, ANDA FERENC, ANDA JÓZSEF, ANGYAL GÁBOR, ANGYAL KÁLMÁN, ANGYAL PÉTER, ÁCS KÁLMÁN, ÁCS KÁLMÁN, ÁRGYUSI GYULA, ÁRGYUSI MIKLÓS, BAJCSI GYULA, BALÁZS GYULA, BALÁZS JÓZSEF, BALÁZS KÁZMÉR, BALOG GERGELY, BALOG GYULA, BALOG IMRE, BALOG ISTVÁN, BALOG MIHÁLY, BARTALOS LAJOS, BEZÚR ERAZMUS, BEZÚR GÁBOR, BIRÓ MIHÁLY, BONDOR GYULA, BORKA KÁLMÁN, BORKA LÁSZLÓ, BORKA MIKLÓS, BORKA VINCE, BÖGI ISTVÁN, BÖGI MIHÁLY, BUKOR IGNÁC, BUKOR KÁLMÁN, BUKOR KÁLMÁN, BURIÁN ALADÁR, BURIÁN BÉLA, BUCSAI GÁBOR, BUCSAI GYULA, BUCSAI KÁLMÁN, BUCSAI LÁSZLÓ, CZAFRANGÓ JÓZSEF, CZAFRANGÓ KÁLMÁN, CZIGLE ISTVÁN, CZŐDÖR GÉZA, CSENTE GÁBOR, CSENTE IGNÁC, CSIZMADIA FERENC, CSONKA GÉZA, CSONTOS DÁVID, CSÜTÖRTÖKI GYULA, DALLOS JÓZSEF, DALLOS KÁLMÁN, DOBI ORBÁN, DOMJÁN ANDRÁS, DÓCZA GÁBOR, DÓCZA ISTVÁN

DÓCZA JÁNOS, DÓCZA LAJOS, DÓCZA MIKLÓS, FEHÉR GERGELY, FEKETE GYULA, FEKETE JÓZSEF, FEKETE KÁROLY, FEKETE VILMOS, FORRÓ DÁVID, FORRÓ ERNŐ, FORRÓ PÉTER, FORRÓ SÁNDOR, FÖRDŐS AMBRUS, FÜLÖP GYULA, FÜLÖP MIKLÓS,GÁSPÁR LAJOS, GEDAI JÁNOS, GEDAI MIKLÓS, GEDAI VILMOS, GOMBAI JÓZSEF, GŐGH ELEK, GŐGH GÉZA, GŐGH GYULA, GŐGH JÁNOS, GŐGH JÓZSEF, GŐGH JÓZSEF, GŐGH KÁLMÁN, GŐGH KÁROLY, GŐGH LAJOS, GŐGH LÁSZLÓ, GŐGH LIPÓT, GŐGH MIHÁLY, GŐGH PÉTER, GŐGH VILMOS, GREBNER ERAZMUS, GREBNER JÁNOS, HARCSA FERENC, HÁJAS MÁRK, HEGYI KÁLMÁN, HOLLÓ ISTVÁN, HORVÁTH FERENC, HORVÁTH GYULA, HORVÁTH ISTVÁN, HORVÁTH  JÓZSEF, HORVÁTH KÁLMÁN, HORVÁTH KÁZMÉR, HORVÁTH LŐRINC, HORVÁTH MIKLÓS, ILLÉS LAJOS, JANCSÓ VENDEL, JASKÓ BOLDIZSÁR, JUHÁSZ FERENC, KAMOCSAI ÁGOSTON, KÁNTOR JÁNOS, KESZELI GÁBOR

KESZELI GYULA, KESZELI LAJOS, KESZELI MIKLÓS, KIS KÁLMÁN, KIS LAJOS, KIS RUDOLF, KOLLÁR KÁLMÁN, KONDÉ ANDRÁS, KONDÉ JÁNOS, KONDÉ ZSIGMOND, KORKOVÁN VENDEL, KOVÁCS GÁBOR, KOVÁCS VILMOS, KUCZMAN JÁNOS, KULACS FERENC, KÜRTI AMBRUS, KÜRTI ELEK, KÜRTI ERAZMUS, KÜRTI LŐRINC, KÜRTI MIHÁLY, LECZKÉSI GÉZA, LECZKÉSI JÁNOS, LECZKÉSI MIKLÓS, LECZKÉSI MIKLÓS, LENGYEL KÁROLY, LIBÁRDI GYULA, MADARÁSZ FERENC, MADARÁSZ GÉZA, MADARÁSZ GÉZA, MADARÁSZ JENŐ, MADARÁSZ KÁLMÁN, MADARÁSZ LAJOS, MAJER JÁNOS, MAKÓ VENDEL, MARKOVICS KÁLMÁN, MARKOVICS MIKLÓS, MAROSI GÁBOR, MAROSI GÁBOR, MAROSI GÉZA, MAROSI GYULA, MAROSI JÓZSEF, MEDVECZKY JÓZSEF, MEHRLI ANTAL, MENTE LAJOS, MÉSZÁROS ISTVÁN, MOLITORISZ GÉZA (HADNAGY), MOLNÁR FERENC, MOLNÁR GÉZA, MOLNÁR GÉZA, MOLNÁR GÉZA, MOLNÁR GÁBOR, MOLNÁR GYULA, MOLNÁR GYULA, MOLNÁR JÁNOS, MOLNÁR JENŐ

 

II.

MOLNÁR ISTVÁN, MOLNÁR JÓZSEF, MOLNÁR KÁLMÁN, MOLNÁR MIKLÓS, NAGY ALBERT, NAGY ÁGOSTON, NAGY FERENC, NAGY FERENC, NAGY FERENC, NAGY GÁBOR, NAGY GÁBOR, NAGY GÉZA, NAGY GYULA, NAGY IGNÁC, NAGY JÁNOS, NAGY KÁLMÁN, NAGY KÁLMÁN, NAGY KÁLMÁN, NAGY LAJOS, NAGY LÁSZLÓ, NAGY MIKLÓS, NAGY MIKLÓS, NAGY MIKLÓS, NAGY SIMON, NAGY SIMON, NAGY SZILVESZTER, NAGY ZSIGMOND, NÉMETH ALBERT, NÉMETH GÉZA, NÉMETH IGNÁC, NÉMETH JÁNOS, NÉMETH JÓZSEF, NÉMETH MIKLÓS, NÉMETH PÉTER, NÉVERI IGNÁC, NÉVERI ISTVÁN, NÉVERI LAJOS, OLLÉ GÉZA, OLLÉ GYULA, OLLÉ IGNÁC, OLLÉ ISTVÁN, OLLÉ JÁNOS, OLLÉ PÉTER, OLLÉ PÉTER, OLLÉ VENDEL, ŐSZI ANDRÁS, ŐSZI GYULA, ŐSZI KÁLMÁN, ŐSZI MIHÁLY, PAZCKÓ ERAZMUS, PASZMÁR ISTVÁN, PÁLOVICS GÉZA, PÁLOVICS JÓZSEF, RATKOVSZKY PÁL, RIBÁCS GÉZA, RIGÓ JÁNOS

SARINA ERNŐ, SEREGÉLYES KÁROLY, SEREGÜL KÁLMÁN, SIMIG ALBERT, SIMIG FERENC, SIMIG JÓZSEF, SIMIG KÁLMÁN, SIMIG PÉTER, SKOPP ISTVÁN, SZABÓ ERAZMUS, SZABÓ ERAZMUS, SZABÓ FÁBIÁN, SZABÓ FERENC, SZABÓ GÁBOR, SZABÓ GERGELY, SZABÓ GÉZA, SZABÓ GYÖRGY, SZABÓ GYULA, SZABÓ GYULA, SZABÓ ILLÉS, SZABÓ IMRE (SZÁZADOS), SZABÓ IMRE, SZABÓ ISTVÁN, SZABÓ ISTVÁN, SZABÓ JÁNOS, SZABÓ JÓZSEF, SZABÓ KÁLMÁN, SZABÓ KÁLMÁN, SZABÓ KÁLMÁN, SZABÓ KÁLMÁN, SZABÓ KÁROLY, SZABÓ LAJOS, SZABÓ MIHÁLY, SZABÓ MIHÁLY, SZABÓ MIHÁLY, SZABÓ MIKLÓS, SZABÓ MIKLÓS, SZABÓ PÉTER, SZABÓ VENDEL, SZALAI GYULA, SZARKA ERAZMUS, SZARKA MIKLÓS, SZÁNTÓ FERENC, SZEDER MIHÁLY, SZÉNÁSI GYULA, SZÉNÁSI JÓZSEF, SZÉPE ALBERT, SZÉPE ISTVÁN, SZÉPE JÓZSEF, SZÉPE KÁLMÁN, SZÉPE KÁROLY, SZLATKY ISTVÁN, SZOMOLAI GYULA, TAKÁCS ELEK, TAKÁCS FERENC,

TAKÁCS GÁBOR, TAKÁCS GÁBOR, TAKÁCS IGNÁC, TAKÁCS JÓZSEF, TAKÁCS SIMON, TÁNCZOS GYULA, TÁNCZOS JÓZSEF, TÁNCZOS JÓZSEF, TÁNCZOS LAJOS, TÁNCZOS LAJOS, TÁNCZOS SÁNDOR, TELEKES GÁBOR, TELEKES LÁSZLÓ, TERBÁK KÁLMÁN, TERBÁK SIMON, TÉGLÁS JÓZSEF, TÓTH ELEK, TÓTH FERENC, TÓTH GÁBOR, TÓTH GÉZA, TÓTH GÉZA, TÓTH GYULA, TÓTH GYULA, TÓTH IGNÁC, TÓTH IMRE, TÓTH JÓZSEF, TÓTH LAJOS, TÓTH LAJOS, TÓTH LÁSZLÓ, TÓTH KÁLMÁN, TÓTH MIKLÓS, TÓTH PÉTER, VADKERTI LAJOS, VAJDA ERNŐ, VAJDA JÓZSEF, VARGA GÁBOR, VARGA GÉZA, VARGA IMRE, VARGA KÁLMÁN, VARGA KÁROLY, VARGA MIHÁLY, VARGA MIKLÓS, VARGA PÉTER, VARGA VENDEL, VEISZ JENŐ, VINCZE JÁNOS, VINCZE KÁLMÁN, VISNYEI GYULA, VISNYEI IGNÁC, VIGH MIKLÓS, VIGH PÁL, ZUBONYAI GÁBOR, ZUBONYAI JÁNOS, ZSADÁNY ERAZMUS, ZSOLNAI JÁNOS.

Gútáról 1600–an vonultak be, de a táblán 332 név szerepel. Talán a legjobb és legszebb elhelyezésű szobor. Része a városnak, az élő zöld sövény mégis kiszakítja a köznapi térből.

Szép szokás volt, hogy a végzős iskolások egy szál virággal vonultak a szoborhoz. A szoborállítók és általában a szoborállító mozgalom tiszta gondolata él tovább a diákok vonulásában. 

Toolbox
  • Menu
  • Menu
  • Menu
  • Menu
Legolvasottabb