FERENC BÁCSI MESÍTE...

Gyerekkoromban ismertem égy idős embért, úgy"> FERENC BÁCSI MESÍTE...

Gyerekkoromban ismertem égy idős embért, úgy" />

Ferenc bácsi mesíte

Üdvözöljük Gútán!
2017. június 28. szerda, Levente, Irén

Ferenc bácsi mesíte

2010.10.14

FERENC BÁCSI MESÍTE...

Gyerekkoromban ismertem égy idős embért, úgy híták, hogy Varga Ferenc. De már vót vagy 80-éves. Igén-igén nagy háryjánosnak beillett.

Többek között mesíte, hogy a régi porosz háborúba vót, áztán Poroszországba olyan magos hégyre köllött fölménnyi neki, hogy le

köllött nékik hasalnyi, hogy a borjú el ne akadjon a csillagok sarkában. Hogy ottan már a sémmibe lógatták a lábukat! Hát ezér vót olyan nagy háryjános!

 

Azt is mesíte, hogy mikor ő legíny vót, mént haza csavargásból, azt szomszédjukba harmadik házná lakott égy öreg néni — vagy még nem is vót olyan nagyon öreg —, és sütőlapáton mént. Aztán éfordította a fejit, nos, ő, Ferenc bácsi azt mondta nékije:

— Éfordúhatsz szíp madár, mégismertelek, hogy ki vagy!

Aztán a néni visszafordút a sütőlapáton, nos, azt mondta nékije:

— Ha megismerté, hát akkor visszagyüttem! De annyit mégmondok, hogy míg én élék, ha elmondod valakinek, hogy én ki vagyok, éjjel eljövünk, és a csontodat mind kiszedjük!

Nem is merte addig ezt elmondani, amíg a néni élt...

Többek között mesíte az öreg Ferenc bácsi, hogy legínykorukba szénáért elmentek Szigetre. Elméntek ökrökkel, estére mégrakidtak, aztán hajnalba, hűssel mentek haza.

Amint méntek az ökrök a szekérrel az úton, hallották, hogy valaki segítsígér kiabál. Mégátak, níztek, hát méglátták, hogy égy embér a fa tetejin fönt van. Mikor fölméntek írte, hogy lesegítik a fárú, hát látták, hogy a lónak a első körösztcsontjává van a keze hátratíve, oda betíve úgy, hogy nem tutta kivénni, nem tudott rajta segíttenyi, hogy legyühessén.

Lesegítéttík, kihúzták a csontot a kezibű, hogy le tuggyon gyönni, aztán kérdték tűle, hogy hát hugyan kerűt oda föl? Hát, hogy ű nem tuggya, hugyan kerűt föl, csakhogy itten múlattak embérék, asszonyok, aztán táncútak, ű még dudát nékik avval a rígi kutyabőr dudávol. Nagyon gavallérosak vótak, hogy jól mégfizették őtet.

Aztán kírdtík tűle, hogy hát a píz hol van?

Itt, a zsebémbe. Oszt nyút a zsebbe, nos, azt a fehír nyárfalevelet, aminek éggyik fele fehír, a másik ződ, aztat szétte ki a zsebibű, nos, aztat attak nékije a píz ír, hogy hát muzsikát nékik!

Hát, ez is ilyen boszorkánytörtínet. Hogy igaz-i vót, nem-i, hát ki tuggya!

De abba az időbe azt mondták, hogy igaz vót...

Az öreg Varga bácsit mikor szoktuk hallgatnyi így mesínyi, sók ilyen boszorkányhistóriát szokott mondannyi.

Aztán, mikor méntünk haza, hát anyánknak a szoknyáját úgy fogtuk, ébújtunk vóna a szoknyája alá, nehogy a boszorkány méglásson bennünköt!

Anyánk azt mondta:

— ídés fiaim, né fíjjeték! Este, mikor imádkoztok, azt lefeküsztök a ágyba - mer gyerekkorunkba mindig imádkoznyi köllött -, tégyíték a lábotokot is körösztbe, még a kezetékét is a mellén körösztbe, áztán lassan mongyátok azt, hogy „kaszakő a fülibe, nagy ló... a seggibe, szent János napja ma vagyon, hónap (holnap) is a' lesz!". Akkor sémmiféle bűbájosnak, boszorkánynak nincs hatalma rajtatok semmit sé csinányi, ha alusztok.

Hát aztán gyerekkorunkba eztét kórusba mindenki maga émondta mikor lefeküdt, nehogy a boszorkányok valamit csinájjanak velünk!

(Forrás: T. G.)

Toolbox
  • Menu
  • Menu
  • Menu
  • Menu
Legolvasottabb