Süllyed a malom

Üdvözöljük Gútán!
2017. szeptember 25. hétfő, Eufrozina

Süllyed a malom

2010.10.14

SÜLLYED A MALOM

Nagyapámnak, aki örökölte a molnárságot, csak egy vízimalma maradt, a többit eladta.

Egy szeles novemberi estén félreverték a harangokat, hogy veszély van! Megzörgették az összes molnár ablakát

—Minden molnár menjen a Duna partra! Süllyed nemes nemzetes Szabó Ferenc malma!

A molnárok gyorsan két pallót fektettek le, egyiken mentek be, a másikon hordták ki a zsákokat. Mikor az utolsó elottit hozták ki, akkor bejelentették:

—Még egy zsák van bent, de olyan mélyen, hogy azt már nem lehet kihozni!

Az az asszony, akinek a gabonával teli zsákja bent maradt, a parton siránkozott.

Nemes nemzetes Szabó Ferenc, Gúta mezováros utolsó fokapitánya felajánlotta, hogy o majd kárpótolja a saját magtárából, de nagyapám, a fiatalabb Szabó Ferenc vállalkozott rá, hogy o majd lemegy érte. Ne mondják, hogy Szabóéknál elveszett bárkinek is a gabonája!

Le is ment. Magára kapott egy subát, a derekára kötelet kötött, a végét kint hagyta a molnároknak, hogy majd húzzák ki, ha hosszabb ideig nem jön, vagy ha jelt ad!

Azok vártak is türelemmel. Egyszerre jelt adott. Meghúzták a kötelet, s felbukkant a feje hamarosan. Hóna alatt hozta a zsákot. Elázottan, csapzottan, de kijött. Megmentette az utolsó zsákot.

Mindezek után a dédapám kiadta a parancsot:

—Keressétek elo azt a molnárlegényt, akit lopáson értek, azt, aki ezért bosszúból megfúrta a malmot!

Meg is találták a szeretojénél.

—Vízbe vele! Vízbe vele! - követelték.

—Nem lehet! Vannak törvények, s azok szerint kell eljárni! - mondta dédnagyapám.

A céhtörvénykönyvben benne volt, hogy azt a molnárlegényt, aki megkárosítja gazdáját úgy, hogy megfúrja a malmot, hogy az elsüllyedjen, így kell megbüntetni:

„A lendkerékre rá kell kötni, ami lemerül a vízbe és háromszor alámerítem. Ha akkor marad benne élet, meleg helyre kell vinni, száraz ruhát kell ráadni. Ezután csónakba tenni, ellátni egy heti élelemmel, tuzszerszámmal (kova, tapló), halfogó horgokkal, majd nyílt vízen elengedni nagy szélviharban, hogy boldoguljon, ahogy tud."

Mindezt megtették vele...

Nagyapát hazavitték, de megfázott, tüdogyulladást kapott. Meg is halt hamarosan. Lányai Marcella és Emília árván maradtak, a felesége pedig özvegyen.

Apám gyakran járt Pestre. Egyszer azzal jött haza, hogy találkozott valakivel, aki látta azt a molnárt, aki megfúrta a malmot.

Ez az illeto vadászember volt, s egyszer hajóval kiment Kanadába. Ott, a Nagy tó mellett látott ugyanolyan vízimalmot, mint amilyenek Gútán vannak. Bement, s magyar ember volt a malmos. Mondta, hogy télen vadászik, nyáron pedig oröl. Az állatok borét a malom padlásán tárolja. Egy indián munkatársa van. Elmesélte, hogy a céh ítélete hozta ide. Acsónak, amibe beletették, leúszott a Nagy-Dunára. Matróznak felkéredzkedett egy hajóra. A csónakját kifizették. Ezután matrózként dolgozott hajókon, s eljutott Kanadába is. Ott, a Nagy tó partján összeácsolt gútai módra egy vízimalmot. Két „hajóra" építette, hogy ne lehessen hozzá betörni.

Mégis történt valami. Mikor legközelebb arra járt a magyarországi vadász, a malmot már felégve találta.

Erre mondja a közmondás: Isten nem ver bottal...

(Forrás: T. L.)

Toolbox
  • Menu
  • Menu
  • Menu
  • Menu
Legolvasottabb