ÉLETMESÉK: Élő történelem-mozaikok a Csallóközből

Üdvözöljük Gútán!
2017. augusztus 18. péntek, Ilona

ÉLETMESÉK: Élő történelem-mozaikok a Csallóközből

2014.10.21 / 09:44
Improvizációs színházzal egybekötött könyvbemutató és generációk találkozója Gútán. Az Életmesék című kiadvány közel harminc életútinterjút tartalmaz gútai és Gúta környéki idős emberekkel.

Improvizációs színházzal egybekötött könyvbemutató és generációk találkozója Gútán 

A TANDEM nonprofit szervezet, a Hárompatak zenekar, a CSEMADOK gútai alapszervezete és a Magyar Asszonyok Ligája közreműködésében egy rendhagyó, generációkat összekötő közösségi eseményre kerül sor 2014 október 25-én Gútán. A rendezvény apropója az ÉLETMESÉK című könyv megjelenése, amely a TANDEM nonprofit szervezet egy kutatási projektjének eredményeit összegzi.

Az Életmesék című kiadvány közel harminc életútinterjút tartalmaz gútai és Gúta környéki idős emberekkel. A könyv tudományos-ismeretterjesztő stílusban mutatja be, hogyan formálódik a személyiségünk azáltal, hogy életünk történeteit elmeséljük, és mások történeteit meghallgatjuk, illetve hogy az idős generációval történő beszélgetések által hogyan juthatunk közelebb a környezetünk, közösségünk értékes történelmi és társadalomtörténeti eseményeinek megértéséhez.

A célunk ezzel a projekttel az volt, hogy egy olyan új, interaktív, élményalapú történelemtanítási módszerrel kísérletezzünk, amely nem az adatok és tények összegyűjtésére alapul, hanem a köztünk élő idős emberek visszaemlékezéseire, reflexióira, történeteire, továbbá, hogy a történetek átadásán keresztül mutassunk meg a fiatalok számára egy élő képet a saját régiójuk múltjáról, legendáiról, hagyományairól. Elsősorban „beszélgetőkönyvnek” szánjuk és abban a reményben adjuk majd olvasóink kezébe, hogy az ott bemutatott történetek generációk közötti beszélgetéseknek adjanak majd alapot, és még sok hasonló életmeséhez nyújtanak inspirációt, vagyis az olvasóknak a könyv fellapozása után kedvük támadjon a saját felmenőik – nagyszüleik, idős szomszédaik, rokonaik és ismerőseik meséltetésére” – meséli Molnár Kriszta szociológus, a projekt szakmai vezetője és koordinátora.

Az október 25-i könyvbemutató a gútai VMK körtermében zajlik majd 15:00 órai kezdettel, ahová a szervezők minden generáció képviselőjét szeretettel várják. A délután háziasszonyi szerepét a Magyar Asszonyok Ligája vállalta magára, akik gútai süteménykülönlegességekkel és teával-kávéval várják a vendégeket.  Az érkezők megtekinthetik Angyal Béla helytörténész gyűjtéséből összeállított Száz év – száz kép című fotókiállítást, mely Gúta huszadik századi történetét mutatja be. A zenéről a Hárompatak zenekar gondoskodik, a mesék világába pedig elsőként Berecz András mesemondó kalauzol bennünket, aki saját gyűjtésű, különleges népmeséket tolmácsol rendkívül szórakoztató és szeretetteljes stílusban.

A rendezvény keretében kerül sor az IDENTITÁS című előadássorozat első epizódjára is, amely arról fog szólni, hogy milyen módon formálják a saját meséink és mások életmeséi a személyiségünket, illetve hogyan írjuk meg a jövőnket a múltunk elmesélése által.

„A könyvbemutató sajátossága lesz, hogy interaktív stílusban zajlik majd. A kiadványban található történetek egy részét a közönséggel közösen dolgozzuk majd fel, vezetett beszélgetések és egy improvizációs színházi előadás segítségével. A nézők beleolvashatnak a kiadványba, beszélgethetnek az ott felvetett témákról és megoszthatják egymással a saját történeteiket, amelyeket egy erre kiképzett playback színházi társulat rögtönzéses módszerrel azonnal színpadra állít. Ilyen módon a történetek további történeteket hívnak elő, és a rendezvényen megjelent közönség egy egyszeri és megismételhetetlen élményben vesz részt” – nyilatkozta Molnár Kriszta, a TANDEM munkatársa.

A szervezők nem titkolt célja, hogy a közösségi délutánon teret adjanak a találkozásoknak, beszélgetéseknek, generációk közötti kapcsolatok építésének, ezért ügyelnek a családbarát környezet és a rugalmas program biztosítására. 

„Reményeim szerint ez a délután egy valódi közösségi élmény lesz, amelyben minden generáció megtalálja majd a neki szóló üzenetet. Felnyitjuk a nagyi kincses ládikáját, amely egyrészt az emlékezéshez, a fiatalabb generációnak viszont kis városunk, történelmünk jobb megértéséhez fog segítséget nyújtani. Már most magával ragadó a gútai szervezetek összefogása, segítsége és támogatása a könyvbemutatóra. Azt hiszem, egy nagyszerű találkozónak lehetünk majd részesei, amelynek ez a könyvbemutató még csak az első állomása lesz” – árulja el beharangozójában Angyal Réka Sára, a rendezvény Gútai koordinátora és a projekt egyik ötletgazdája.

Emellett pedig, azok számára, akik nem tudnak ott lenni Gútán, jó hír, hogy lesz komáromi könyvbemutató is, mégpedig október 24-én, pénteken este, a RÉV-ben, a Hárompatak zenekar szervezésében zajló táncházzal egybekötve. Az itteni program 17:00-kor indul a gyerekeknek szóló kézműves foglalkozással, utána 18:00-tól gyerektáncház várja a kicsiket. Az interaktív könyvbemutatóra 19:00-tól került sor, ezt követően pedig 20:00-tól a felnőtt táncházé a tér.

Az október 25-i gútai programról további részleteket közlünk folyamatosan az rendezvényhez tartozó facebook-esemény oldalán: https://www.facebook.com/events/1513934708853102/?fref=ts

A rendezvényre a belépés díjtalan.

 

Toolbox
  • Menu
  • Menu
  • Menu
  • Menu
Legolvasottabb