Ezüstéremmel tértek haza

Üdvözöljük Gútán!
2017. július 27. csütörtök, Olga

Ezüstéremmel tértek haza

2011.11.16 / 13:58
Két gútai érem is született a Martinban megrendezett nemzetközi cselgáncs diák nagydíjon. A megmérettetésen öt ország mintegy háromszázöt versenyzője lépett a tatamira.

Két gútai érem is született a Martinban megrendezett nemzetközi cselgáncs diák nagydíjon. A megmérettetésen öt ország mintegy háromszázöt versenyzője lépett a tatamira.

 

Bár a gútaiaik remekül küzdöttek, a két döntős mérkőzés egyikéből sem születetett elsőség.

 

„A fiatalabbak közül mindenképpen kiemelendő Keszeli Róbert, aki a harminc fős súlycsoportjából három mérkőzését is ipponnal nyerte és ezzel a harmadik versenyén is nagyon szép eredményt ért el.” – nyilatkozta Vincze Ferenc edző.

Csapat

A gútai cselgáncsozók összesen két ezüstérmet hoztak. Murányi Gábor és Szabó Bálint második helyezést értek el.

 

-br-

 

Képarchívum

 

Gútai helyezések:

 

2. m.                Murányi  Gábor                      id. diák           81 kg.            

2. m.                Szabó  Bálint                          id. diák           90 kg.

 

5. m.                Keszeli  Róbert                      mini diák 30 kg.

5. m.                Hamran Marcel                      fi. diák            50 kg.

5. m.                Murányi Atilla                                    id. diák           73 kg.

5. m.                Molnár Dávid                         id. diák           46 kg.

Toolbox
  • Menu
  • Menu
  • Menu
  • Menu
Legolvasottabb