Ismét tarolt a Taiyó klub

Üdvözöljük Gútán!
2017. június 29. csütörtök, Péter, Pál

Ismét tarolt a Taiyó klub

2011.11.30 / 19:49
A karatékák szombaton Nyitrán vettek részt a Kachikan Cup elnevezésű nemzetközi karateversenyen, ahol öt ország negyvénkét klubjának közel félezer versenyzője lépett a tatamira.

  HTaiyo

Kemény és küzdelmes karate hétvégén vannak túl a gútai Taiyó Karate Klub növendékei.

 

A karatékák szombaton Nyitrán vettek részt a Kachikan Cup elnevezésű nemzetközi karateversenyen, ahol öt ország negyvenkét klubjának közel félezer versenyzője lépett a tatamira.

 

A teljes ukrán válogatott, valamint Szerbia, Magyarország, Csehország és Szlovákia karatékái mutatták meg tudásukat.

 

„Nem kis feladat elé álltak védenceim, de örömmel tölt el, hogy ezen a megmérettetésen is bizonyították, hogy az elit osztályba tartoznak nemcsak regionális meg országos, hanem nemzetközi szinten is. A Taiyó egyesület az összesítés nyolcadik helyén végzett.” - nyilatkozta Kiss Tibor vezetőedző.

 

Vasárnap meg a gútai karatékéknak a nyugatszlovákiai karateszövetség regionális kadét és junior bajnokságon valamint az ifi kupa második fordulóján kellett bizonyítaniuk rátermettségüket.

 

A versenyen tizenhét klub 149 karatékája vett részt. Rendkívül sikeresen szerepeltek a gútaiak. Húsz versenyzővel mintegy huszonkilenc érmet sikerült begyűjteniük. Az eredményességi táblázat szerint pedig a harmadik helyen szerepel a gútai klub.

 

„Meglehetősen fárasztó hétvégén vagyunk túl, viszont újfent bebizonyosodott, hogy a befektetett munka végül mindig meghozza a gyümölcsét. Rendkívül büszke vagyok védenceimre. A kicsik ezzel befejezték a versenyzést, legközelebb februárban lesz megmérettetésük, a kadétok és a juniorok azonban szombaton újabb viadalon, az egyik legrangosabb versenyen, az országos bajnokságon bizonyíthatnak.” - nyilatkozta az edző.

 

A megmérettetésen részt vettek a szintén gútai Corvin HE karatékái, szereplésükről azonban Samu István, a Corvin HE Tmk elnökének szóbeli kérésére nem hozunk információkat.

 

-br-

 

 

Kachikan Cup eredmények:

 

Bogár Dominika, kata 10 - 11 évesek Bronz, kumite - 30 kg. arany

Forró Réka Dorina, kumite 12 - 13 évesek, - 40 kg. arany

Bogár János, kumite 14 - 15 évesek - 52 kg. bronz

Vontszemű Nikolasz, 14 - 15 évesek - 63 kg. bronz

Zsolnai Kitti, 16 - 17 évesek kumite - 59 kg. bronz

Veres Zsolt, 10 - 11 évesek, kumite 4-ik hely

Jóba Attila, 12 - 13 évesek,  kumite 4-ik hely

 

Klubok:

1.Union Lviv

2.KK FARMEX

3.Ukrainian Team

4.Kachi Nitra

5.Rapid - Bratislava

6.real team Trenčín

7.Kretovič Košice

8.Taiyó Kolárovo

9.Spartak Myjava

10.KK Trnava

11.Kumade Topoľčany

12.KK Detva

13.Športová škola karate Prievidza

14.KK IGLOW Spiš.N.Ves

14.KK IGLOW Spiš.N.Ves

15.Morava City Serbia

15.ŠŠK Bratislava

16.Drap Partizánske

17.karate TREND Bánovce nad Bebravou

17.CMK Banská Bystrica

18.ŠKP oddiel karate Čadca

18.KK KATSUDO

18.Atlant Nitra

19.Central karate klub Poprad

19.OK MTK Tatran Žarnovica

19.Karate klub ZANSHIN Cifer

19.Ekonóm Trenčín

19.AC UNIZA CVČ Žilina

20.KARATE KLUB SHIHAN POPRAD

20.ŠK Budokan Zvolen

21.KK Novaky

21.KK OSA Bratislava

 

 

Nyugatszlovákia Karateszövetség Kadét és junior karateverseny, valamint az ifik 2-ik fordulója, Surány

eredmények:

 

Bogárová Dominika, kata 1. kumite 1.

Bagita Daniel, kata 2. kumite 1.

Forró Ákos, kata 3. kumite 2.

Morvay Zsolt, kata 3. kumite 1.

Veres Zsolt, kata 3., kata kezdők 2., kumite kezdők 3.

Szulcsányi Roland, kata 3, kata kezdők 2., kumite kezdők 1.

Čerňanský Patrik, kata 3.

Forró Réka Dorina, kumite 12-13 é. 2. kumite 14 - 15 é. 2.

Zsolnaiová Kitti, kumite 2.

Ollé Márk, kumite 3.

Pancsza Robert, kumite 3.

Vajda Roland, kumite 1.

Jóba Attila, kumite 3.

Bogár Ján, kumite 1.

Vontszemű Nikolas, kumite 3.

Kurz fabian Kumite 2.

Nagy Viktor, kata kezdők 1., kumite kezdők 3.

Szulcsányi Viktor, kata kezdők 2.

Forró Áron, kumite kezdők 1.

Toolbox
  • Menu
  • Menu
  • Menu
  • Menu
Legolvasottabb