Kis híján megelőzték Magyar Imrét a gútai maratonon

Üdvözöljük Gútán!
2018. július 21. szombat, Dániel

Kis híján megelőzték Magyar Imrét a gútai maratonon

2014.01.08 / 16:29
Ágyúlövés indította útjára az immár negyedik évfolyamba lépett Vízkereszt Maraton és Félmaraton futóversenyt Gútán. A sétáló utcáról induló mintegy kétszáz résztvevő két távon mérettethettek meg.

Ágyúlövés indította útjára az immár negyedik évfolyamba lépett Vízkereszt Maraton és Félmaraton futóversenyt Gútán. A sétáló utcáról induló mintegy kétszáz résztvevő két távon mérettethettek meg.

A Gúta és Vágfüzes között, illetve Gúta és Komárom közti szakaszon összesen kétszázöten futottak, ami a szervezők elvárásait is felülmúlta.

„Nem számítottunk ekkora részvételre. – mondta megkeresésünkre Zsélyi Zoltán, szervező. – Ezzel Szlovákia viszonylatban is jelentős ilyen jellegű megmérettetéssé vált. Másutt ennél jóval kisebb az érdeklődés, és olyanoknál, akiknél mintegy három évtizedes hagyománya van a maratoni futóversenynek. Mindenképpen pozitívan értékelem ezt a hozzáállást. Örömmel tölt el, hogy egyre több gútai kimozdul, akár nézőként is, de ami még jobb, hogy csatlakoznak hozzánk és lefutják akár az adott távot.

A helyi résztvevőkön kívül magyarországi, szerbiai és csehországi futók is neveztek. A táv első öt kilométerén a Vermes István lovascsapata kísérte a futókat. Zsélyi Zoltán nejével, Katalinnal keltette életre ezt a régi hagyományokra épülő futóverseny gútai rendezvényét.

Kezdeti céljukat, hogy felhívják a figyelmet a maratoni futásra, teljesítették. „Elértük, amit szerettünk volna. Egyre többen érdeklődnek a futás iránt, s ez jó.” – mondja.

A siker titkát Zoltán abban látja, hogy emberközelivé kell tenni a megmérettetést, így aztán a futók is előszeretettel érkeznek a tizenegyezer lakosú városba. Gúta már többször bizonyította, igazán sportbarát város, ahol különféle mozgásos tevékenységek zajlanak, ennek remek kiegészítője ez a maratoni és félmaratoni futóverseny, amelyet hagyományosan vízkereszt napjához igazítanak a szervezők.

A megmérettetést a korábbi évadokhoz hasonlóan idén is a zsitvabesenyői Magyar Imre nyerte. „Őt kissé megszorongatta a második helyen befutó kazincbarcikai Zabari János, aki csupán néhány másodperccel később érkezett a célba.” – tette hozzá Zoltán. Elmondta, hogy a kissé nyirkos időjárás se tántorította el a futókat, hogy részt vegyenek a megmérettetésen.

Gútaiak is szép számban indultak a futóversenyen. Zsélyi Zoltán egyedüli maratoni futóként (4ó07p26mp idejével) 61-ikként ért célba. A félmaratoni távon legjobban a nyitrai Kulich Milan teljesített (idő:1ó:20p:54mp).

Futottak még a gútaiak is, Tóth László 49-ik (idő: 1ó:50p:31mp), Balázs Zoltán 73-ik (idő: 1ó:59p:57mp), Varga Levente 76-ikként ért célba(idő: 2ó:02p:15mp)., Lukács Krisztián 85-ikként (idő: 2ó:05p:02mp), Németh Krisztián 91-ik (idő: 2ó:11p:29mp), Kiss Tibor 94-ik (idő: 2ó:13p:57mp), Tánczos Anikó 106-ik (idő: 2ó:36p:15mp) helyen érkezett a célba.

Borka Roland

Kürti Zsolt felvételei

Toolbox
  • Menu
  • Menu
  • Menu
  • Menu
Legolvasottabb