A mohácsi vereség után az államhatalom összeomlott, Szulejmán szultán bevonult Budára. A várat felgyújtotta, majd a Dunántúlon és a Duna-Tisza közét pusztítva október 12-én kivonta hadait az országból.

A király halála előtt egy évvel, 1525-ben kiváltságlevelet adott ki az esz­tergomi érsekség kérésére. Ebben Magyarország uralkodója közli, hogy „Gutta lakói felmentetnek minden vám, harmincad, hídpénz vízen és szára­zon való fizetése alól egész Magyarországon, mivel se szölleik, se szántó­földjeik, s rétjeik nincsenek és csak halászatból kénytelenek élni." Később l. Ferdinánd és az őt követő uralkodók újra meg újra megerősítik II. Lajos kiváltságlevelét, I, Ferdinánd 1550-ben és 1557-ben, Miksa 1567 folyamán, /. Lipótaz 1659-cs és 1676-os években,///. Károly pedig 1725-ben. Ezekben a levelekben az uralkodók részint a vámmentességet biztosítják Gúta lakosa­inak, részint vásáraikat szabályozzák.

Szapolyai (Zápolya, Zápolyai) János, erdélyi vajda, az ország egyik leg­gazdagabb földesura a mohácsi vészt követően elérkezettnek látta az időt, hogy régi álmát valóra váltva Magyarország királyává koronáztassa magát. Ebben a köznemesség támogatta St. 1526. november 1 1-én a birtokában levő szent koronával Podmaniczky István nyitrai püspök Székesfehérváron I. Já­nos néven megkoronázta. Nem tehette ezt az esztergomi érsek, mert Mo­hácsnál elesett.

Az ellenpárt az ország akkori nádora, Báthori és az özvegy királyné tá­mogatásával Pozsonyban 1526. december 17-cn Habsburg Ferdinándot ki­áltotta ki uralkodónak. Egy év elteltével 1527. november 3-án, szintén Szé­kesfehérváron - ahonnan már kiűzték Szapolyai hadait —, Nyitra püspöke a szent koronával újrakoronázza Ferdinándot.

A két király között - váltakozó szerencsével - szinte állandó harcok dúl­nak. 1527-ben Martonosi Pesthényi Gergely volt a gútai várkapitány. Szapo­lyai hadai előretörésének hírére nagy sietséggel megerősíti a várat.

Ráskay Gáspár akkori várkapitánya, Endrédi Somogyi Ferenc Gúta alá vonult. Két roham után bevette. Az osztrákok azonban ügyes praktikával még az év folyamán kardcsapás nélkül visszaszerzik Ferdinándnak.⁶⁹ Ferdi­nánd előtt rövidesen meghódolnak Győr, Komárom, Esztergom várai is.

1529-ben Ferdinánd hadai több ütközetben győznek, ezért Szapolyai szo­rongatott helyzetében először Lengyelországban keres menedéket, majd a Portához fordul segítségért. Újabb török hadak érkeznek Magyarországra, és augusztus folyamán erős ostrom után beveszik a Ferdinánd kezén lévő Budát. A török szultán - mint védencét - a székvárosba helyezi L János ki­rályt. A török erők még ugyanabban az évben megostromolják Bécset, de igyekezetük eredménytelen.

1532-ben Szulejmán ismét Bécs ellen vonul, de a két hónapos ostrom sem hozza meg a sikert. Azonban egyre több magyar terület kerül tartósan a török kezére. A török hadak magyar földön sikeres várostromokat vívnak. Az 1542-1556 közötti évek a török győzelmek időszaka. Oszmán-török kézre kerül Pécs, Esztergom (1542), még ugyanabban az évben behódol Tata és

Székesfehérvár, 1544-ben Visegrád, Nógrád, Hatvan, egy évvel később Ozo- ra és Simontornya. 1552-ben meghódol Veszprém, Drégely, Ság, Gyarmat, két év múlva Temesvár, Szolnokés 1556-ban Szigetvár. Ferdinánd 1542-ben német rendek segítségével vissza akarja szerezni Budát, de vállalkozása ku­darcba fullad.

Hosszú évtizedekre az ország három részre szakad.

A kakati (párkányi) sáncok között tartózkodó esztergomi „előretolt" tö­rök erők gyakori portyákon pusztították a közeli-távoli falvakat. Kifosztot­ták, sarcolták a lakosságot.

Nagy Bég tiszt 400 katonájával az 1551. év elején több napon át a nagygú- tai sáncok közelében tartózkodik, innét vezet támadásokat az Érsekújvárt parancsoló Zoltay ellen. Egy éjjel a védők meglepik Nagy Bég táborát, aki fejvesztetten menekül, minden előbb szerzett zsákmányt hátrahagyva.

A harcok ideiglenesen elcsendesülnek Gúta környékén. Az osztrák had­vezetés azonban négy ágyúval megerősíti a vár védelmét, valamint 125-re emeli a többnemzetiségű zsoldosok számát.

Ebben az évben a Komárom várába, Syk Mihálynak küldött gútai pana­szos levél arról árulkodik, hogy Gúta már városi rangra emelkedett. A neve­zett levélre még egy utalás található az esztergomi levéltárban a hiteles helyi jegyzőkönyvek között, bár nem említi, mi volt a levél teljes tartalma. Ez a jegyzőkönyvi utalás Újlaki Ferenc győri püspök, királyi helytartó levelét érinti, amelyet 1551-ben küldött az esztergomi főkáptalannak és kéri őt, hogy: „... vizsgálja ki a gútai bírónak, esküdteknek és a város lakosainak Sik (Syk) Mihály Komárom vára provizora elleni panaszát."

Gúta városa különféle kiváltságokat - privilégiumokat - élvez, többek kö­zött évente egy „barom és sátoros kirakodó" országos vásárt tarthat. A városi rangot biztosító oklevélről csak írásos utalásokból tudunk, valószínűleg nyo­ma veszett, pedig a gútaiak évszázadokon keresztül hivatkoztak rá, főként ha sérelem érte a „nemzetet", ahogyan önmagukat nevezték. A városi rangot még a mátyusföldi oldalon levő Nagygúta (Nagy-Gúta) kapta. Ezt a települést a ké­sőbbi időben - Érsekújvár behódolása után - török kóborcsapatok elpusztítot­ták, bár akkor már elsáncolt „erősség", oppidumként volt ismert.

Az 1571/72-es egyházlátogatási jegyzőkönyv felsorolja az esztergomi ér­sekség városainak, falvainak névsorát, azok urbárkötelezettségeit. Itt ezt a bejegyzést találhatjuk: „Kis Gutha 22 porta, Nagy Gutta 49 porta..."

Pálffy Miklós komáromi főkapitánysága idején (1584. szept. 20-tól) rit­kábban fordultak elő összetűzések a Komáromot védő Habsburg erők és az Esztergomi birtokló török között. Az ő főkapitánysága alatt a gútai várat is­mét megerősítették. A vár sáncvédő művét az idehívott olasz hadmérnökök irányításával átölelő vaskapcsokkal megszilárdították, a négy sarokkiszö- gellésre állították a védelmi ágyúkat. Javításokat és várerősítéseket végeztek még ugyanakkor Tatán, Győrött, Pápán és Veszprémben. Az 1543-as besz­tercebányai döntés alapján sor került új végvárak építésére.

1585-ben, a békésebb évek folyamán is nőtt a komáromi várőrség száma. Az akkori adatok alapján 400 német zsoldos, 200 huszár, 4 darabont és 33 na­szád állt a főkapitány rendelkezésére. „Pálffy erélyes fellépése következtében a török portyák alábbhagytak, sőt - ami más hódoltsági területek szélén is elő­fordult - a kereskedelem terén kedvezőbb helyzet alakult ki, amióta Menny bég 1589-ben biztosította Pálffy főkapitányt »lojalitásáról«: a komárom me­gyei kereskedők akadály nélkül jöhetnek a kakati vásárra, nem fogják a vásár­ra jövők portékáit más komáromi kereskedők adósságai fejében lefoglalni."

1591 táján ismét kiújultak a harcok és csak 1606-ban értek véget aZsitva- toroki békével. Ezt az időszakot a történelemben tizenöt éves háborúként em­legetik. 1594-ben Mátyás főherceg több véres rohamot indított Esztergom visszafoglalására, de eredménytelenül. Az ostrom idején Balassi Bálint, a bátor „végvári vitéz" és költő halálos sebet kapott. A harcok célja Buda meg­közelítése és felszabadítása. A próbálkozás azonban sikertelen. Még az év folyamán a törököknek sikerül elfoglalniuk Tatát, Szentmártont (Pannonhal­mát) és Győrt. Komárom azonban keményen dacolva ellenállt. A török ismét Bécs ostromára készül.

A hadiszerencse azonban forgandó. 1598 nyarán Schwarzenberg és Pálffy Miklós négyezres sereggel éjnek idején petárdával felrobbantják Győr vár­kapuját és visszaszerzik a várat. A királyi seregek rövidesen visszafoglalják Tatát, Gesztest, Veszprémet és Tihanyt.

A XVII. század első éveitől kezdve a török-magyar erőviszonyok kie­gyenlítődnek.

Ezen évtizedek folyamán az ország megmaradt dunántúli, észak-magya­rországi és erdélyi részein terjed a reformáció. Luther Márton tanai sok kö­vetőre találnak. A vallási reformok terjedését nem tudta meggátolni a Luther fejére kimondott pápai átok sem.

A katolikus egyház megingott hatalmának védelmére megindítja az ellen­reformációt. Üldözi a prédikátorokat, elfoglalja az új hit követőinek templo­mait, felszámolja jól működő iskoláit. Sőt, a plébániákon működő katolikus papokat is „ellenőrzik", mennyire hatottak rájuk a szakadárok. Dr. Buckó ír­ja erről A reformmozgalmak (Reformné hnutia) c. munkájában: Az 1561/62. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv jegyzi meg, hogy Gútán van egy János ne­vűplébános, aki jó erkölcsű és nem tart semmi más hitet, csak a római egy­ház tanát. „1562-ben János Guttán felesküdött és vizsgázott nálam a vallás tanaiból. A két szakadár tanításból egyik sem található nála, csak az, amit az ókori szentatyák vallottak" - állítja a jegyzőkönyvben az ellenőrzést végző egyházi személy.

Bethlen Gábor Erdély akkori fejedelme a fenyegetett vallásszabadság vé­delmére kardot ránt. 1619-ben hadaival a felső-magyarországi területek el­foglalására indul, ahol erősödik az ellenreformáció. Hadaival Kassa felé vo­nul, alvezérei Széchy György és Rhédey Ferenc nyugatnak irányítják csapa­taikat. Szinte akadály nélkül értek Érsekújvár alá. Az őrség a várat feladta és a bécsi udvarhoz hű kapitányt, Koháry Pétert kiszolgáltatta Bethlen vezérének.

Bethlenék megtámadták Komáromot, bevenni azonban még éheztetéssel sem tudták. A védőknek sikerült Chalauf Ibrahim esztergomi agától jó pén­zért élelmiszert, bort, fát szerezniük. (Emiatt Bethlen a Portánál panaszko­dott az esztergomi agára.) Ennél az ostromnál azonban Komárom városa a tűz martaléka lett.

Bethlen hadvezére, Széchy György 1621-ben még az érsekújvári várban időzik, amikor gróf Buquoi Longneval császári generális ostrommal vissza szeretné szerezni az elfoglalt várat. Két hónapig kísérletezik eredménytele­nül. A fejedelem hadai legyőzik az osztrák generálist, aki az ütközetben meghal. A vezérlést Lichtenstein veszi át. Az ostromló sereg 15 ágyút hátra­hagyva Gutára menekül. A Vág és Kis-Duna szögletében sáncokkal védel­mezi magát és táborát. Bethlen hadai azonban addig nyugtalanítják, amíg jú­lius 25-én maradék erőit átmenti a Csallóközbe.

Amikor az erdélyi hadak Komáromot ostromolták, a gútai helyőrség fran­cia és vallon zsoldosai megszöktek.

Bethlen hadjáratainak az 1622. év első napjaiban megkötött nikolsburgi béke vetett véget. Ennek értelmében Komárom vármegye és Érsekújvár kör­

nyéke a várral együtt ismét visszakerült Ferdinánd birtokába. Az ebből az évből származó feljegyzések szerint Komárom vármegye területén összesen 81 behódolt és 53 behódolatlan porta volt, az utóbbiak főleg a Csallóközben. Gutát (értsd: Nagy-Gútát) mint sánccal körülzárt várost - oppidumot - emlí­ti, amely 1664-1665-ben leégett és elpusztult.

A Komárom megyei behódolatlan porták számát igazolja a Jerney-féle (a múltban a kecskeméti ref. fiúiskola könyvtárában őrzött) korabeli kézirat­gyűjtemény 19. kötete, amely szerint 1610-ben „a töröknek való szolgálattól szabados részek: Komárom városában 6, Vízvár 2, Bálvány-Szakállas 4, Szöllös 1, Kamocsa 3, Két-Gutta 10, Szimő 1, Megyercs 2, Két-Csicsó 5, Izsap 2, Nagy Megyer 12, Apáca-Szakállas 2, Thúry-Szakállas 1 porta."

A császáriak 1643-1664 között Érsekújvár, Komárom, Gúta várainak megerősítésén szorgoskodnak ismét olasz vármérnökök bevonásával. Szöl- lösön, Vízváron, Martoson és Naszvadon új sáncokat építenek vagy a meglé­vőket javítják. A komáromi főkapitányság akkori vár- és sáncerősítő rendel­kezéseit egy régi levél őrzi. Benne elrendelik két hajó pős (kévébe kötött bo­tolt fűzfagallyak) szállítását a komáromi erőd és kastély épületeinek meg­erősítésére. Egy hajóval Szöllös és Vízvár, a másikkal Gúta köteles 400-400 kéve pőst eljuttatni Komáromba.

1645-ben Vízvárra 100, Gutára 500, Martosra 200, Naszvadra pedig 300 kéve pős érkezik a vármegye vizenyősebb részeiből gyalogmunkásokkal együtt, akik három napon át kötelesek voltak részt venni a sáncszilárdító munkákban.

1662 ismét a városerősítések éve. Agútai várban a vármegye ingyenmun­kásai szorgoskodnak a vár és város sáncain. A szultán hatalmas sereggel ké­szül a felső végekre.

A következő év augusztusának utolsó napján a Vág-Dunán fellopakodó hajdúk Gútánál a töröktől több hajót elvettek, 6 hajón fogoly törököket és fejeket hoztak, a parton pedig 20 lovat, 2 tevét, 16 bivalyt hajtottak Komá­romba.

Az esztergomi érsekségnek kiterjedt birtokai voltak a Zsitva, Nyitra fo­lyók mentén, a Vág bal oldalának alsó szakaszán Nagy-Gúta és Kamocsa körzetében. Várady Pál esztergomi érsek birtokai védelmére már a múlt szá­zad közepén a Nyitra bal partján, Nyárhíd falva közelében egy erős palánkot építtetett. Alapítója után ezt nevezték Érsekújvárnak, németül Nauhauselnek. Nagyobb katonai támadást aligha bírt volna kivédeni, azért 1573-ban - most már a Nyitra jobb partján - az érsek kőből és téglából új hatszögű váre­rődöt építtetett. Ez a csillag alakú, az akkori követelményeknek megfelelő erődítmény 1580-ban készült el. A várfalak, bástyák erősítése, esetenkénti módosítása azonban még 1663-ban is tartott.

Ebben az évben a Magas Porta új hadjáratra készül Bécs ellen, „békesze­gő" politikája miatt. Az oszmán-török haderő fővezérévé Küprülüzáde Ah­med pasát, a török történelemből Fázil (Erényes) néven ismert fiatal és mű­velt pasát nevezte ki a szultán. A korszerűen felszerelt hadsereg 1663. már­cius 18-án indult Isztambulból és június 17-én már Budánál táborozott. Bécs elfoglalására a közbeeső három vár legyőzése után kerülhetett sor. Ezek vol­tak: Győr (törökül Yanik), Érsekújvár (Uy var) Komárom (Komarán).

A nagy vezír hosszú latolgatás után úgy döntött, hogy először Érsekújvárt kell elfoglalnia, mert környéke gazdag, nagy hadizsákmány ígérkezik.

A török sereg 1663. augusztus 18-án kezdte el a vár ostromát. A nagy he­vességű és erős rohamok után Forgách Adám érsekújvári kapitány szabad elvonulás feltétele mellett szeptember 26-án feladta a várat.

Ezután a török hadak portya és harács csapatai - főleg a tatárok - feldúl­ták a Vág, Nyitra, sőt a Garam völgyét is, nagy rémületet keltve a lakosság körében. Bécs bevétele azonban ezúttal sem sikerült. A hadjárat a vasvári bé­kével fejeződött be, és a szerződés alapján mindkét fél megtarthatta a hadjá­rat alatt szerzett területeket. Ez a döntés 22 éves török hódoltságot jelentett Érsekújvárnak és környékének.

A békekötés után az elmenekült lakosság visszatért a falvakba. Úgy- ahogy helyrehozva lerombolt, felperzselt otthonukat a termelő munkához lá­tott. Erre a hódítók nagyon ügyeltek, hiszen jövedelmük forrását a behajtott többféle adó, a mezőgazdasági és más termények jövedelemtizede és a kü­lönféle illetékek jelentették.

Érsekújvár török kézre kerülésével hatra emelkedett a nagy közigazgatási török tartományok száma a hódoltsági Magyarországon. Ezeket a nagy közi­gazgatási egységeket vilájetnek (ejáletnek) nevezték. Élükön beglerbégek álltak. A hat vilájet központja Buda, Kanizsa, Temesvár, Eger és Érsekújvár volt. (A török birodalom legnagyobb kiterjedése idején ezek száma 34.)

A vilájetek kerületekből, azaz szandzsákkokból (líva) tevődtek össze. A legkisebb egységet náhijé-nék. hívták, ezek voltak a katonai igazgatás alap-

egységei is. Az adóügyeket defterdárok, a bíráskodást kádik intézték. A bí­rák gyakorta kértek szakvéleményt a mohamedán egyházjogi szakértőktől, a szüftiktől. Az oszmán-török közigazgatás egy-egy terület megszerzése után elrendelte a meghódított részek lakóinak azonnali adóösszeírását. Ilyenkor számba vették az ejálet vagy szandzsákok területének valamennyi városát, faluját, majorságát, pusztáját. Összeírták a házak és háztartások számát, a 15 évnél idősebb munkaköteles férfiak nevét. Feljegyezték a mezőgazdasági és ipari munkából származó jövedelmeket. Ezek nagysága alapján tizedet, ille­tékeket, adókat róttak ki. Ezeket az összeírásokat nevezték „részletes defte­reknek".

Már Érsekújvár eleste előtt, /570-től mindkét Gúta az esztergomi szandzsákhoz (budai vilajethez) tartozott és a defter szerint a behódolt gútai portáknak ezeket az adókat, tizedeket kellett fizetniük: kapuadó, füstadó (a kémények száma szerint), sertésadó, nijábet díj (kihágások utáni bírság), haltized, szénatized, méhkastized.

Nagy-Gúta 40 házában lakó család és az összeírt munkaképes férfiak adó­ját évi általányban 6000 akcsere (akcse vagy akcsa - török pénzegység) szabták ki. Kis-Gútán a 17 háztartásban élőknek 2500 akcse volt az adójuk. A fizetők névsora a „Jegyzetek, források" részben található.

Az oszmán-török hatóságok szemében a legnagyobb vétség az adók meg­tagadása volt. Emiatt rendszerint a török csapatok rajtaütésszerűén megtá­madták, kirabolták, gyakran felperzselték a falvakat, a fiatal lakosságot pe­dig rabszíjra fűzték és elhurcolták. Ilyen sors érte Vágsellyét, a Nyitra kör­nyéki falvakat, ahol 300 embert megöltek, 400-at rabságba hurcoltak, mar­háikat és más lábas jószágaikat pedig elhajtották. A behódolt területek szom­szédságában a városokat és más településeket adófizetésre kényszerítették. Ha ez nem történt meg, fenyegető leveleket küldtek, és a település felégeté­sét, a lakosság kiirtását helyezték kilátásba.

Gúta vezetője, „Linárd" bíró 1569-ben kapott ilyen írott üdvözletet a ka- kati agától. Palánk erődjének felépítése után a török ezt a települést elnevez­te „Dzsingerdelen Parkaninak", azaz „zsigerlyukasztó végvárnak.⁷⁷

Linárd bírónak főhetett a feje, hogyan elégítsék ki az oszmán-török köve­teléseket, hiszen a területet „még" a Habsburg Magyarország birtokolta.

Sok falu kétfelé is adózott (condominium). Külön a királyi hatóságoknak és külön a töröknek. Érsekújvár török kézre kerülése után Nagy-Gúta is tar­

tósan fennhatóságuk alá került. Az újvári ejálet (vagy vijálet) déli határát a Vág-Duna és a Duna alkotta. A Csallóközből csupán Vásárát, Vámosfalu, Nyárasd, Szilos és az akkor még Kis-Gútának nevezett település kerültek az oszmán uralom alá.

Az 7664-ből származó adóösszeírásban, defterben az alábbi adatok szere­pelnek: „Nagy-Guta és Kis-Guta falu Komarán náhijébe, az újvári livába és esztergomi tímárba tartozik." (Nagy-Gúta és Kis-Gúta az újvári kerületbe, Komárom járásba, az esztergomi birtokhoz tartozik.)

„Nagy-Guta negyvennégy fejadófizető személy. Bevétel a tizedekből és

adókból:

-   27 háztartás, egyenként 50, összege................................................... 1350

-   búza tized, 210 kila, összege.............................................................. 4200

-   kétszeres tized, 120 kila, össz.:

    (kevert gabona, 1:1-hez vagy 1:2-höz búza és rozs).............................. 1200

-   méhkas tized, összege......................................................................... 125

-   csőszdíj és legeltetési adó, összege....................................................... 405

-   fa. és szénadó, összege....................................................................... 480

-   sertésadó, összege.............................................................................. 240

-   malom a Vág folyón, háromkerekű, adóösszege...................................... 180

összesen:.............................................................................................. 8180

Kis-Guta, harminckét fejadófizető személy. Bevétel a tizedekből és adók­ból:

-   17 háztartás, egyenként 50, összege..................................................... 850

-   búza tized, 120 kila, összege.............................................................. 2400

-   kétszeres tized, 85 kila, összege........................................................... 850

-   méhkas tized, összege...... .................................................................. 250

-   csőszdíj és legeltetési adó, összege....................................................... 255

-   fa, és szénadó, összege....................................................................... 320

-   sertésadó, összege.............................................................................. 240

-   malom a Vág folyón, egykerekű, adójának összege................................... 60

összesen:............................................................................................. 5225"

Sem a végösszegben, sem a felsorolásban nem szerepel a fejadó, amely az újvári ejáletben személyenként 50 akcse volt. Úgyszintén hiányzik a hal­fogás tized, pedig ilyen címen adóztatták a „Vág Melíki Kamocsá"-t. A defterek nem tartották számon a lovakat és a szarvasmarhákat. Ezek után

csőszilletéket és legelőhasználati adót fizettek. A jegyzékek azt is elárulják, mit termesztettek akkoriban a földeken, hogyan gazdálkodtak. Több település­nél szerepelnek olyan adók, melyek a gútai defterből hiányoznak. Ezeket nem termesztették, vagy csak elhanyagolható mennyiségben. Ilyenek voltak a tize­dek: kölesből, árpából, zabból, lencséből, borsóból, zöldségből, gyümölcsből, lenből, kenderből, mustból és vejszékből (elrekesztő halászat).

Volt még juhadó, makkoltatási adó, menyasszony- és hordóadó. Az összes adófajtát megszabott átalányösszegben, agcseben fizették.

Az oszmán-törököktől leigázott területek termőföldje mind a szultán va- gyonává vált, ő adományozhatott belőle katonai tisztségviselőknek, tisztvi­selőknek, tolmácsoknak, futároknak meghatározott időre. Az ilyen „oszmán földesuraknak" a dézsmát szintén pénzben számolták el a jobbágyok.

A „forgandó hadiszerencsében" az ingatlanok csak gondot okoztak. A pénzt vagy az azon vásárolt ékszereket, drágaköveket azonban hamarabb magukkal vihették török tulajdonosaik.

Sarcok és rablások segítségével is iparkodtak az oszmán-török vezérek: agák, bégek, beglerbégek, pasák vagyonukat gyarapítani. A közkatonák a szegényebb rétegeket fosztották ki szűkös vagyonkájukból, parancsnokaik az udvarházakat, nemesi kúriákat lepték meg, elorozva minden értéket.

„Rossz szomszédság, török átok!" - mondja a közmondás. Az újvári vár­ban és környékén tartózkodó janicsárok, a könnyűlovas akidzsik, az irregu­láris segédcsapatok beszáguldozták a környéket és a Csallóközben is nagy pusztítást vittek véghez. 1669-ben felperzselték Keszegfalvát, Vízvárt, Bál- vány-Szakállast, valamint Szöllöst. A többi települést sem kímélték. Ebben az időben Megy eres már csak 2, Ekei 1, Nagy-Keszi 1, Néma 1, Ásványtő'/., Két-Csicsó3,Nagy-Tany2, Bogyavár'/₄, Thúry-Szakállas V₂, Gúta 6, Kamo- csa 1V₂, Szimő 1'/, portával rendelkezett.

A közeli kártételek megfékezésére 1664 októberében a gútai várat a csá­száriak megerősítik, részben átépítik. A vár akkori állapotáról maradt egy korabeli térkép. A város déli részét is sáncokkal erősítik. Ezek a munkák el­húzódnak az évtized végéig. 1669-ben már az iratok Gúta néven említik (Nagy-Gúta teljesen elpusztult), úgy írnak róla, hogy megerősített város. A vár helyőrsége Fruhwurth Mátyás parancsnoksága alatt 130 zsoldos katoná­ból áll. Az évtized végétől kezdve már oszmán-török csapatok nem nyugta­lanítják a várost, nem próbálják megostromolni a várat.

Kara Musztafa nagyvezír 1683 nyarán 120 ezres seregével újra megjele­nik a Dunántúlon. Hadaival megadásra kényszeríti Veszprém, Tata, Pápa, Pannonhalma és Győr védőit, majd továbbvonul Bécs felé.

I. Lipót látva a veszélyt, szövetséget köt III. (Sobieski) János lengyel ki­rállyal.

„Bécset Starhemberg gróf seregei védelmezték. Az udvar elmenekült. Kara Musztafa 1683. július 14-én fogott a város ostromához. Az csaknem két hónapig állta az ágyúzást, aknázást. Szeptemberben a janicsárok bevették a Burg előtti sáncot.

Jókor érkezett Sobieski János felmentő serege. Szeptember 12-én csapatai a Kahlemberg hegy oldaláról zúdultak a törökre, fényes győzelmet aratva rajtuk. A győztesek üldözni kezdték a menekülőket, s október előtt Pár­kányt, majd Esztergomot is bevették az oszmán-török erőktől. Bécs sikerte­len ostroma után Musztafa nagyvezír IV. Mehmed szultántól parancsot ka­pott, hogy saját fejét küldje Konstantinápolyba."

1684-ben Lotharingiai Károly irányításával az osztrák-magyar seregek megkezdték a török kiűzését a hódoltsági területekről. Vége felé közeledett a másfél száz éves megszállás. Felszabadult Visegrád, majd az osztrák-ma­gyar fősereg visszatért Érsekújvár alá. A felszabadító seregek 1685. július 7- én megkezdték a vár ostromát. Augusztus 19-én heves támadások közepette bevették a várat.

Egy évvel később hatalmas keresztény sereg kezdi meg Budavár ostro­mát a tízezres védősereg ellen. A harcok 1686. június 18-án kezdődnek. Szeptember 2-án sikerül erős rohammal „térdre kényszeríteni" a védőket. Az aggAbdur Rahman pasa irányítja a vár védelmét. Maga is karddal a kezé­ben esik el az ádáz ütközetben. A keresztény hadak visszaszerzik Pécset, Ka­posvárt, Siklóst. Gyorsan törnek előre, több törököktől védett várat megke­rülnek. Ezek szabad elvonulást nyerve megnyitják kapuikat: 1687 - Eger, 1688 - Székesfehérvár, 1689- Szigetvár, 1692 - Kanizsa, 1692 - Várad, 1695 -Gyula.

Az oszmán-török hatalmának teljes összeomlása hazánk területén az 1686-1699-es évek idejére esik. Lezárul történelmünk egy terhes időszaka, megszűnik az oszmán hódoltság kora.

forrás