Üdvözöljük Gútán!
2025. április 25. péntek, Márk
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Templomok éjszakája Gútán is

Kultúra

június 2., 19:03 / Szerző: Administrator
„Kitárom szívemet, térj be hozzám, kérlek. Oly nagy akarattal szeretlek téged.” - hívta az érdeklődőket az immár másodízben megrendezett Templomok éjszakája országos rendezvényfolyam, amelynek egyik állomása a gútai Nagyboldogasszony Római Katolikus Plébánia Templom.

 

A híresztelésekkel ellentétben, hogy a templom felújítása miatt nem valósul meg a Nyitott templomok éjszakája igazán tartalmas estét élvezhettek azok, akik ellátogattak Isten házába. Szokásosan harangozással kezdődött az esti akció, amelyen először a Rózsafüzér és a Lorettói litánia imája után a szentmise következett.

Kiss Róbert helyi esperes-plébános egyenként köszöntötte a látogatókat és frissítővel és szívélyesen, jó szóval, s még speciális, kifejezetten erre az alkalomra gyártott cukorkákkal is kínáltatta.

A gútai művészeti alapiskola lélekemelő koncertjét követően fellépett a Kis-Dunaág és a Mosoly női kórus, akik a béke, az öröm és boldogság hangjaival töltötték meg a templom szakrális terét. Ugyan nem jöttek össze sokan, ám ez a bensőséges hangulat valódi kis közösséggé kovácsolta a látogatókat, akik között fiatalok és idősek egyaránt voltak.

A rossz idő miatt egy ideig a templom menedékként szolgált, ám az esőcseppek kellemes hangjátékot játszottak a templom ablakain. Kint vihar tombolt, bent azonban meghitt csend és béke honolt.

Rövid szünetet követően, amikor a résztvevők megtekinthették a gútai művészeti alapiskola képzőművészéti osztály növendékeinek kiállítását Nagy István orgonakoncertet adott, ami alatt elandalította és szinte földöntúli üdvösséggel örvendeztette meg a hallgatóságot.

A Szentségimádást követően az Emberek és istenek című francia filmdrámát tekinthették meg.  A Templomok éjszakájának célja néhány órára megnyitni a templomot a nyilvánosság előtt és érdekes programok keretében meghívni azokat is, akik általában nem járnak templomba.

A rendezvény az egyház meghívása mindenkinek egy közös találkozásra és felfedezni a keresztény képzőművészeti szépségeit és építészeti kincseit, valamint teret ad az ökumené megnyilvánulása kifejezésének, ami képes „meggyógyítani a múlt sebeit.”

A spirituális feltöltődésnek kifejező eszköze lett a Templomok éjszakája, amely az aránylag kevés érdeklődő ellenére is sikerrel zárult.

Templomok éjszakája 2011-ben

Borka Roland

A szerző felvételei