Üdvözöljük Gútán!
2025. november 16. vasárnap, Ödön
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

A zenei élmény mellett a művészet is nagy hangsúlyt kapott a 8. Hajómalom Fesztiválon

Interjú

július 18., 10:19 / Szerző: villagutta

Interjú Kárpáty Ernővel, Gúta város alpolgármesterével, a Hajómalom Fesztivál főszervezőjével, és Peczár Károly hivatalvezető- helyettessel

– Az idei, 8. Hajómalom Fesztivál után sokan úgy nyilatkoztak, hogy minden eddiginél sikeresebb volt. Te is így érzed?

Kárpáty Ernő: Igen, és nagyon örülök, hogy ezt ennyien így látják. Számunkra ez egy fontos visszajelzés, hiszen minden évben az a célunk, hogy ne csak megismételjük a korábban elért szintet, hanem túl is szárnyaljuk azt. Folyamatosan törekszünk arra, hogy fejlődjünk – nemcsak méretben, hanem elsősorban minőségben. Nagy hangsúlyt fektetünk a részletekre: a programok kidolgozottságára, a szolgáltatásokra, a látványvilágra – mindarra, ami összességében valódi fesztiválélményt nyújt.


– Mi volt az idei fesztivál legkiemelkedőbb újítása vagy különlegessége?

Egyértelműen az, hogy először nyitottunk a nemzetközi tér felé. Két külföldi fellépőt is meghívtunk – igazi zenei legendákat –, ami új szintre emelte a fesztivált. Gúta történetében nem volt még példa ilyen kaliberű előadókra. Emellett természetesen a hazai és régiós kedvencek is helyet kaptak, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy sokakat megmozgassunk.


– A Hajómalom Fesztivál nemcsak zenei eseményként ismert, hanem más művészeti ágak is megjelennek. Idén hogyan épült be ez a sokszínűség?

Ez számunkra kiemelten fontos. A zene mellett hangsúlyt kaptak a színházi előadások, irodalmi programok, és a képzőművészet is. Külön öröm volt számunkra, hogy bemutathattuk Finta Viktória darabját, amely premierként debütált Gútán. A Trap Platform fiatal csapata vita-színházi előadással jelentkezett, ami szintén új színfoltot hozott.


– Milyen volt a fogadtatása a napközbeni és családi programoknak?

Nagyon pozitív. A gyerekprogramok minden várakozást felülmúltak, rengeteg család látogatott ki. Ez megerősít minket abban, hogy továbbra is olyan fesztivált szeretnénk szervezni, amely minden korosztálynak élményt nyújt. Napközben ingyenes programokkal várjuk a látogatókat, estére pedig jöhetnek a koncertek – így senki sem marad ki az élményekből.


– Hogyan tovább innen?

Folytatjuk a munkát, még magasabb szintre emelve a fesztivált. A cél továbbra is az, hogy a Hajómalom Fesztivál ne csak Gúta, hanem a régió egyik kiemelkedő kulturális eseménye legyen – egy olyan találkozási pont, ahol a zene, a művészet és a közösségi élmény kéz a kézben járnak.

A fesztivál három napját figyelemmel kísérte Peczár Károly hivatalvezető is, sőt, aktív résztvevője volt az eseményeknek.

Te mit emelnél ki, ami személy  szerint téged leginkább megfogott?

Teljesen egyetértek Kárpáthy Ernővel abban, hogy nemcsak a mennyiség számít, hanem a minőség is. Azt látom, hogy évről évre egyre igényesebb programkínálat várja a résztvevőket. Bár ez alapvetően zenei fesztivál, a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek más művészeti ágakra is, például a színházra, irodalomra, de különösen örülök annak, hogy a képzőművészet is egyre hangsúlyosabb. Több fesztiválszobor is megjelent az eseményen, amelyek kifejezetten erre az alkalomra készültek. Ezek az alkotások különlegesek, és pár hétig még megtekinthetők a helyszínen, mielőtt továbbviszik őket más városokba.