„Ha Gútáról van szó én jövők és a legjobb tudásom szerint segítek”- bemutatkozik Forgács Attila képviselőjelölt
Interjú
Már a dédnagyapja is gútai volt Forgács Attilának, aki mondhatni, hogy az anyatejjel szívta magába városa, Gúta szeretetét, megbecsülését.
Bármilyen dologba, projektbe kezdtem, legyen az filmsorozat, fesztivál, egyéb kulturális rendezvény csak is Gútában gondolkodtam. Nekem ez a természetes, hiszen ezzel is csak a helyieket szolgálom, ezzel is városunk hírnevét öregbítjük, ezzel is Gútárt teszünk – sorolta a modern kori reneszánsz ember, akit sokan az első szlovákiai magyar sorozat, a Pressburg producereként ismerhetnek, ami nemcsak a STV 2-n, de a Netflixen is nagy sikert aratott, ráadásul a szakmai elismerés sem maradt el, hiszen a neves Igric-díjjal kiérdemelte. A filmkészítés mellett a producer neve összeforrt városunk legnagyobb és legjelentősebb kulturális eseményével, az országos hírűvé fejlődött Hajómalom Fesztivállal, aminek az egyik alapítója a fiatalember, aki megszerzett tapasztalatait a Kulturális és Kulturális Örökség Bizottság alelnökeként is kamatoztatja. Ezt megelőzően is szolgálta már városát, amikor két cikluson keresztül városi képviselőként dolgozott, illetve a Gúta TV igazgatója is volt.
Ha Gútáról van szó én jövők, és a legjobb tudásom szerint segítek. Az eddigi munkáimmal, projektjeimmel nagyon sok tapasztalatot szereztem és tág kapcsolatrendszert építettem ki, melyeket bármikor Gúta szolgálatába állítok, ha erre van szükség, legyen kulturális vagy éppen tanácsadói szerepről – fejtette ki Attila, aki mindemellett harcművész, valamint sportvezető is, az idén 15 éves Contendo Brazil Jiu Jitsu klub elnöke, ahol remek szakmai és közösségi munkát végeznek.
Büszke vagyok a klubunkra, ahol a lányok és fiúk, kicsik és nagyok, sőt akár idősebbek is tehetnek a fizikai és mentális egészségükért, miközben egy remek közegben jól érzik magukat – fogalmazott a képviselőjelölt, aki a visszatérésről is beszélt a Villa Guttanak.
Az elmúlt négy évben volt időm sok dolgot átgondolni, átértékelni. Városunk hihetetlen tempójú fejlődését látva, azt hogy évtizedes problémák oldódnak meg, hogy korábban lehetetlennek tűnő gondok, ügyek zárulnak sikerrel nem volt kérdés, hogy ismét ezért tenni akarok. A leghatékonyabban ezt képviselőként tudom elérni és látva a Közösen Gútáért csapatát, ki merem jelenteni, hogy még csak most jönnek majd az igazán nagy sikerek, melyek évtizedekre meghatározhatják településünk jövőjét – vélekedett Forgács Attila, aki szerint Halász Béla és Kárpáty Ernő kettőse a legjobb példa arra, hogy a korábbi ellenfelek milyen erősek tudnak lenni, ha összefognak egy közös célért, erről szól az ő csapatuk is.
A hétezer feletti támogatói aláírás és az, hogy ilyen rövid alatt gyűlt össze egészen hihetetlen, de jó visszajelzés arra, hogy számítanak ránk a gútaiak. Az a sok támogatás, szép szó, amit az aláírásuk mellé is adtak az emberek megható és rendkívül fontos. Mi mindannyian ezt akarjuk megszolgálni. - zárta szavait a kulturális manager.





