Üdvözöljük Gútán!
2025. március 18. kedd, Sándor
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Megbokrosodott csikók

Krónika

június 2., 20:06 / Szerző: villagutta
A csikók elragadták a kocsit, a gútai gazda a kerekek alá került

Pálovics András 48 éves gútai gazdálkodó fiatal, befogás alá először kerülő csikói még az udvarban megbokrosodva, elragadták a kocsit s Pálovics, akinek még annyi ideje sem volt, hogy a kocsira felüljön, a kerekek alá került. Az első két kerék a két lábán, s a sípcsontokon haladt keresztül s azon súlyos zúzódásokat, a hátsó pár kerék a bal csipőtányér tájékán 8—10 cm. horzsolást s a 11, 12, 13. bordáknál kettőzött törést és egy gyermekfejnagyságú vérömlést okozott. — Földes Lőrinc fiatal napszámosnak favágás közben baltája a mellette kifeszitett kötélben megakadva, oly szerencsétlenül vágódott a bal keze fejére, hogy a harmadik és negyedik ujj között a középcsontokat keresztülszakítva, 15 cm. hosszú sebet ejtett úgy, hogy a keze fejét csak a lágy részek tartják össze. Mindkét baleset áldozatait dr. Lőwinger Arnold gútai orvos részesítette elsősegélyben.

Szerkeszti: Sárközi János

Komáromi Lapok, 1923. május 1

A kép illusztráció