Üdvözöljük Gútán!
2024. október 24. csütörtök, Salamon
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Kézre kerültek a gútai malomtolvajok-1922

Krónika

június 21., 19:31 / Szerző: villagutta
A komáromi törvényszék büntető tanácsa most ítélkezett a gútai gőzmalom betörőinek ügyében, Soós Imre h. it. táblabiró elnöklete alatt.

A múlt télen történt, hogy Gútán a lopások oly gyakoriakká váltak, hogy éjjelenként 5—6 helyen is megdézsmálták a raktárakat, magánlakásokba mentek be és vittek el értékes dolgokat, különösen pénzt, sőt még a templomot is kirabolták. Addig garázdálkodtak, mig egyszer csak megcsípték őket és az igazságszolgáltatás kezébe kerültek. Gúta rémei egyik cselekedetükért f. hó 14-én állottak a törvényszék előtt. 1921 decemberében a gútai gőzmalomba M. Gyula, N. Imre és egy harmadik társuk, még fiatal gyerek, betörtek és zsákszámra hordták el a lisztet, amit csak később vett észre a malom igazgatósága. Feljelentésre azután a csendőrök lesbe álltak, mikor egy másik alkalommal V. Kálmán, N. Gábor és Sz. Géza álkulcsok segítségével beakartak menni a malomba, lefülelték őket.
A tárgyaláson beismerték cselekedetüket, hogy többen összebeszélve voltak már egy ízben a malomban, honnan csak 2 zsák lisztet vittek el, elfogatásukkor pedig beakartak menni ismét lisztért, de megakadályozták őket. Horváth Géza igazgató a malom képviseletében kárának felszámítása után dr. Molnár Jenő államügyész szigorú büntetés kiszabását kérte a vádlottakra; dr. Kőváry József ügyvéd védő enyhe büntetést kért a bíróságtól és a kiszabandó büntetésnek a felfüggesztését.
A törvényszék bűnösnek találta a vádlottakat a lopás vétségében, M. Gyulát és N. Imrét 6 hónapi fogházra, V. Kálmán, N. Gábor és Sz. Gézát pedig 1 hónapi fogházra ítélte, — mely utóbbi három büntetésének végrehajtását a bíróság felfüggesztette. A fiatalkorú vádlottal szemben a bíróság dorgálást alkalmazott. Védő felebbezett az ítélet ellen.

Komáromi Lapok, 1922. június 20.

Szerkeszti: Sárközi János