Lámpások-40 év a gútai iskola szolgálatában
Krónika
Wolfmayer Ilona igazgató-tanítónő az ugocsamegyei Salánkon született, a tanítónőképzőt Szatmáron végezte. 1900. március 15-én foglalta el állását Gútán, Palkovich Viktor esperes-plébános, a nagy pedagógus iskolájában. Az ő fennkölt szellemében vezette negyven éven át iskoláját. 1909-ben vezetőtanítónő, majd 1923-ban igazgatótanítónő lett. A negyven év alatt több mint 3000 tanítványa volt, akiket nagy hozzáértéssel az Isten és édes magyar hazánk szeretetére és embertársaink megbecsülésére oktatott. A Mária Kongregáció és a Róm. Kath. Leányegyesület megalakulásában és vezetésében elévülhetetlen érdemeket szerzett. Nyugodt, kedves természetével, jó modorával mindenkit — tanítványait és a szülőket — magához vonzott és mindig eltalálta azt a hangot, mellyel az esetleges ellentéteket, félreértéseket elsimítása. Működésének 40 éves évfordulóját i. é. március 15-én ünnepelték a jelenlegi és volt növendékei, kartársai és az egyházközség és politikai község vezetői. 40 év alatt nem volt egy nap sem, amelyre ne gondolnának nagy szeretettel és sok hálával a gútaiak. Róla igazán elmondhatjuk, hogy a falu jóságos tanítója, igazi nevelője volt.
Nemzetnevelés, 1940. szeptember 1.
Szerkeszti: Sárközi János