Üdvözöljük Gútán!
2025. március 18. kedd, Sándor
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Életről meséltek Gútán

Kultúra

október 29., 11:32 / Szerző: Administrator
Valódi közösségi élményt nyújtott szombaton a gútai művelődési központ körtermében megrendezett Életmesék – Élő történelem mozaikok a Csallóközből elnevezésű rendezvény.

Valódi közösségi élményt nyújtott szombaton a gútai művelődési központ körtermében megrendezett Életmesék – Élő történelem mozaikok a Csallóközből elnevezésű rendezvény. Hamisítatlan gútai ételkülönlegességek, pogácsák, paprikás kalácsok, azaz ún.: kattancsok és egyéb finomságok várták az érdeklődőket, akik szép számmal érkeztek. Megtelt a körterem szinte valamennyi nemzedék képviselőivel, akiket a Hárompatak zenekar muzsikája és a Magyar Asszonyok Ligája képviselői hívták a terembe.

 „Nagyon nagy öröm, hogy egy egészen új területen dolgozhatunk együtt egy ilyet érdekes ötlet megvalósításában. Mert korábban nem dolgoztunk idősekkel sem és amellett, hogy sikerült megszólítanunk közel harminc idős embert, aki mesélt nekünk az életéről, minden generációt megmozgattunk a program alatt. Idejövet pedig örömmel láttam, hogy a legfiatalabb résztvevő hároméves, míg a legidősebb biztosan nyolcan év feletti. Azon felül, hogy idősek és fiatalok találkozásához hozzájárultunk, úgy gondolom, mindenkit sikerült Gútán megmozgatni. Sok inspirációt és lelkesítést kaptunk attól, ahogyan itt fogadták ezt a programot és kezdeményezést.” – fogalmazott Molnár Kriszta, szociológus, a projekt szakmai vezetője és koordinátora.

A rendezvény alatt folyamatosan egy fotókiállítás képei futottak a vetítőn, Angyal Béla gyűjteményéből volt látható a Száz év, száz képben című virtuális tárlat, amelynek anyagából a gyűjtő kiválasztott néhány képet, s azok keletkezésének történetéről osztott meg értékes információkat a hallgatósággal.

Berecz András, Kossuth-díjas énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész huncutsággal és mókával megtűzdelt lebilincselő meseelőadásával szórakoztatta az egybegyűlteket.

A Tandem nonprofit szervezet által összeállított Életmesék kiadvány háttérmunkálatairól is beszéltek a délutánon.

Végül pedig a Tükör által világosan elnevezésű, határon túli magyarok által alkotott playback színház improvizációs előadással egybekötve rendhagyóan mutatták be az Életmesék – Élő történelem mozaikok a Csallóközből című kiadványt. A résztvevők-nézőtéren ülők az aktuális érzéseiket-élményeiket osztották meg a színpadon állókkal, akik aztán sajátosan dolgozták fel a hallottakat.

Borka Roland

Fotók: Tandem n.o., Borka Roland