Ma ünnepli 78. születésnapját Markos György
Kultúra
1946. július 22-én született Budapesten, édesapja Alfonzó, a híres színész, komikus és parodista, anyja Weisz Anna (1917–1975) volt. Miután leérettségizett, előbb a Színház- és Filmművészeti Főiskolára járt, majd pedig az ELTE Bölcsészettudományi Karán diplomázott, középiskolai tanárként is dolgozott. 1971–1974 között a Thália Színházban játszott, majd 1974 és 1982 között főleg külföldön szerepelt. 1982-ben benevezett a Magyar Rádió Humorfesztiváljára, ahol Nádas Györggyel fellépve óriási sikert aratott, melyből szinte természetszerűleg adódott, hogy duóként folytatták pályájukat. Markos gyors, hirtelen ám annál biztosabb rögtönzőképességével (melyből adódóan szövegeit azóta sem formálta, formálja késszé) szinte azonnal a legnagyobb nevettetők közé emelkedhetett. Saját bevallása szerint gyakran maga sem tudja, hogyha elkezd egy mondatot, akkor annak mi lesz a vége.A sikert kiaknázva még abban az évben leszerződtette őket a Mikroszkóp Színpad, párosuk pedig a kor első számú médiaattrakciója lett. A Mikroszkópon 1992-ig léptek fel együtt. A Markos-Nádas-duó fénykora nagyjából az 1990-es évek közepéig tartott, azóta külön utakat járnak, bár egy-egy televíziós kabaréban, show-műsorban még „újraegyesülnek”.
Forrás és fotó: wikipédia