Üdvözöljük Gútán!
2025. március 18. kedd, Sándor
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Cillei Borbála életét bemutató kiállítás nyílt a trencséni vármúzeumben

Kultúra

augusztus 7., 09:15 / Szerző: villagutta
A szervezők annak emlékére rendezték meg a kiállítást, hogy Trencsén vára más uradalmakkal együtt 600 évvel ezelőtt jutott Luxemburgi Zsigmond magyar király birtokába.

Luxemburgi Zsigmond az egyik leghosszabban uralkodó magyar király volt, aki ezen címe mellé később a cseh királyságot, és a német-római császárságot is megszerezte. Első felesége Nagy Lajos királyunk leánya, Mária volt, akit egyébként saját jogon magyar királlyá is koronáztak, így ő volt az első nő a magyar trónon. Sajnos, 1395-ben egy lovasbalesetben életét vesztette, ezért Zsigmond később nőül vette az ország egyik leghatalmasabb főúri családjának a leányát, Cillei Borbálát. A köztük lévő 24 év korkülönbség nem volt szokatlan az uralkodói körökben, és az erőskezű Borbála hamarosan beletalálta magát a királynéi szerepkörbe. A király sokat utazott, hadakozott, így az előkelők mellett feleségére bízta, amit lehetett. Miután 1424-ban Trencsén vára is birtokába került, Borbála kapta meg az új uradalom intézését, aminek igen nagy eréllyel és odafigyeléssel látott hozzá. Ennek állít emléket a mostani kiállítás, amely 2024.augusztus 1-től 2024. november 17-ig tekinthető meg a vár első emeleti Borbála-palota részében, amely eddig zárva volt a nyilvánosság előtt.

Forrás és fotó: www.muzeumtn.sk