Átvették a díjakat a Múlt és Jelen című rajzpályázat nyertesei
Kultúra
Az öttagű zsűri egy hónappal ezelőtt értékelte ki a helyi iskolák diákjainak alkotásait, a megérdemelt díjakat pedig szeptember 11-én vehették át a nyertesek. Halász Béla polgármester megköszönte a fiatalok munkáját, és elmondta, hogy a zsüri a jó és még jobb munkák közül válogatta ki az első helyezéseket. ,,Köszönöm szépen a diákok szorgalmát, az egyház és az iskolák készséges együttműködését. Hiszem és tudom, hogy az önkormányzat és az intézmények együttműködése még nagyon sok ilyen szép kulturális élménnyel gazdagítja városunkat a jövőben is“- mondta a polgármester.
Nagy Péter János plébános szintén köszönetét fejezte ki, amiért a diákok időt és energiát áldoztak azért, hogy megörökítsék a 300 éves jubileumát ünneplő Nagyboldogasszony- templomot.
Szerző és fotó: Sárközi János