Vasárnapi útravaló- az Isten segítségül hívása

 Ki szerzi meg nekem benned elnyugvásomat? Ki hoz le téged szívembe, hogy mámorba ejts, hogy elfelejtsem minden bajomat s hozzád simuljak, én legnagyobb kincsem? Mim vagy te nekem? Könyörülj rajtam, hogy meg tudjam mondani! És mid vagyok én neked, hogy szeretetet követelsz tőlem s haragoddal és szörnyű hervadással fenyegetsz, ha nem szeretnélek? Hát téged nem szeretni nem elég szomorúság? Jaj, én tudom, mekkora! Könyörgök, Uram, nyilatkoztasd ki, mim vagy te nekem? Mondd lelkemnek: Én vagyok a te üdvösséged! Úgy mondd, Uram, hogy meghalljam. Íme, szívem, lelkem fölfigyel hozzád, nyisd meg fülemet s mondd lelkemnek: Én vagyok a te üdvösséged! Hangod után megindulok s megfoglak.

Ne takard el arcodat előlem; szívesen meghalok, hogy örökre meg ne haljak, hanem láthassam színedet. Elégtelen az én lelkem hajléka befogadásodra: bővítsd meg. Romlásnak ereszkedett: igazítsd össze. Tudom, megvallom, van benne elég, amin tekinteted megütközik. Ki tisztítja meg? Kihez fohászkodjam, ha nem hozzád: "titkos bűneimtől tisztítsd meg, Uram s az idegen bűntől szabadítsd meg szolgádat" (Zsolt 18, 13-14). Te tudod, Uram, hogy én hiszek, azért teszek vallomást. Nem vádoltam-e meg magamat előtted gonoszságaimért? S te, Istenem, megbocsátottad szívem eltévelyedéseit. Nem szállok perbe veled, hisz te vagy az Igazság; - színeskedni nem akarok, nehogy gonoszságom önmagát félrevezesse. Nem állhatok perbe veled, mert "ha bűneinket számon kéred, Uram, Uram, ki állhat meg előtted?" (Zsolt 129,3).

Forrás: MEK

Fotó: pixabay, wikipédia