A haza nemcsak egy földrajzi terület, hanem a szívünkben élő eszme.

Tisztelt Emlékezők, Kedves Barátaim!

A forradalom és szabadságharc vérbefojtásának gyásznapján ma az aradi vértanúkra emlékezünk, akiket éppen 176 évvel ezelőtt végeztek ki. 1948. október 6-án a világ figyelme Aradra szegeződött. Tizenhárom hős honvédtiszt állt a kivégzőosztag elé. Azok a férfiak, akik a csatatéren harcoltak és hősként vezették csapataikat, most halállal néztek szembe, mert nem alkudtak meg. Az életüket áldozták a magyar szabadságért. Szeretném hinni, hogy akkor,ott mindannyian tudták, hogy áldozatuk nem lesz hiábavaló, mert a jövő nemzedékei emlékezni fognak rájuk, és példát vesznek bátorságukból.

Haláluk felesleges és bizonyos szem­­pontból értelmetlen is volt, hiszen a forradalom eddigre már leverve volt, a szabadságharc seregei megsemmisültek, a szabadság elenyészett. Mégis, ezek a bátor emberek, akik különböző életutakkal és háttérrel érkeztek a magyar történelem színpadára, közös célért adták életüket: a nemzeti függetlenségért, a szabadságért és a közös európai értékekért, melyeket magukénak éreztek.

Ezen a napon nemcsak a 13 aradi vértanúról emlékezünk meg, hanem mindazokról, akik vérüket és életüket áldozták a magyar szabadságért. Emlékezünk mindazokra, akik a túlerővel szemben is kitartottak, akik nem hagyták, hogy eltiporják a függetlenség eszméjét. A szabadságharc minden résztvevőjére, akik az életüket adták a független, szabad Magyarországért. Ne feledjük, hogy a magyar forradalom nemcsak a magyar szabadságért, hanem a közös európai értékekért is kiállt. Az 1848-as forradalom és az azt követő szabadságharc a nemzeti önrendelkezés, az emberi méltóság, az igazságosság és a jogállamiság eszméiért vívott küzdelem volt, amely mély hatást gyakorolt Európa többi nemzetére is.

Ezen az ünnepi alkalmon emlékezünk meg arról is, hogy a haza nemcsak egy földrajzi terület, hanem a szívünkben élő eszme. A haza az a közös cél, amelyért mindannyian felelősséggel tartozunk, függetlenül attól, hogy hol élünk vagy milyen háttérrel rendelkezünk. Az aradi vértanúk példája arra tanít bennünket, hogy minden nemzet akkor tud sikeres lenni, ha az egyéni érdekek helyett a közös célokat tartja szem előtt, ha képes összefogni és kitartani a legnehezebb időkben is.

Nem véletlen talán, hogy legtöbb nemzeti ünnepünk nekünk, magyaroknak a szabadságról szól. Az ideig-óráig kivívott majd elvesztett sza­badságról. Mert a szabadságot egykor sem, ma sem adják könnyen Európának ezen a felén. A szabadság mindig törékeny. És mindig befejezetlen – soha nem teljes. Mindig van mit tökéletesíteni rajta, és mindig meg kell küzdeni érte. Mindig van vele teendőnk. Egyénként és közösségként egyaránt.

Csupán két dolog kell hozzá: tisztelet és bizalom. Tisztelettel viseltetnünk mások iránt és tisztelet kérnünk, ha kell, követelnünk magunk, nyelvünk és kultúránk számára. Bizalommal fordulunk a másikhoz és egészen addig nem látunk hátsó szándékot tettei mögött, nem feltételezünk semmilyen rosszindulatot, amíg arra nem ad okot.De a szabadság sohasem nyugalmi állapot, mindig ápolni kell. Küz­deni, harcolni érte – az utcán, a tárgyalóteremben, a parlamentben és igen, sajnos van úgy, hogy a csatatéren. Ugyanakkor a szabadság osztható, és az anyagi javaktól eltérően, az osztással több lesz belőle.

Tiszelt Emlékező Barátaim!

Most, amikor az emlékezés mécseseit meggyújtjuk, szimbolikus tettet hajtunk végre. Ezek a fények nemcsak a sötétséget oszlatják el, hanem az emlékezés fényét, a szabadság örök lángját is jelképezik, amely soha nem alszik ki, és mindig új erőt ad azoknak, akik hisznek a függetlenség és a szabadság eszméjében. A lángok fénye a remény, a hit, a bátorság és az igazság jelképe.  A mécsesek lángja azt üzeni számunkra, hogy a hősök emléke él, és mindannyiunk kötelessége őrizni ezt a fényt, hogy továbbra is világítsa az utat a következő generációk számára.

Az aradi vértanúk emlékezete, és mindaz, amit képviseltek, örökké velünk marad, és mindannyian a szabadság és az igazság őrzői lehetünk, ha követjük példájukat. Vegyünk tehát példát az tőlük helytállásból, tiszteletből, becsületből! És emlékezzünk rájuk együtt ezen a szomorú napon!

Az ünnepi beszéd elhangzása után a jelenlévők elhelyezték az emlékezés mécseseit a kápolna falánál, majf nemzeti imádságunk eléneklésével véget ért az ünnepi megemlékezés. 

Forrás és fotó: sj