Ma 66 éves Kulka János, a Nemzet Színésze
Kultúra
Édesapja az ipolysági származású Kulka Frigyes európai hírű mellkassebész, tüdőgyógyász, egyetemi tanár volt. Édesanyja, Boleman Eszter volt az első tévébemondónő,Kulka Eszter néven fordító, a Szegedi Nemzeti Színház dramaturgja, dolgozott a Somogyi könyvtárban, rajzolni és festeni is tanult. 1957-ben született nővére Kulka Janina, aki a Semmelweis Egyetem II. számú Patológiai Intézetének professzora. Gyerekszínészként, a Szegedi Nemzeti Színházban három alkalommal (III. Richárd, Édes fiaim, János király) is szerepet kapott, Komor István rendezéseiben. A gimnáziumot a szegedi Ságvári Endre Gimnáziumban végezte. Eredetileg bölcsész akart lenni, de egy véletlen folytán a Színház- és Filmművészeti Főiskolán kötött ki: Amikor kiderült, hogy Szegeden, ahol a családunk élt, abban az évben nem indul angol–francia szak, ahová menni szerettem volna [...] nem akartam Szegeden maradni.
És miután gőzöm se volt róla, mihez kezdjek, kapóra jött a Polák Tücsi nevű osztálytársam ötlete, hogy menjünk el felvételizni a Színművészetire. Jó bulinak tűnt az egész, semmi többnek. A főiskolán Kazimir Károly volt az osztályfőnöke, s többek közt Balogh Erika, Bubik István, Forgács Péter, Incze József, Kubik Anna és Lang Györgyi voltak az osztálytársai.[12] 1981-ben végzett, majd a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol Schiller Haramiák című művében debütált, Franz Moor szerepében. Bár Vámos László, a Várszínház főrendezője szerződtette volna, maradt a Szegvári Menyhért vezette pécsi színházban, ahol minden színházi műfajban kipróbálhatta magát. 1985-ben a kaposvári Csiky Gergely Színházba szerződött. A Babarczy László vezette színház ekkoriban élte fénykorát, olyan társulattal, amelynek tagja volt többek közt Csákányi Eszter, Lázár Kati, Máté Gábor, Molnár Piroska, Jordán Tamás, s itt rendezett az igazgatón kívül Ács János, Ascher Tamás, Gazdag Gyula, Gothár Péter is. Ezekben az években kapta első szakmai elismeréseit (Színikritikusok díja, Jászai-díj).
Azért is jöttem el Pécsről, mert arra gondoltam, hogy ez nem jó, túl gyorsan túl sokat elértem: valamiféle kis sztárocska lettem. És nincs, aki továbblendítsen. [...] Hiányérzetem volt, miközben iszonyúan szerettem Pécsett lenni. [...] aztán olyan erős színházba kerültem, mint a Kaposvári Csiky Gergely Színház. Abból élek talán a mai napig is, amit ott tanultam. Az, hogy nehéz helyzetekben talpon tudtam maradni, biztos, hogy a kaposvári időszaknak köszönhető. Szakmailag is nagyra tartott színpadi alakításai ellenére – vidéki színészként – az első magyar televíziós szappanopera, a Szomszédok Mágenheim Ádámja révén lett országosan ismert. A népszerű sorozatban az első adástól (1987. februárjától) szerepelt, 12 éven át. Bálint András hívására 1993-tól a Radnóti Miklós Színház tagja lett Budapesten, s Valló Péter, Zsótér Sándor, Gothár Péter rendezőkkel dolgozott. Ekkoriban játszotta el Franciaországban Nyizsinszkij szerepét is franciául Jeles András Szerbusz, Tolsztoj című kamaradarabjában. 2003-tól a Nemzeti Színház tagja, ahová Jordán Tamás igazgatása alatt került.
2013-ban nem újította meg a szerződését. Április 27-én – vendégként – Ibsen, A nép ellensége című drámájában mutatkozott be a Budapesti Katona József Színház közönségének. A bemutató után néhány nappal a Petőfi Sándor utcai teátrumhoz szerződött. 2014. március 15-én Csákányi Eszterrel közösen elvállalta egy ünnepi tömegrendezvény műsorának vezetését. Az Autisták Országos Szövetségének nagykövete: kampányokon, ismeretterjesztő előadásokon vesz részt, hogy felhívja a figyelmet az autisták életére. A Katona József Színház tagja volt 2018-ig. 2018 májusában bejelentette, hogy betegségére hivatkozva visszavonul a színészettől,[23] azonban meggondolta magát, és 2019 januárjában egy szöveg nélküli szerepben színpadra állt. Állapota a vártnál jobban javult, így ugyanebben a hónapban egy tévéreklámhoz adta a hangját,[25] illetve azt is bejelentették, hogy márciusban Csehov Cseresznyéskertjében immár egy szöveges szerepet is elvállal.[ 2024. május 3-án választották maguk közé a nemzet színészei az egy hónappal korábban elhunyt Tordy Géza helyére. Ismertebb televítiós szerepei:
Szomszédok (teleregény) – Mágenheim Ádám (1987–1999)
Életképek – Nagylaki János (2004–2009)
A berni követ – Koroknai Mihály (Marjai József) (2014)
Félvilág – Max Schmidt (Schmidt Miksa) (2015)
Válótársak
Forrás és fotó: wikipédia