Vasárnapi útravaló- Az apák írták a könyveket, melyeket a fiak olvasnak
Kultúra
„Sok kifogás hangzik el az ifjúság ellen. Sok mindent elmondanak róla illetékesek és nem illetékesek egyaránt. Még jóakaratú figyelők is értetlenül csóválják bizonyos jelenségek előtt a fejüket. Nem értik nyugtalanságát. A tekintélytisztelet hiányán pedig botránkozva háborodnak fel. Ezek felejtik, hogy az ifjúság nem az égből potyogott a földre, hanem ők nemzették. S nem becsületes eljárás megtagadni az apaságot.
A mai ifjú létével abba a környezetbe, azok közé a viszonyok közé hullott bele, melyeket az öregek teremtettek meg. Az apák írták a könyveket, melyeket a fiak olvasnak, az öregek élték az életet, melyet a fiatalok láttak és eltanultak, az előző nemzedékek kezdték meg a tekintély kisebbítését, melyet a maiak elvetnek, mint jó fiai az apáknak. A különbség legfeljebb annyi, hogy míg a deresebb fejűek kacérkodtak a szabadossággal a filozófiában, az irodalomban, a tudományban, az erkölcsben, a dúsfürtű fiatalok már a polgári illendőség külső mezét is ledobják. Nyíltabbak, mint elődeik.”
Forrás és fotó: pozitivgondolatok.wordpress.com