Hazataláltak Borka Géza művei
Kultúra
Borka Géza 1894-ben született Gútán majd a komáromi bencés gimnáziumból Budapestre ment teológiát tanulni. A Tanácsköztársaság ideje alatt letartóztatták a mélyen vallásos, nemzeti érzelmű fiatalembert, több hetet töltött a bolsevisták börtönében. Nem lett belőle pap, ehelyett a pedagógusi pályát választotta, de mindvégig megmaradt vallásos elkölezettsége. A két világháború között a komáromi bencés gimnázium tanára volt, hjres volt humanizmusáról és előadókészségéről. Ezt örökítette meg Nehéz Ferenc író a Bugylibicska című elbeszélésében.
A pedagógia mellett cserkészvezető volt, és nagyon sok irodalmi alkotás került ki a keze alól. A legismertebbet, a Gerde Tamás lánya című színművét 1922-ben arany besorolással jutalmalmazták. Leginkább falusi témájú színműveket írt, mint a Karikagyűrű, A betyár kendője és számtalan egyéb alkotás. Színműveit országszerte nagy sikerrel adták elő. A második világháború végén Magyarországra távozott Kaposváron telepedette le, ott tanított a mai Táncsics Mihály Gimnáziumban. A Rákosi-éra alatt bebörtönözték, csak 1955-ben térhetett vissza a katedrára, ahol egészen nyugdíjazásáig működött, 1977-ben Kaposváron hunyt el, a helyi temetőben nyugszik.
Emlékét ma is őrzik egykori diákjai, emléktáblája a gimnázium épületében található. Gúta városa születésének 140. évforduján hattározott úgy, hogy szülővárosában is meg kell őrizni Borka Géza emlékét. Sikerült felvenni a kapcsolatot Norvégiában élő fiával, a 93 éves Borka Lászlóval, aki a közelmúltban elküldte a naszvadi Csontos Erzsébetnek édesapja két eredeti kiadású színművét, A Gerde Tamás lánya-t. és A karikagyűrűt-t. Hamarosan ismét lehetővé válik, hogy Borka Géza művei megjelenjenek a felvidéki magyar színjátszásban.
(sj)