Megnyitotta kapuit a 8. Hajómalom Fesztivál
Kultúra
A megnyitón Halász Béla, Gúta város polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kiemelte: „Mindenkit nagy szeretettel köszöntök a nyolcadik Hajómalom Fesztiválon. A nyolcas szám nem véletlen, hiszen ha megfordítjuk, a végtelent jelképezi, ami az örök körforgás szimbóluma is lehet.” Bízom benne, hogy ez a fesztivál is olyan sikeres lesz, mint az előző hét alkalom.“ A városvezeteő rámutatott, milyen fontos szerepe van az eseménynek Gúta hírnevének öregbítésében. „Nagyon sok turista látogat ide, és egyre többen ismerik meg városunk szépségeit.”
.jpg)
Örömmel mondta el, hogy több millió eurós beruházással fejlődhet tovább a fesztivál környezete, így a jövő évi, kilencedik rendezvény még szebb és modernebb helyszínen fogadhatja a látogatókat. A Hajómalom Fesztivál nemcsak a nyári kulturális élet egyik kiemelkedő eseménye, hanem a közösségépítés és a helyi értékek bemutatásának fontos színtere is. A szervezők szeretettel várnak mindenkit a hétvége folyamán – garantált a jó hangulat, a zene, a közösségi élmény és a tartalmas szórakozás.





