Ma ünnepli 65. születésnapját Csuja Imre
Kultúra
1984-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát Simon Zsuzsa osztályában, majd a Pécsi Nemzeti Színházhoz került. 1987-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, 1989-ben az egri Gárdonyi Géza Színház tagja lett. 1990-től az Arany János Színházban töltött négy évet, majd szabadfoglalkozású művészként lépett színpadra. 10 év szabadúszást követően 2004-ben leszerződött az Örkény István Színházhoz. Színpadi kedvencei a görög klasszikusok, és Shakespeare művei. Sokat foglalkoztatott, népszerű szinkronszínész,[3] több mint 800 filmnek kölcsönözte a hangját. Sajátos hangszíne és stílusa szinte összetéveszthetetlen.

A kortárs magyar film egyik sokat foglalkoztatott művésze, a mai magyar valóságra jellemző ismerős, kicsit a periférián mozgó embertípusok egyik első-számú megformálója.
2009-ben összeállította önálló estjét, melyen Ady műveit adta elő.
2015-ben a Hungary’s Got Talent című tehetségkutató műsor zsűritagjaként tűnt fel az RTL Klub csatornán.
2024-től a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
2025-ben nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötte a társulat. Egyúttal bejelentették: a következő évadban már csak meglévő szerepeiben láthatja őt a közönség, újakat már nem vállal.
Forrás és fotó: wikipédia





