Üdvözöljük Gútán!
2025. március 16. vasárnap, Henrietta
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Szombaton a családoké lesz a Méhecske játszótér

Rendezvények

július 23., 13:51 / Szerző: villagutta
Gúta Város Önkormányzata és a Gútaiak Gútáért polgári társulás színes, élménygazdag programmal várja a családokat

Idén nyár elején egy hétre mesevárossá változott Gúta, és több helyszínen is sok érdekes, színes programmal kedveskedtek a legkisebbeknek. Ez egybeesett a hagyományosan megrendezésre kerülő gyermeknapok időpontjával, ezért a szervezők úgy határoztak, hogy egyik rendezvénytől sem fosztják meg a legkisebbeket. Ebből e megfontolásból kerül sor a Méhecske játszótéren a családi nap megszervezésére 2024. július 27-én, ahol szintén rengeteg program várja az odalátogató családokat. A belépés ingyenes, a részletes programot megtalálják a mellékletben.