Üdvözöljük Gútán!
2025. március 27. csütörtök, Hajnalka
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Cselgáncs I. liga negyedik forduló (Ifik)

Sport

november 23., 20:03 / Szerző: Administrator
November 19-én Pozsonyban került megrendezésben az ifik (15-16 éves korosztály) 1. ligájának 4. fordulója, ami egyben az utolsó is volt ebben az évben. A gútaiak a összetettben a 3. helyről kezdték meg a küzdelmeket és a cél ennek a helyezésnek a megtartása volt.

 Hirek alap

November 19-én Pozsonyban került megrendezésre az ifik (15-16 éves korosztály) 1. ligájának 4. fordulója, ami egyben az utolsó is volt ebben az évben. A gútaiak a összetettben a 3. helyről kezdték meg a küzdelmeket és a cél, a helyezés megtartása volt.

A feladat nem ígérkezett egyszerűnek, mivel két ponttal előzték meg a 4. helyen álló hazaiakat, az STU Bratislava csapatát. Joggal várhatták, hogy a Pozsonyiak otthon nagyon erősek lesznek. Ez be is igazolódott, hiszen ennyi pontot még egy fordulóban sem szereztek. Mindezek ellenére nem volt könnyű dolguk, hiszen egy nagyon jól motivált és kitűnő formában versenyző gútai csapattal (ŠK Kolárovo) találták szemben magukat. Ezt az utolsó forduló eredménye is bizonyítja. A pozsonyiak 30, míg a gútaiak 36 pontot szereztek, aminek köszönhetően sikeresen bebiztosították az összetett harmadik helyezését.

csapat 3

Ezzel a klub az idei év egyik legjobb eredményét tudhatja magáénak. Több év után újra országos bajnoki érmet hoztak ifistáink, igazolva azt, hogy Ők is ott vannak az ország legjobbjai között.

Klubok összesített eredményei:

1.h. Relax Rim. Sobota 175 pont

2.h. Mladosť Žilina 143 pont

3.h. ŠK Kolárovo/Gúta 99 pont

4.h. STU Bratislava 91 pont

5.h. ŠK Michalovce 43 pont

6.h. JC Pezinok 34 pont

7.h. Sokol Bratislava 10 pont

Az egyes fordulókon a versenyzők a elért helyezésekért pontokat kaptak és ezek összeadva adják meg a csapatok végső sorrendjét.

4. forduló pontjait szerezték:

1. h. Kordiak Dávid 55 kg 7 pont,

1. h. Bozay Dárius +90 kg 7 pont,

2. h. Szabó Bálint +90 kg 5 pont,

2. h. Murányi Gábor 81 kg 5 pont,

2. h. Bartakovics Lajos 73 kg 5 pont,

3. h. Kopecky Márió 50 kg 3 pont,

4. h. Molnár Dávid 45 kg 2 pont,

5. h. Vajkai Károly 66 kg 2 pont

összesen: 36 pont