Maratonfutással ünneplik a Vízkereszt napját
Sport
Immár negyedik alkalommal valósul meg a Gútai vízkereszt maraton, amelyet Zséli Zoltán, helyi maratonfutó szervez.
A január 5-én, vasárnap, zajló futásra a verseny napján lehet nevezni a gútai városi sportcsarnokban, nevezési díj 5 euró. A megmérettetésre tizennyolc éven felülieket várnak, és a futásra szánt időhatár hat óra. Két kategóriában zajlik a verseny, mégpedig maraton és félmaraton távon.
Az útvonalat a szervezők körültekintően választották, mintegy negyvenkét kilométer aszfaltút Gúta, Vágfüzes, Kava, valamint a félmaraton Gúta és Vágfüzes közötti szakaszon teljesítődik. A teljes szakasz sík terepen zajlik, legmagasabb pontja a Vág folyó hídja. A legjobban teljesítő futók díjazásban részesülnek.
Indulás a gyalogos övezetben lévő vásártérről délelőtt 10-kor ágyúlövéssel történik.
Érdekességként a pályacsúcstartó a zsitvabesenyői Magyar Imre, aki 2011-ben szlovák bajnok lett maratoni és félmaratoni távon is. Nők között a budapesti Kis Mirella vitte a prímet.
A szervezők helyiek jelentkezését is várják, mindenkit, aki kedvet és elegendő erőt érez ahhoz, hogy kipróbálja kitartását és szívósságát ezen a versenyen. Bővebb információkért IDE lehet kattintani, illetve tájékoztatás a zselyizoltan@post.sk mailcímen kaphatóak.
-br-