Lovasversenyt tartottak a malomnál Gútán
Sport
Látványos lovas versennyel kedveskedett a látogatóknak a Szekeres vendéglő valamint a Gútai vízimalom gondnokai. Első ízben rendezték meg a Vándorkupa lovasversenyt, amire harmincöt lovas nevezett be a komáromi, érsekújvári és lévai valamint a vágsellyei járásból. A két kategóriában zajló megmérettetés színhelyéül a vízimalom melletti páratlan zöldövezeti környezet szolgált.
Nemcsak lovasok, de több száz érdeklődő kísérte figyelemmel a versenyt, amellyel újabb színfolttal gazdagodott a városi rendezvénynaptár. Valódi családi programnak is beillett ez a rendezvény, hiszen minden korosztály számára élvezhető látványossággal készültek a szervezők. Gyerekeknek játszóhelyeket alakítottak ki, megnézhették testközelből a szép paripákat, volt kirakodóvásár is, ahol kézműves termékek és édességek várták a vásárlókat. A kezdeményezők még a lóra is felülhettek és lovagolhattak a lovas kíséretében. Így aztán élményszámba menő volt.
A lovasok a Pole Bending (oszlop) valamint a Barrel Race (hordók) kategóriában ügyeskedhettek. A pole bending szó szerint értelmezése kerülgetni az oszlopot. A lovas ügyesen próbál manőverezni a hat oszlop körül, majd a végén nyílegyenesen vágtat a cél felé. Mindent digitális időmérővel rögzítenek, attól a pillanattól, amint a ló orra átér a startvonalon, egészen addig, míg el nem hagyja a pályát. Minden feldöntött oszlop után öt büntetőmásodpercet ad a zsűri. Ha a lovas eltéveszti a távot, akkor diszkvalifikálják.
A Barrel Race verseny három darab háromszög formában állított hordók között zajlik. Az előző versenyszámhoz hasonlóan a lovas megpróbálja minél gyorsabban megkerülni mindhárom hordót és célba érni.
Pole Bending versenyszámban a juniorok között a szímői Tóth René lett Kamikadze lovával, az open kategóriában a naszvadi Hodosy Tamás Orfeus lovával szerezte meg az elsőbbséget. A Barrel Race versenyszámban juniorok között szintén a szímői Tóth René és Kamikadze lova bizonyult a legügyesebbnek, míg az open kategória első helyét Barbara Fazekašová és lova Omar érdemelte ki. Az eredményhirdetés után Gútai Galopp-ra is sor került, ahol tizenöt lovas mutatta meg magát. Egyre inkább kezdenek elterjedni térségünkben a lovakkal foglalkozók, újra nagy népszerűségnek örvend ez a régi hagyomány.
Borka Roland
A szerző felvételei
Eredmények:
Pole Bending
Juniorok:
1.Tóth René (Szímő), ló: Kamikadze
2.Lucia Hlavatá (Tornóc), ló: Churchill
3.Nikoletta Somogyi (Pered), ló: Angel
Open:
1.Hodosy Tamás (Naszvad), ló: Orfeus
2.Pinke László (Vágsellye), ló: Szellő
3.Alexandra Vanyová (Alsószemeréd), ló: Jame Over
Barrel Race
Juniorok:
1.Tóth René (Szímő), ló: Kamikadze
2.Lucia Hlavatá (Tornóc), ló: Churchill
3.Múcska Gergő (Tallós), ló: Shagya Hana
Open:
1.Barbara Fazekašová (Ógyalla), ló: Omar
2.Martina Skalová (Alsószemeréd), ló: Kam Bianca Cal Bar
3.Hodosy Tamás (Naszvad), ló: Orfeus