Üdvözöljük Gútán!
2025. november 16. vasárnap, Ödön
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Szent István király nem csak Európához, hanem Krisztushoz is kapcsolta a magyarságot

Városunkról

augusztus 17., 19:25 / Szerző: villagutta
A 40. Gútai Vásár és Búcsú keretében idén is méltó módon emlékezett a város államalapító szent királyunkra és az új kenyér ünnepére. A rendezvény egyik fontos szakrális eseménye a kenyérszentelés volt, amely az összetartozás, a hála és a hit szimbólumaként zajlott.

Az ünneplőket elsőként Samu István, a Kultúra és Kulturális Örökség Bizottság elnöke, önkormányzati képviselő köszöntötte. Rövid beszédében hangsúlyozta: augusztus 20-a nem csupán a magyar nemzet ünnepe, hanem a Kárpát-medencében élő más népeké is. „Ezer esztendőn át közös volt a sorsunk, és ez a közös múlt ma is összeköt bennünket, erőt adva a közös jövőhöz” – mondta.

Nagy Péter János gútai plébános a szertartás előtt emlékeztette a jelenlévőket: a kenyér nem magától kerül az asztalra, hanem a vetés, az aratás, az őrlés és a sütés fáradságos munkájának eredménye. „A kenyér az ember jólétének, sőt talán a legősibb jelképnek is tekinthető” – hangsúlyozta. Az ünnepélyes kenyérszentelés könyörgésében elhangzott:

„Dicsőítünk Téged, Atyánk, Istenünk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki a pusztában megáldotta az öt kenyeret, és megszaporította, hogy táplálja vele az összegyűlt sokaságot. Áldd meg ezeket a kenyereket, mindazokat, akik készítették, és azokat, akik elfogyasztják. Taníts meg bennünket arra, hogy mindennapi kenyerünket mi is megosszuk másokkal, hogy megízlelhessük az igazi testvéri szeretet ízét.”

Az ünnep Gútán így nemcsak történelmi emlékezés volt, hanem közös hálaadás is Istennek, a közösség munkájának gyümölcseiért és az összetartozás ajándékáért.

(sj)