Üdvözöljük Gútán!
2026. január 17. szombat, Antal
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Minden rekordot megdöntött a Gúta TV – 365 ezren követték a csatorna adásait!

Városunkról

szeptember 2., 20:35 / Szerző: villagutta
Az idei nyár nem csupán a 40. Gútai Vásár és Búcsú miatt vált felejthetetlenné, hanem azért is, mert városunk televíziója, a Gúta TV, soha nem látott nézettségi adatokat ért el.

A csatorna történetében először fordult elő, hogy egy hónap alatt több mint 365 ezer ember kereste fel a Gúta TV Facebook-oldalát, amivel minden korábbi rekordot megdöntöttek. A kiemelkedő eredményekről a csatorna megbízott igazgatója, Kurkó Gyula számolt be szerkesztőségünknek. A nyár legfontosabb eseménye, a 40. Gútai Vásár és Búcsú már önmagában is hatalmas közönséget vonzott, ám a Gúta TV különleges médiamegjelenésekkel, élő bejelentkezésekkel és napi összefoglalókkal gondoskodott arról, hogy azok is átélhessék a rendezvény hangulatát, akik személyesen nem tudtak jelen lenni.

„Sejtettem, hogy idén a szokásosnál is többen fogják követni a Gúta TV műsorait, de az, hogy több százezres elérést produkálunk, engem is meglepett. A számok minden elképzelésemet felülmúlták” – vallotta be Kurkó Gyula. Az adatok valóban lenyűgözőek: míg a csatorna megszokott havi elérése 100–150 ezer fő között mozog, és korábban volt már 237 ezres csúcs is, a mostani 365 ezer fős nézettség messze túlszárnyalta az eddigieket. Ez különösen figyelemre méltó egy alig tízezres kisváros televíziójától.

A siker nem véletlen: a csatorna már a vásár előtt három külön műsorban mutatta be az esemény részletes programját, majd a rendezvény ideje alatt minden nap élő közvetítésekkel, interjúkkal és összefoglalókkal jelentkezett. Az óriáskivetítőkön és a Facebook-oldalon sugárzott napi híradók mellett idén először egy különleges kisfilm is készült, amely az elmúlt évtizedek gútai vásárainak legszebb pillanatait idézte fel.

„Fontosnak tartottuk, hogy ne csupán közvetítsünk, hanem valódi közösségi élményt teremtsünk. A bemondóink a helyszínen beszélgettek a látogatókkal, rengeteg visszajelzést kaptunk arról, hogy milyen műsorokat szeretnének a nézők látni a jövőben. Ezek az információk számunkra felbecsülhetetlen értékűek” – tette hozzá az igazgató. A Gúta TV közösségi médiás aktivitása is rekordokat döntött. A legnépszerűbb poszt a rocklegenda Pataky Attilával készült rövid interjú volt, amelyben az énekes üzent a gútai közönségnek. Ezt a videót több mint 90 ezer ember látta – egyetlen bejegyzés alatt.

Érdekesség, hogy a statisztikák szerint a Gúta TV nézőinek többsége nem a Facebook ajánlása révén találkozott a csatornával, hanem kifejezetten célzottan kereste fel az oldalt. Ez jól mutatja, hogy a televízió tartalma iránt valós, tudatos érdeklődés mutatkozik. Kurkó Gyula külön kiemelte munkatársai szerepét: „Ez a siker az egész stáb közös teljesítménye. Kollégáim rengeteget dolgoztak azon, hogy magas színvonalon tudjuk kiszolgálni a nézőket. Ez a rekord nem csupán számokban mérhető, hanem abban is, hogy mennyire sikerült megerősítenünk a kapcsolatunkat a közönséggel.”

A csatorna nem elégszik meg a mostani eredménnyel. Az igazgató szerint jövőre szeretnék megismételni, sőt tovább bővíteni a programot újabb ötletekkel, kreatív megoldásokkal. A cél nemcsak a nézettség további növelése, hanem az is, hogy a Gúta TV egyre inkább a közösségi élet szerves részévé váljon. A példátlan nézettségi adatok új lehetőségeket nyitnak meg a helyi és régiós vállalkozások számára is. A Gúta TV olyan platformmá vált, amely képes tömegeket elérni – messze túlmutatva a város határain. Ez pedig komoly vonzerőt jelenthet a hirdetők és reklámozni vágyó cégek számára.

„A 365 ezres elérés egy tízezres városban szerénytelenül mondhatjuk: kisebb csoda. Bízom benne, hogy ez a figyelem felkelti a potenciális partnerek érdeklődését is” – összegezte Kurkó Gyula. A Gúta TV tehát nemcsak közvetített, hanem történelmet írt: egy kisváros televíziója országos mércével mérve is kimagasló eredményeket produkált. És ha a lendület folytatódik, jövőre még nagyobb meglepetések várhatók.