Újjászületett a zene otthona – ünnepélyesen átadták a gútai Művészeti Alapiskola megújult koncerttermét
Városunkról
A vendégeket Szabó Ilona igazgatónő az alábbi szavakkal köszöntötte:
„Szeretettel üdvözlöm Önöket a Zene világnapja alkalmából megrendezett hangversenyen és képzőművészeti kiállításon. A mai este rendhagyó, hiszen nemcsak e nemes ünnepet üljük meg, hanem iskolánk hátsó épületének felújítását és megszépülését is.”Az igazgatónő külön köszöntötte Halász Béla polgármestert, Kárpáty Ernő alpolgármestert, Peczár Károly hivatalvezető-helyettest, valamint a városi képviselőket. Elmondta, hogy a felújítás tavaly ősszel kezdődött, és úgy zajlott, hogy az oktatás egyetlen napra sem állt le. A nyári szünetre már minden elkészült: az iskola koncertterme új színpadi hátteret, korszerű világítást és megújult elektromos hálózatot kapott.

Az igazgatónő köszönetet mondott Gúta város önkormányzatának és személyesen Halász Béla polgármester úrnak a támogatásért, valamint a kivitelező cégeknek: Lengyel Istvánnak és a Gutte s.r.o.-nak, Juraj Kaderábeknek és a Gipsmont cégnek. Az új lámpatesteket a N.E.M.O. s.r.o. ajándékozta az iskolának, amit Kiss András közvetített és segített lebonyolítani. A villanyszerelési munkákért Berecz Dávid kapott külön elismerést.

Halász Béla polgármester rövid beszédében az összefogás erejét emelte ki:
„Öröm látni, hogy összefogással, közös akarattal ilyen eredmény születhetett. A Művészeti Iskola mindig is a város büszkesége volt, és bízom benne, hogy még több tehetség nő fel ezek között a falak között.”
A polgármester bejelentette, hogy az idei karácsonyi jótékonysági koncert teljes bevételét a Művészeti Alapiskola javára ajánlják fel. A zenei program igazi művészi csemegének bizonyult: a legkisebbektől a haladóbb növendékekig mindenki megmutathatta tudását.

Az est nyitányaként Tóthová Karolin (2./1B, hegedű) és Farkas Pavol (zongora) szólaltatták meg a Melódiákat a 18. századból, elegáns hangzással és biztos kézzel.
Őket követte Nagy Zsófia (1./1B, ének) és Nagy István (zongora), akik magyar népdalokkal – Hej, tulipán, Kinyílt az rózsa, Érik a szőlő – töltötték meg a termet. A közönség lelkesen fogadta a fiatal énekesnő természetes, tiszta előadását.
A fuvoladuó, Michaela Nemcová (2./1B) és Kandik Réka (2./1B), Nagy István kíséretével, vidám lendülettel adták elő Sarah Watts: Dublin Dan és Po nábreží koník beží című műveit.
Viola Benedek (2./1B) zongorajátékában Daniel Gottlob Türk: Dal és Ránki György: Kopogós című művei csendültek fel, míg Borvák Márton (2./1B, hegedű) és Farkas Pál (zongora) a Hänschen Klein című német gyermekdallal szereztek mosolyt a hallgatóságnak.

A hangverseny középső részében Tóth Olivia (1./2B, furulya) Pam Wedgwood: Easy Tiger című darabját, valamint Kincel Tamara (4./1B, ének) Udvaromon jegenye fa népdalt és Megan Cavallari: Barbie – Álmot sző című dalt adta elő nagy átéléssel.
Különleges hangzásvilágot teremtett Šipošová Viktória (4./2B, hegedű) és Balázs Béla (brácsa) kettőse, akik Pierre Phalèse: Almande és Kájoni kódex: Chorea műveit választották.
A közös muzsikálás szépségét hozta el Rónai Kata (II./3.) és Tóth Eszter (II./1.) fuvoladuója, Nagy István zongorakíséretével. Giuseppe Sammartini IX. szonátájának első tételét, az Andantét adták elő elegánsan és fegyelmezetten.
A műsor második felében Györe Ágnes (4./2B, gitár) Francesco Molino: Andante című darabjával, majd Tóth Máté (II./2., ének) Ludwig van Beethoven: Bolhadalával aratott sikert.

Az est csúcspontjaként Rónai Kata, Tóth Eszter, Kandik Réka, Šipošová Viktória, Balázs Béla és Polakovič Ozor közös előadásában felcsendült George Weiss: What a Wonderful World (Milyen szép a világ) című örökzöldje – szimbolikusan zárva az estet a zene és az összefogás szépségével.
Végül Németh Gabriel (1./ŠPD) zongorajátékával búcsúzott a közönségtől – Johannes Brahms: Intermezzo A-dúr című darabja méltó, bensőséges lezárása volt az ünnepi estnek.
A megújult koncertterem nemcsak szebb és modernebb, hanem inspirálóbb is lett. A diákok játékát hallgatva egyértelmű: ez az épület új fejezetet nyit a gútai zenei nevelés történetében. A város és az iskola közös munkája újra bebizonyította – ahol összefogás és szeretet van, ott a zene mindig otthonra talál.
(sj)
Fotó : Kürti Emese





