Megnyílt a Világcseppek tárlat Gútán
Kultúra
Nagyszabású megnyitóval indult útjára a fiatalok egy csoportja által életrehívott Világcseppek című rendhagyó fotókiállítás. A Borka Roland újságíró ötletéből megvalósuló tárlat fényképanyagát Karasz Viktor fotózta. Hatalmas, mintegy két méteres bannereken láthatóak ismert világtörténelmi személyiségek, akiket egy érdekes csavarral Gútához kötnek.
Az ünnepélyes megnyitón Forró Tibor, a hellóGúta Polgári Társulás elnöke köszöntötte a megjelenteket, aki egyben a konferanszié szerepét is vállalta, és jelezte, a társulás csak mint támogató szerepel.
„Nagyon örülünk, hogy Roland ismét megkeresett minket és támogatni tudtuk érdekes kezdeményezésében.” – fogalmazott Forró Tibor, a hellóGúta elnöke.
A gútai művelődési központ körtermében elhelyezett tárlatot Horváth Árpád polgármester nyitotta meg, aki elmondta, örül, hogy Gútán még vannak tevékeny fiatalok, akiknek fontos a város és a művészet.
Majd Borka Roland köszöntötte a megjelenteket, és levetítésre került a mintegy hétperces videó, amely a háttérmunkálatokat hozta közelebb a megjelentekhez és interjúrészletekben megszólaltak az alkotók. Borka Roland hangulatos beszédében kiemelte a hellóGúta Polgári Társulás hathatós támogatását.
„Már másodjára dolgozom együtt Karasz Viktorral, aki egy tehetséges fotós és rendkívüli ember. Talán mondhatom, hogy összebarátkoztunk. Új emberként csatlakozott Keszan Mónika, csodakezű varrónő, aki ezeket az eszményi kosztümöket alkotta. Vagy Broczky Péter, aki hosszú hetekig fáradságosan dolgozott a trónon és a Gúta feliraton. Remek lett! Köszönöm a hellóGúta társulásnak, hogy felkarolták és segítették a projektet. Hálával tartozom a városnak is, az önkormányzatnak, és külön kiemelném Horváth Árpád polgármestert. És nagy köszönet jár a gyors és hatékony hozzáállásért Angyal Tamásnak.” – mondta beszédében az ötletgazda, aki Napoleon-kabátban volt.
„Újra felfedeztük önmagunkat, a bennünk rejlő lehetőségeket. S azok kihasználásával hoztuk létre a Világcseppek című fotókiállítást. Mert amikor önmagunkba néztünk, rájöttünk, hogy a bemutatott nagy és jelentős világtörténelmi szereplők tulajdonságai bennünk is megvannak. Ugyanúgy képesek vagyunk nagy tettekre, mint ezek a világemberek. Akár itt, Gútán is élhettek volna. És élnek is, hiszen látjátok a képeken. Ha magunkba nézünk, rájövünk: ott van még a láng, még pislákol. Szítsuk hát fel! Éledjen csak! Teremtsük újjá szülővárosunkat, Gútát!” – tette hozzá.
Karasz Viktor a projekt fotósa a szakmai felkészültségről beszélt és úgy nyilatkozott, számára izgalmas és új kihívás volt részt venni a Világcseppek fotókiállítás létrehozásában, szakmailag és emberileg egyaránt sokat tanult.
A fiatalos és újszerű megközelítéssel létrehozott háromdimenziós „történelemkönyv” tárlat bannerei mint könyvjelzők mutatják az egyes korszakokat és navigálnak az érdeklődőket a történelem „lapjain”, hiszen a képek mellett rövid szövegek segítenek. A tárlatot október nyolcadikáig naponta delelőtt tíztől este hatig tekinthetik meg, a belépés ingyenes.
-vg-
Kovács Adrián felvételei