Üdvözöljük Gútán!
2024. május 8. szerda, Mihály
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Legmagasabb árvízvédelmi készültség Gútán

Hírek

június 6., 16:10 / Szerző: Administrator
Legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben Gútán. – tudtuk meg Horváth Árpád polgármestertől. Elmondása szerint nem lesz könnyű hétvégénk, ugyanis szerda délben Pozsonyban elárasztották a Kis-Duna árterét, hogy kiegyenlítsék a töltés túloldalára nehezedő víz nyomását.

Legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben Gútán. – tudtuk meg Horváth Árpád polgármestertől. Elmondása szerint nem lesz könnyű hétvégénk, ugyanis szerda délben Pozsonyban elárasztották a Kis-Duna árterét, hogy kiegyenlítsék a töltés túloldalára nehezedő víz nyomását.

„Gúta rendkívül jól védett az árhullámtól, a Vág töltései a legerősebbek, a Kis-Duna töltései is bírják a nyomást. Mindenesetre elrendeltem mintegy 400 homokzsák megtöltését, valamint 35 ember áll készenlétben, akik bármikor bevethetőek az esetlegesen előforduló szivárgásoknál. Bár a pozsonyi döntés – hogy vizet töltenek a Kis-Dunába – nem jó hír, azonban nem tartok különösebb veszélytől, ugyan nem lesz könnyű hétvégénk, de bízom a legjobbakban.” – nyilatkozta portálunknak Horváth Árpád.

Hozzátette, hogy szerdán felkereste őt Anton Marek Komárom polgármestere, aki lehetőséget kért, hogy legrosszabb esetben Gútán szállásolnák el az érintett területekről esetlegesen kitelepített embereket. A gútai polgármester szerint több száz evakuált fogadására van felkészülve a város.

Gútán a Kis-Duna eddig mért legmagasabb vízállás 2006 áprilisában volt, akkor 639 cm magasan volt a vízszint, szerdán délután négykor 448 cm, óránként 4 cm-t nő.

A Vág gútai szakaszán a vízszint már túllépte a sokéves átlagot, szerda délután négykor 637 cm volt. Azért ilyen magas a folyón vízszint, mert a Duna rekordmagassága gyakorlatilag visszanyomja a Vág folyót, amely így szinte visszafelé folyik, és felduzzad. A folyók várhatóan a hét végéig tovább áradnak.

Friss és percre kész információkat, érdekességeket, fotókat a Facebook oldalunkon találnak az érdeklődők.

 

Borka Roland